Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bigdata

0 bejegyzést írt és 585 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez a bejegyzés már elköltözött az új otthonába, itt található meg: https://viktorjava.com/hogyan-megy-konnyebben-a-programozas-tanulas-online-modon/..
bigdata 2019.08.26 07:00:12
@kolompar lole 1116: " A Pascalt én már anno se erőltettem volna, nemtom miért volt akkora divat (azaz de, ezt ismerték csak a tanárok). C-ben írnak minden komolyabb programot (persze ma már inkább C++-ban, ami ugyanaz csak OOP-vel kiegészítve). A hardverismeretet én is elengedhetetlennek tartom, különben mit is programozol? "
'80-as évek rulz?
A Pascált mint nyelvet sosem erőltették, viszont könnyű belátni, hogy ahol alap algoritmusokat oktatnak és kérnek számon, ott olyan eszközre van szükség, ami ennek a célnak felel meg.

A hardware ismerete egyes, mára kimondottan atipikus fejlesztések esetén hasznos. Pl. ha valaki drivert, firmware-t, kernelt fejleszt. A fejlesztők úgy .1%-a. Ellenben egy felhőalapú, konténerben vagy akár böngészőben futó kódnak esélye nincs közvetlenül interaktálni a géppel. Jellemzően a hordozhatóság, támogathatóság, modularizáció, stb. követelménye miatt a PC alkalmazások is inkább platformszolgáltatásokat használnak közvetlen turkálás helyett olyankor is, ha lenne lehetőség rá.
bigdata 2019.08.26 07:09:04
@kolompar lole 1116: "A Java mellett is van Javascript játszadozni."
20 éve a Javascript születésekor ez így volt, kellett a böngészőbe valami egyszerűbb, rugalmasabb. Aztán valami biztonságosabb is. A Java applet gyorsan ki is halt.
bigdata 2019.08.26 07:39:35
@élhetetlen: "a banki rendszerek 43 százaléka COBOL-ban íródott, a személyes tranzakciók nyolcvan százalékát ilyen kód kezeli, az ATM-es pénzkivételeknek pedig 95 százalékában van ott a COBOL-kód."
Mivel IBM mainframe-en régebben más nemigen futott. Nem a COBOL, mint ideal first choice elévülhetetlen erényei miatt. Nem tudom, Magyarországon van-e jelenleg mainframe üzemben egyáltalán valahol.
Állítólag a fiúk mindenkit jobbra húznak. Állítólag. Persze én erről semmit nem tudok, lány vagyok a húspiacon, ahol mindenki azt dobja a közösbe, amit csak tud. Csinos fotó, polcolt csöcsök, a srácok meg kiírják, hogy milyen magasra nőttek. Izmozás, kutya, estleg póz egy jó kocsival, nyaralós fotó,…..
        Az egyik kedvenc színésznőnk, de már rég láttuk. Most, hogy kisvártatva itt az Ocean's 8, nyilván vannak megjelenései is. Ez az amerikai InStyle címlap és belső anyag is ilyen. Carter Smith divatfotós készítette a képeket, Alberta Ferretti, Isabel Marant, Etro, Altuzarra és LV darabok…..
Svájcban nem jó nyaralni, mert utána Magyaroroszágot még mocskosabbnak, még élhetetlenebbnek érzékeljük, mint azelőtt. És ne álmodozzunk arról, hogy unokáink majd látni fogják azt az életszínvonalat! Svájc nem egy másik ország. Egy másik bolygó. Lázár János hírhedt videója sokkal nagyobbat szólt…..
bigdata 2018.05.07 05:08:28
@humorpalanta: + novartis.
bigdata 2018.05.07 06:05:25
@Most hátradőlök az ország 4 évig újra biztonságban: egyelőre inkább komment szekciót kúrják szét egyesek. Olyanok, akik Bécset is csak a képernyőről ismerik.
Bolgár György Megbeszéljük… című műsorának van egy rovata. A veterán rádiós arról faggatja az ellenzéki politikusokat, vajon hol rontották el. A vezetők nem igazán hajlanak az önkritikára. Inkább másban keresik a hibát, mint a pártjukban. Tegnap Tóth Bertalan fejtette ki a szocialisták választás…..
bigdata 2018.05.07 04:17:40
Hja kérem. Először ott szúrta el, amikor behívta az oroszokat. Persze, borítsunk fátylat a múltra - de valahogy elmaradt a szembenézés, 1989-ben egyik napról a másikra ők lettek a demokrácia bajnokai ugyanazzal a személyi, szervezeti, vagyoni háttérrel. Azóta is elmaradt a szembenézés.

