Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Trombitás Réka

21 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Atomic Rooster  Új formában ugyan, de a korábbi Hangsávhoz hasonlóan most is a zene kerül középpontba a rovatban. Mindig is szórakoztatott, hogy egy adott kezdőbetűvel hány zenekart tudok felsorolni. Ezúttal nem a mennyiségre, inkább a minőségre szeretnék törekedni és ebben az olvasókra is számítok…..
A történelem viharai a szélrózsa minden irányába, de főleg nyugatra sodorták honfitársainkat, akik láthatóan megállták a helyüket, hiszen mindenkinek van kint rokona, ismer magyar hírességet, és tudjuk, hogy még Jézus is magyar volt... Megint igaz a mondás, hogy minden rosszban van valami jó,…..
A Tizenhárom Okom Volt a tinédzserkor állatorvosi lova, minden szörnyűségre találunk példát, amit tapasztaltunk, hallottunk, olvastunk a középiskolák nyállal, takonnyal és vérrel kikent folyosóiról a középosztály által lakott kertvárosokban. Érteni vélem a készítők üzenetét, hogy valóban fontos az…..
Először jártam a Rockmaraton Fesztiválon, ami vagy azt jelenti, hogy friss bevándorló vagyok, vagy azt, hogy nem is vagyok igazi rocker. Az előbbit kilőhetjük, utóbbi pedig szubjektív. A lényeg, hogy idén annyi év kihagyás után újra nekiveselkedtem a fesztivál-létnek, és kijelenthetem, hogy a…..
Ahogy korábban már beszámoltunk róla itt, idén is megrendezésre kerül Dunaújvárosban a lassan harmincéves Rockmaraton fesztivál. A július 9-ei időpont vészesen közeleg, testi és lelki felkészülést is igényel az egyhetes maratoni tivornya. Aki még nem döntötte el, milyen koncertekre is menjen, annak…..
 Forrás: Svoid.hu A magyar underground méltatlanul alulértékelt a metal rajongók szélesebb körében. Rengeteg régi és új zenekar fordul meg a stúdiókban, klubokban, akik a túltelített színtér, a korlátozott fellépési lehetőségek miatt, vagy érdeklődés híján homályban maradnak. Szerencsére ma már…..
A 2008 és 2014 között bemutatott Sons of Anarchy című amerikai sorozat súlyos drámájától, szerethető karaktereitől, igencsak mozgalmas és véres akciójeleneteitől, valamint kitűnő zenei válogatásaitól vált az FX csatorna legnépszerűbb műsorává. A motoros white trash Hamlet (nem viccelek, tényleg…..
Szokták mondani, hogy egy vers, vagy festmény alkotásában nemcsak a készítője, hanem annak befogadója is részt vesz, hiszen az benne is más, új értelmezést nyer. A dalszövegek nagyrészét is sokféleképpen értelmezhetjük, a szöveg nélküli zene pedig még nagyobb szabadságot ad arra, hogy saját…..
Idén júliusban is várja a fesztiválozni vágyókat a dunaújvárosi Szalki-szigeten megrendezésre kerülő Rockmaraton, ami több szempontból is kiváló rekreációs programnak ígérkezik. Lássuk az okokat, hogy miért érdemes júliusban Dunaújvárosba menni: 1. Változatos repertoár  A rock és metal egy…..
József Attila 1905. április 11-én született, valódi elismerést csak halála után kapott. Költészete előtti egyik legnagyobb tisztelgés talán az, hogy a magyar költészet napját az ő születésének évfordulójára tűzte ki az utókor. Ki-ki kedve szerint ünnepli a magyar lírát: felolvasó estek, találkozók…..
Az első benyomást a vizuális jellemzők nagyban befolyásolják, legyen szó személyről, környezetről, vagy valamilyen alkotásról. Azonban sokszor kiderül, hogy korai ítéleteink tévesek. Az, hogy borító (konkrét és átvitt értelemben is) alapján ítélünk, természetes, és sokszor hasznos, de ha…..
Trombitás Réka 2018.02.28 14:53:10
@Renee Le Renard: Ezzel most megnevettettél :D Köszi
Trombitás Réka 2018.02.28 14:51:50
@lazov: Ez is egy jó téma lenne.
  Egy korábbi cikkünkben a mély hangú férfi énekeseké volt a szerep, most következzen öt zenekar, melyekben káprázatos nők ragadtak mikrofont. Kezdjük azzal, hogy nem igazán kedvelem a női énekhangot a rockzenében. Talán azért, mert sokszor a zenéhez képest túl vékonyka, és túl finom, vagy épp…..