Másodszor a Bokros-csomaggal szúrta el. A költségvetési fegyelem persze fontos, de egy demográfiai krízisben vergődő országban legkevésbé a családtámogatás rovására. De nem a kérdést bagatelizáló, fogyikamagyarozó mszp számára: rengeteg baloldali mélygondolkodó máig nem fogta fel, hogy nem nagyon lesz nyugdíja. Egyetlen remény a magyarul beszélő bevándorló, persze ezt is el lehet szúrni,

23 millió románozással. Meg olyan bölcs megnyilatkozásokkal, hogy minek költöztek oda. Meg amúgy is, mi ez a magyarkodás, pfúj.

Aztán sikerült elszúrni bizonyos Gy. Ferenc kormányfői székbe ültetésével. Bár 2018-ra kiéleződött a verseny a legkártékonyabb miniszterelnök címéért, azért a demokrácia deficit, a közbeszéd és közmorál romlása, valamint a gazdasági és pénzügyi helyzet mixében továbbra is Ferinek áll a zászló. Szerencsére neki nem jött össze a 2/3. A szembenézés itt is elmaradt, a DK a saját alakulásával "tisztította meg" az mszp-t a gyurcsányistáktól.

A kérdés persze nem arra vonatkozott, milyen stratégia juttatta idáig az mszp-t, szimplán arra, hol taktikázta el magát 2018-ban. Igazából nem taltikázta el magát, ez a reális eredmény, amit mszp-ként elérhetett. A jobb eredményhez be kell fejeznie mszp-nek lenni, szembe kell néznie a múlttal, és betemetni azokat az árkokat, amelyeket önmaga és a szavazók közé ásott pillanatnyi taktikai megfontolásokból az elmúlt évtizedekben.

Én elfogadom azt a nézetet, hogy a közgondolkodásban szükség van baloldali minimumra, liberális minimumra, de mintha ez az mszp szemszögéből a más portáján sepregetés lenne. Szükség van 'nemzeti' minimumra is, meg 'zöld' minimumra, meglehetősen racionális okokból, ami az ország és az mszp jövőjét egyaránt erősen érinti. Enélkül az 5% is hamar veszélybe kerül, holott az ellenzéki választók nem feltétlenül egy semmiből felbukkanó tökéletes pártra vágynak, ami majd 12 év múlva leváltja a fideszt, hanem a.s.a.p. rendszerváltásra, amit akár egy megújúlt és megtisztult exmszp is megvalósíthatna.
A kiváló amerikai közgazdász-politológus, Dani Rodrik nemrégiben írt egy cikket. Ebben azt a sokak számára nem meglepő állítást teszi, hogy a liberális demokráciára leselkedő perverzió az illiberális demokrácia. Nosza, örülhetünk, hogy ezt nem csak hazai ellenzéki politikusok és újságírók mondják…..
bigdata 2018.05.01 09:18:55
@czerka: a liberális demokrácia nem aktuálpolitikai értelemben liberális. Téged csúnyán átvertek.
bigdata 2018.05.01 09:19:53
@Brix: axióma.
Évtizedek óta beszédtéma az egyes médiatermékek politikai kötődése, a vak is látja, hogy az jobbos, ez balos, amaz pedig arra forog, amerre a szél fújja. Tény és való, a médiának óriási súlya van minden ország életében, az újságírói világnézet és politikai kötődés elementáris erővel, sokszor mégis…..
bigdata 2018.04.30 03:00:16
A számok lehet, hogy nem hazudnak, de mi újság a poszterrel?:)

A tv szekcióban a tv2+mtva dominál, nem az rtl, hiába utóbbi a legnagyobb. Emellett a hírműsorok versenye egész más diagramot kíván.

A lapoknál egyszerűen elfelejtődött az összes megyei napilap, noha 10x akkora piac, mint az országos lapoké, gyakorlatilag 100% kormánypropagandával.

Az ingyenes lapok is elfelejtődtek, ahol szintén erős a kormánypropaganda, és szintén jóval nagyobb a példányszám, mint az országos napilapoké.

Elfelejtődött az MTI szerepe, noha egyértelműen ők adják a napi hírek jelentős hányadát minden médiumba: amiről az MTI tudósít, az mindenképp hír, amiről nem, annak meg nagyot kell szólnia, hogy minden lapba, híradásba bekerüljön.

Szintén nem képezte a vizsgálat tárgyát, hogy a felvásárlásokkal, bezárásokkal nem csak lapok szűntek meg (vagy alakultak át), de szakmai és szellemi műhelyek, közösségek is. Vidéken konkrétan semmi nem maradt. Hírt csak ott lehet előállítani, ahol van szerkesztőség, a médiába akkor is átkerülhet egy-egy cikk, ha amúgy a lapot a kutya sem olvassa. Ld. Figyelő.

Arra sem tért ki az elemző, hogy a kormányzati propaganda médiája nem a tájékoztatást tekinti feladatának, hanem a propagandát, tetszőleges mértékben gyárthatnak és közölhetnek álhíreket is akár, így almát hasonlítunk körtéhez.

Végezetül a média fogyasztása mellett a finanszírozása is érdekes kérdés, meg az eladott és bezárt lapok története: a nyomásgyakorlás működik, láthatóan némely "ellenzéki" műhely is kollaborál a kedvezőbb elbírálás reményében.