  Ian Fraser Kilmisterre nemcsak 24-ei születésnapja, de  2015. december 28-ai halálának évfordulója alkalmából is emlékezhetünk. És emlékezünk is, hiszen még oly közeli a gyász. A Motörhead rajongók körében igazi csapás volt ez, főleg az egyébként is hektikusan ingadozó hangulatú ünnepi…..
Kultúr Krimó Thrash a köbön 2017.12.04 12:56:00
2017. november 18-án megindultak a thrasher hordák Budapest szívének irányába. Van valami hihetetlenül jó érzés  abban, ahogy az odavezető úton egyre több embert látsz összeverődni, kihallod a zenekarok nevét a beszélgetéseikből, még oda is szólnak, hogy „Ti is a koncertre mentek?”- és boldogan…..
Mélyen az őszben járunk már, mindenki ráhangolódik a küszöbönálló vallási ünnepekre, amik főleg a halottkultusz jegyében telnek. Ősi kelta, ókori római és keresztény ünnepek ezek, de új keletű vallások, szekták is szívesen tartottak és tartanak ilyenkor sajátos rituálékat.    Az emberi természet…..
Hatalmas buli vár ránk idén ősszel: november 18-án megérkezik hozzánk a két Bay Area thrash legenda, a Testament és a Death Angel, valamint a kanadai kult thrash Annihilator. „Nagy örömmel jelentjük be, hogy három, műfajban külön-külön is kultikus zenekar állt össze egy masszív őszi európai…..
Megindító, amikor egy énekes a puszta hangjával képes megtölteni a teret,  és úgy megszólalni, hogy szinte a szívverésünk is az ő tempóját követi. Amikor pedig még a hangszerekkel is tökéletes összhangban, egymást kiegészítve szólalnak meg, az a csúcs. Ebben a hónapban mély hangú férfiak énekéből…..
Trombitás Réka 2017.09.27 10:56:50
@Oszkaar: Ő is jó példa :)
Trombitás Réka 2017.10.04 11:42:11
@dikikai: Uhh, igeen!
A zene már önmagában is művészet, sok dalszövegíró pedig irodalmi szintű és mélyen elgondolkodtató tartalommal tölti meg alkotásait. Nem ritka azonban, hogy valódi írók munkáiból merítenek, hidat képezve így igencsak különböző stílusú és gondolkodású korok…..
Trombitás Réka 2017.09.27 11:08:28
@makinen: Köszi, hogy megosztottad, magamtól szerintem sosem találtam volna rá.
Trombitás Réka 2017.09.27 11:20:20
@camell: Igen, a Guardian egyik kedvenc témája a Gyűrűk Ura, nehéz is lett volna egy dalt kiválasztani tőlük. :)
Iron Maidenék is szeretnek az irodalomból meríteni, ott van még a To Tame a Land (Dűne), vagy a Murders in the Rue Morgue (Poe), csak hogy kettőt említsek még.
Egyes dalokat nem lehet megunni, és még jobban örülünk, amikor feldolgozás is készül belőle-már ha az jól sikerül. Ebben a hónapban ilyen szerencsés próbálkozásokat mutatunk be nektek. 1. Crosby, Stills, Nash & Young - Woodstock A neves zenészekből álló formáció Joni Mitchell dalát dolgozta…..
  Sokak kedvenc évszaka a nyár, és ez érthető, hiszen nincs suli, van szabi, nem kell tíz kiló ruhában járni, és minden egy kicsit szebbnek tűnik a vakító napfényben. Hosszú nappalok, balzsamos éjjelek, és persze a kikapcsolódás, a szórakozás szezonja ez. A listát a…..
A zenész élet igencsak csábító, és ha valakit elragad a hév, az bizony nyakig gázol a különféle drogok, alkohol és szexpartnerek mámorító mocsarában. Könnyű elveszteni a kontrollt, ráadásul nem való mindenkinek a rivaldafény, az állandó pörgés, a hedonista, destruktív közeg és úgy az egész zeneipar…..
Kultúr Krimó Hangsáv 2017.04.25 08:11:00
Újabb hónap, újabb Hangsáv! A terv az, hogy minden alkalommal különböző témák alapján csokorba szedett zenéket és klipeket mutatunk be nektek. Ebben az etapban ez pont nem így lesz, ugyanis bemelegítésképpen most vegyesen válogattam öt általam szeretett dalt. Remélem, a ti tetszéseteket is elnyeri!…..