Zárszóként tegyük hozzá, töredékannyira sem vagyok baloldali, mint amennyire a poszter nem fideszes.
bigdata 2018.04.30 09:57:00
@Larry Silverstein: ja, látom, szerinted a szólásszabadság, a jogállam, a demokrácia tipikus baloldali értékek. Tán ezért nem tűnik fel, hogy ezek lebontásával te jutalomként kapod, amit más büntetésként. Vagy csak sub vagy és élvezed.
Indie Crawford Magas az IQ-d? 2018.04.23 22:13:10
Mértéktelenül intelligens csapatunk ismét új szerzővel bővül! Agy Spencer barátunk egy igazi, rendes, békebeli nerd. A 80-as években született a magyar felföldön, és volt már etológus, hacker, és deszkás. Fogadjátok szeretettel első írását, melyben az IQ tesztek milyenségét és főleg milyen nemségét…..
Jessica Vander Leahy az átlagosnál nagyobb méretekkel rendelkező, úgynevezett plus size modell, aki számos alkalommal tapasztalt negatív megkülönböztetést a karrierje során. Most elege lett...
bigdata 2018.04.24 11:39:21
@Boar.: attól lesz boldogtalan, hogy versenyhátrányban van. Meg attól, hogy nem fogadja el magát, mindenkinek van pár ismerőse, aki 20 éve nem járt a tengerparton, mert meggyőződése, hogy kiröhögnék. Ugyanezért edzőterembe meg futni se jár. Meg igazából sehova.
bigdata 2018.04.24 11:59:17
@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: látom, te tényleg bármiről folyékonyan hazudsz:)
bigdata 2018.04.24 12:21:12
@kodacx: ruhát reklámoz, nem a testét. Ha veszel ruhát a saját méretedben, akkor a modell nem hiába dolgozott.
A nyugati perspektíva alapvetően hamis a magyar demokrácia állapotának megítélésében. Olyan elvárásokat akarnak itt érvényesíteni -- éppen a demokráciák exportjának alfejezeteként --, amelyekben a több százéves nyugati polgárosodás, kapitalizáció és társadalmi modernizáció nézőpontja érvényesül, de…..
bigdata 2018.04.20 13:41:24
@neoteny: Ok. Lehet, tényleg counter intuitiv, hogy miért drágább fajlagosan is egy magasabb ház. Amíg +1 emeletről van szó, nem feltétlen drágább, sőt. De ahogy nő a magasság, úgy nőnek a statikai, gépészeti, kivitelezési, finanszírozási követelmények. Lásd 3 hónap alatt elkészülő könnyűszerkezetes townhouse vs 5-10 évig épülő felhőkarcoló. A felhőkarcolók azért olyan helyen épülnek, ahol nagyon magas a m2 ár, mert üzleti alapon máshol nem éri meg. Értelemszerűen az értékesítési árnak meg kell haladnia a beruházás árát, tehát amelyik környéken 2000$/sqm az átlagár, ott nem lesz 16.000 $/sqm bekerülési áron nyereséges az építési projekt.
bigdata 2018.04.20 13:41:24
@neoteny: Ok. Lehet, tényleg counter intuitiv, hogy miért drágább fajlagosan is egy magasabb ház. Amíg +1 emeletről van szó, nem feltétlen drágább, sőt. De ahogy nő a magasság, úgy nőnek a statikai, gépészeti, kivitelezési, finanszírozási követelmények. Lásd 3 hónap alatt elkészülő könnyűszerkezetes townhouse vs 5-10 évig épülő felhőkarcoló. A felhőkarcolók azért olyan helyen épülnek, ahol nagyon magas a m2 ár, mert üzleti alapon máshol nem éri meg. Értelemszerűen az értékesítési árnak meg kell haladnia a beruházás árát, tehát amelyik környéken 2000$/sqm az átlagár, ott nem lesz 16.000 $/sqm bekerülési áron nyereséges az építési projekt.
bigdata 2018.04.20 13:58:23
@neoteny: tfh van egy 30 m dolláros telek, olyan környéken, ahol az ingatlanok átlag 20.000$/sqm-t érnek. Választhatsz, hogy 2000 sqm-t építesz rá 2000 $/sqm áron vagy 240000 sqm-t 16000$/sqm áron. Melyik projektnek lesz magasabb a ROI-je?
Szombaton 120 ezer ember gyűlt össze a Kossuth téren, hogy megmutassa, a Fidesz szerezhetett kétharmadnyi parlamenti mandátumot, de az ország, a választók többsége még nem az övé. A legfontosabb benyomás a tüntetésről az, hogy a választók nem csak kritizálták az ellenzéki pártok megosztottságát, és…..
bigdata 2018.04.18 14:51:22
@Kivlov: a világgazdadági fellendülést nem varrnám egy az egyben Orbán nyakába, bár kétségkívül lett volna olyan hazai messiás, aki ezt is elkígyózza. De azért a "hiteles program, hiteles jelölt" a teljes képet nézve így is hajmeresztő a fideszre vonatkoztatva.

És ahogy magam is említettem, az orbán antitézis nem lehet maga a kormányváltó program, egy erősen lejtős pályán ez nagy luxus.
bigdata 2018.04.18 14:57:43
@al Dajjal: azt én sem látom, hogy a baloldaltól miért lenne jobb, de a baloldalnak egyedül nincs is esélye legyőzni a fideszt. A gond ott van, hogy a fidesznek sincs esélye legyőzni önmagát, amíg hatalmon van, és fullba tolhatja a kretént. Mitől váltanának irányt, mitől fejeződne be az autokrácia végleges betonba öntése? Lényegében tök mindegy, ki és mi jön egy fidesz bukta után. Valószínüleg az, hogy a fideszesek is letagadják, hogy közük volt az egészhez.
bigdata 2018.04.18 15:08:59
@Kivlov: kedves, hogy megengeded, de a tényszerűség kedvéért tegyük hozzá, hogy 1. nem kerestem kifogásokat, 2. mezei kommentelőként zéró hatással vagyok a politika, pláne 5-6 ellenzéki párt életének alakulására.
A mai gyerekek eszeveszetten ordítanak. Úgy tűnik, jóval gyakrabban, mint amikor én voltam gyerek, vagy amikor nekem született a kisfiam. Játszóterek mellett sétálva artikulátlanul sikító, torzult arccal le-föl rohangáló, egymást felöklelő kölyköket látok egyre gyakrabban. A kis lapátokkal…..
Kedves tüntetők, Először is, hadd szögezzem le, örömömre szolgál, hogy vannak még az országban, akik unják az Orbán-rendszert. Bár azt gondolom, ha nagyon a részletekbe mennénk, az jönne ki eredményül, hogy nagyon nem vagyunk egy platformon, egy poszt erejéig most vállaljunk…..
bigdata 2018.04.16 13:42:39
@eßemfaßom meg áll: a GVH kötelezte a Ringier-t, hogy eladja a Népszabadságot.
bigdata 2018.04.16 23:51:03
@eßemfaßom meg áll: de, véletlenül ott is azt írják.
bigdata 2018.04.16 23:59:12
@eßemfaßom meg áll: most, hogy mondod, az állami bojkott is eléggé alávaló dolog, minimum egy kötcsei száműzetést ér.
Teljes körű ellenzéki választási szövetség híján, finoman szólva is foghíjas koordináció mellett a választás előtt egy nappal már a napnál is világosabb, hogy az ellenzéki szavazóknak egyetlen egy fegyvere maradt: a taktikai szavazás. A Közös Ország Mozgalom és egyéb csoportok rengeteg időt,…..
bigdata 2018.04.15 07:18:33
@A biztos utas:
:) Látom, a gyenge tárgyi tudásod és harmatos szövegértési képességed agresszióval, személyeskedéssel, inszinuációval és nyílt hazudozással igyekszel kompenzálni. Többet erővel mint ésszel. Hát, biztos jobban érzed magad ettől, úgyhogy abba ne hagyd:)
bigdata 2018.04.16 05:04:11
@A biztos utas: júj hát most biztos ez is nagyon fáj. Az megvan, hogy lelkes ámokfutásodnak összesen 1 olvasója van? Kicsit még produkáld magad, pls, ne hagyd abba.
bigdata 2018.04.16 07:23:03
Bemutatkozás, magyarázat, célok Kísérleti jelleggel regisztráltam fel Facebookra egy álprofillal, nem kisebb céllal, mint feltérképezni és megfigyelni a vérfideszes egyedek közösségét, egyéni kompetenciáit, és pszichológiáját. Nem vagyok sem író, sem újságíró, sem politikus, csak egy huszonéves,…..
bigdata 2018.04.13 05:26:34
@zokogjatok: Magyarország a 10 millió mensa tagságra jogosult szerény ember országa. Én még nem találkoztam olyan emberrel, akinek ne sikerült volna a tesztje. Papírja persze kevés embernek van, mert elkeverte, nem tartotta fontosnak, kidobta, hirtelen nem emlékszik, mi lett vele.
:)
bigdata 2018.04.13 08:21:29
@rockseiaXLL: Én postán kaptam. Mondjuk bő 10 éve.
A Magyar Nemzetről megjelent nekrológok közül a legérdekesebbet Dési János írta. A tegnap megszüntetett szerkesztőségben tanulta a kíváncsiság mesterségét, ám ez nem akadályozta abban, hogy felvázolja az utat, amely kacskaringósra sikeredett, bár utolsó éveiben „a Nemzet” visszatért hajdani…..
Libertarian Felelősség nélkül 2018.04.11 06:00:00
Először a Cambridge Analytica botrány kapcsán tűnt fel a jelenség, nevezetesen, hogy az amerikai választókat, szegényeket, megvezették. Nem azért győzött a cirkuszi orángután, mert ami hülyeséget mondott, az tetszett a népnek, neadjisten ráérzett az ún. néplélekre, mint a mi…..
"Köszönjük, hogy ismét a Fideszre szavaztatok! Most már legalább tudjuk, hogy nincs miért hazamennünk, nincs hova hazamennünk."..
bigdata 2018.04.11 12:28:47
@Lémusz: "a komplett sajtófelületüket azzal töltötték meg, hogy ők akarnak összefogást, de a többiek nem, egyébként meg biztosan le fogják váltani Orbánt. Erre nem lehet szavazni."
Bezzeg mennyivel jobb program, hogy ha nem ránk szavazol, másnap anál gang banget nyomnak rajtad a négerek.
Egy nap sem telt még el azóta, hogy Magyarország úgy döntött, még jobban bestötétíti magát, méginkább elszakad Európától, és még jobban engedi, hogy posztszovjet mintára pár, magát oligarchává harácsoló család kezébe kerüljön mindene. Átbicikliztem ma Nagyváradról szegény Magyarországra, és mutatok…..
bigdata 2018.04.11 10:38:26
@midnightcoder2: soxor előadhatod a mániáid, de attól még full kretén hülyeség marad. Szerinted miért mennek a haldokló nyugatra az oroszok, magyarok, arabok, meg négerek? Elárulom: azért, mert élvezni akarják az előnyeit, pl. hogy nem szarozik velük egy illiberális főgeci, aki kedvére vegzál egész iparágakat, vagy mert van lehetőségük boldogulni akár bevándorlóként is, míg illiberális helyeken a tősgyökeres bennszülöttek helyzete is kilátástalan. Tehát nem azért, mert Afrikában már nem maradt kit megerőszakolni, és nem is azért, mert a közel-keleti szabad termőföldek elfogytak, ezért Skóciában szeretnének füge ültetvényt létesíteni.

Amikor csatlakozni akartunk, semmi jel nem utalt arra, hogy egyszer leáll majd a bevándorlás, addigra eldöntött tény volt, hogy ez az európai modell része, hasonlóan az amerikai és ausztrál gyakorlathoz. Ráadásul itt egyenes következménye a gyarmati előzményeknek.

A bevándorlók is abban érdekeltek, hogy új hazájuk jólétet, biztonságot, szabadságot, lehetőségeket nyújtson nekik. Igen, vannak közöttük (is) bűnözők, igen, vannak együttélési problémák, igen, vannak hosszú távon is veszélyek, pl. ha elveszik a kontroll a folyamatok felett, ha befuccsol az integráció, és lehet, hogy ez a fejlett világ kvázi végét jelenti - de hogy ez neked a bekerített, illiberális Budapesten nem sok jót jelent, azt meg tudom ígérni.

Jelenleg úgy néz ki, hogy a nyugat fejlett és biztonságos marad, a kelet meg elmaradott és veszélyes. Igen, jól hallottad, minden létező statisztika szerint Magyarország jóval veszélyesebb hely, mint a dzsihadisták és majmok lakta skandinávia, ahol halomra ölik a szőke nőket.
Nagy fekete lyuk éktelenkedik Európa közepén, a neve Magyarország. Mindent elnyel, a reményt, a jövőt, még a fényt is. Azok, akik mégis igyekeztek kiszakadni ebből a mindent magába szippantó lyukból most próbálnak felocsúdni a megdöbbenésükből. Ők hiába voltak többen, tudomásul kell venniük, hogy…..
bigdata 2018.04.11 07:31:59
@Tizenötmillió Magyarok: ". A legrosszabb esetben durcasan sertodotten elhetnek tovabb egy eros, biztonsagos, egyre gazdagabb demokratikus orszagban."
Hát ja, de nem mindenki akart volna kivándorolni...
Szél Bernadett nem mond le. Mert ők mindent jól csináltak. Kivéve a kommunikációt. Minden más rendben volt és van. Akárcsak Orbán újabb kétharmada. Amit – ahogy azt korábban megjósoltuk – neki és az LMP-nek köszönhet...
bigdata 2018.04.10 15:41:46
@chrisred: "Az LMP a maga 350 ezer szavazójával saját maga egyiket se tudta megakadályozni, így csak az a lehetősége maradt, hogy másokkal együtt próbálja meg. Nem tette."
Ez a megállapítás a többiekre is igaz.
bigdata 2018.04.10 16:08:43
@chrisred: tudtommal az lmp részéről is visszalépett néhány jelölt. De a kérdés nem is ez volt, hanem hogy egy ellenzéki pártnak sincs érdemben esélye önállóan nyerni. Meg amúgy is mindegy, a hozzáállás láthatóan az, hogy a párt tűnjön el, a szavazóit meg adja át. Ez ugyanúgy nem fog sikerülni, mint az összes jelölt visszaléptetése. Ha kellenek az lmp szavazói, arra is lenne megoldás. Pl. tisztázni kell a baloldal - konkrétan az mszp - viszonyát az elődpárthoz, a 2010 előtti tragikomédiához, el kell tüntetni örökre a régi arcokat (de komolyan, Horn Gabi mint kampányguru, facepalm), el kell fogadni egy nemzeti minimumot, integrálni némi zöld gondolkodást, és lesznek új szavazók. Einstandolni sajnos nem lehet őket. Amúgy történelmi pillanat van, 2 szatelit párt kimúlt, a momentum nem jutott be, a jobbik vezért és irányt vesztett, az lmp meg abból él, hogy a fidesz, a jobbik és a balik különböző okokból vállalhatatlan. Orbán is hasonló szituban kezdte az ellenzéki integrációt 1994-ben. A Fülig Jimmy módszer itt nem műkődik, attól, hogy mindenkit sarazunk, senki nem fog tisztábbnak látszani.
bigdata 2018.04.11 05:53:05
@chrisred: ugyan-ugyan. Nem csak az lmp képtelen egyedül leváltani a fideszt, ugyanez igaz az mszp-re is, nem sokkal kaptak több szavazatot. Akkor mivégre a mutogatás, hogy az lmp minek indít jelölteket? Hát azért, mert egy másik párt, saját szavazókkal, programmal, jelöltekkel. A többiek részéről sem volt szándék koordinált indulásra, az mszp-dk paktum helyből kizárta ennek a lehetőségét. Lehetett volna legalább apró, ésszerű alkukat kötni, de erre sem mutatkozott sok hajlandóság, illetve persze annyi igen, aminek látjuk az eredményét. Természetesen gáz, hogy a szavazók 51%-a nem tudta megakadályozni a 2/3-ot, noha ebben az egyben biztosan egyetértettek. Gáz, és ebben az összes ellenzéki párt sáros.
A budapesti és nagyvárosi diplomások (egyesek szerint "értelmiség", az az azért több) és a 30 alatti fiatalok nagy része egy egészen másik országban él, mint a kistelepüléseken és legfeljebb közepes városokban élők. Ezért lepődtünk meg olyan nagyon, hogy ezt mind büntetlenül meg lehet csinálni.…..
bigdata 2018.04.10 13:41:51
@segar: ha a Magyar Idők a címlapon hozná az összes előző napi, magyarok által elkövetett gyilkosságot, nemi erőszakot, brutális verést, prostitúcióra kényszerítést, rabszolga sorba kényszerítést, kínzást, etc. és ezt megspékelné pont olyan hiteles sztorikkal, mint amilyeneket állítólagos migránsokról is ír, kib.... nagy méretben kellene megjelennie, hogy mind elférjen.

Igen, a migránsok között is vannak bűnözők, sőt, vannak, akik az átlagos Magyar Idők olvasónál is alacsonyabb intellektussal bírnak. De annyira azért még ők sem hülyék, hogy pont ebbe az országba akarjanak bevándorolni.
bigdata 2018.04.10 13:46:56
@Rettegek mert ballib vagyok: "Az emberek a valóságnak hisznek" - az év poénja. Személyesen barangoltad be Európa összes migránsfertőzött területét. És persze az összes érintett ország lakói mind hazudnak, de te szerencsére ismered a valóságot. Szegény.
bigdata 2018.04.10 14:39:52
@Borondot jol pakoljatok be lippsik: ja bocs nem tudtam, hogy a nógrádi zsákfalvak lakói mind engem olvasnak. Akkor vissza az egész, igazából Norvégiában tényleg épp most eszik meg a négerek az utolsó viking csecsemőt, feltétlenül kell egy kerítés a lengyel-magyar határra.
Hadházy Ákos, az LMP vasárnap éjjel lemondott társelnöke kellően kiborúlt ahhoz, hogy őszinte legyen. Elárulta: Schiffer András és Sallai Róbert Benedek sokmilliós perrel fenyegette azokat a képviselő-jelölteket, akik vissza akartak volna lépni az ellenzék javára. Szél Bernadettől pedig lemondást…..