Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gedeon Vinklmann

0 bejegyzést írt és 93 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
• Orbán tisztában van azzal, hogy a nehéz kő könnyen elrepülhet, és akkor ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg • Weber szóban ismét elítélte a magyar illiberalizmust, de változatlanul épít a Fidesz támogatására, hogy a Bizottság elnöke lehessen, a CSU ugyanakkor kiállt Orbán mögül • A…..
Ironikus posztban tiltakoztak a korlátolt butasága ellen. Pedig amit mond, az inkább félelmetes, mint nevetséges. ..
Egyáltalán nem tökéletes az Európai Unió működése, de egyelőre senki sem talált ki jobb konstrukciót ennél a szövetségnél. A britek most a saját bőrükön érzik, milyen csapdába kerülnek akkor, ha populista szólamokkal meg lehet téveszteni a szavazópolgárok többségét. A reakció nem is maradt el,…..
Egy különösen sötét és szeles éjszaka, kihasználva azt az időt, amíg a határ védelmére kirendelt katonaság az esti politikai oktatás keretében kötelezően az állami Magyar Televízió híradóját nézte és az őrmester utasítására egyszerre köpött ki, amikor migráns jelent meg a képernyőn, két ravasz…..
• A magyarok 37 %-át nem érdekli, hogy pusztul, rohad a demokrácia: töretlenül bízik a Fideszben  • Azért még mindig nagyot durran, ha Hillary Clinton nyilvánosan nekimegy a magyar állapotoknak  • Szíjjártó szerint tanácsos volna, ha az Európai Néppárt átvenné a magyar sikerreceptet..
A kanadai Torontóval folytatódik a Bemutatom a városom-sorozat (eddigi részei itt). Idegenvezetőnk Ákos lesz, aki jól körbejárja velünk a világ egyik legélhetőbb városát, rengeteg fotóval persze, mert úgy az igazi. Mutasd be te is a városod - hova érdemes menni, mit nem szabad kihagyni, mennyire…..
Skandinávia borzalmas hely, rengeteget esik az eső, túrázni sem lehet normálisan, az iskola nem az életre nevel – és még sorolhatnánk. Soroljuk is, mármint nem mi, hanem Judit, aki korábban már írt egy elég nagy visszhangot kiváltó posztot Norvégiából. Ez az írása kicsit más…..
Állunk a Lehel piacon a kedvenc savanyúsomnál. Savanyúkáposzta. - Megkóstolhatom? - Persze, de nagyon vigyázzon, nem jó így belenyúlkálni, még valami fertőzést is kaphat az ember ugye. A migráncsoktól – teszi hozzá magyarázólag. - A migráncsok hozzák ide a fertőzést meg a betegséget nekünk.  ..
A mindenféle nemzetközi rangsorokban Finnország rendre az élvonalban végez, az ottani élet minősége kétségtelenül a világ élvonalába helyezi az országot. A nagy kérdés (amin azért Magyarországnak is érdemes lenne elgondolkodni), hogy miként jutottak oda, hiszen nekik (szemben mondjuk a norvégokkal)…..
Gedeon Vinklmann 2018.09.15 10:17:28
Mennyiben hasonlít Orbán Viktor Magyarországa Adolf Hitler Németországához? Sokban. Ott vannak például ők, akiiktl félni kell, akiket gyűlölni kell: a zsidók / migráncsok. És vagyunk mi, fehér, keresztény európaiak, azaz: árják...
Gedeon Vinklmann 2018.08.10 13:07:51
Orbán számára jelenleg még fontos a brüsszeli pénz és katonai védelem, de hosszú távon tönkreteszi az uniót - írja a konzervatív Wall Street Journal. A nemzeti szuverenitásra oly érzékeny magyar miniszterelnök simán belegázolt a belga belügyekbe, amikor harcra buzdította egy no name flamand neonáci…..
A gyökérségnek van az a szintje, amit csak direkt lehet elérni. Amihez nem elég a vele született sötétség, a gyerekkori és/vagy felnőttként elszenvedett frusztráció. Amikor az ember rákészül, vesz egy nagy levegőt, és berúgja a taplóságmétert, hogy hadd pörögjön. És ilyenkor jön ki belőle ez…..
Rendkívül tanulságos írás a mai, melynek szerzője egy édesanya, aki egyrészt érthető módon rendkívül büszke a lányára, aki külföldön is megállja a helyét, másrészt emögött a büszkeség mögött számomra érezhető némi fájdalom is amiatt, hogy nem lehet együtt a család. Azt nem gondolom, hogy a magyar…..
  Aki figyeli a közélet eseményeit, láthatja, hogy a 18-as országgyűlési választások után az LMP-t heves támadások érik. Kunhalmi Ágnes rögtön a választás után őket nevezte meg bűnbaknak, miközben a tények azt mondják, hogy az LMP több mint 130 ezer szavazattal növelte…..
Gedeon Vinklmann 2018.07.11 08:30:23
Bár így se voltak egyenlőek a választáson a feltételek, a Fidesznek ez sem elég, újabb módszerekkel tesz be az ellenzéknek...
Thaiföld egyike azoknak az országoknak, amelyek ugyan a világ másik végén vannak, mégis ehhez képest meglepően sok magyar él ott, vagy látogat oda rendszeresen. Érdekes hely, hiszen miközben meglehetősen kemény a saját állampolgáraival szemben (ha finoman akarok fogalmazni), a…..
A történet minden szereplője számára sok tanulnivaló van még a demokráciáról, jogállamról és környezetvédelemről.  ..
Egy politikai akció a Gyurcsány-párt súlyának növelésére. Nekik minden kimenet kedvező...
Mialatt Nagy-Britannia rohamléptekkel távolodik az Európai Uniótól, Hollandia egyre népszerűbb a magyar határátkelők körében is. Nem csoda, hiszen az az általános vélekedés, hogy az országban könnyen lehet boldogulni angol nyelvtudással. Kérdés, igazuk van-e azoknak, akik így…..
Gedeon Vinklmann 2018.04.28 21:45:14
A 2018-as kampány során minden politikai párt igyekezett egy megfelelő választási tétet meghatározni, majd azt minél többet sulykolni a szavazók felé. A Fidesz a választás tétjének természetesen azt választotta, hogy “Bevándorló ország lesz-e Magyarország?”, míg ezzel szemben a legerősebb ellenzéki…..
Felfokozott várakozás, hatalmas részvételi arány, majd győzelmi mámor az egyik, mély csalódás és felháborodás a másik oldalon. Így jellemezhetnénk Magyarország elmúlt egy hónapját. Most, hogy szinte valamennyi jogorvoslati kezdeményezés visszapattant a Nemzeti Választási Irodáról, a sorosozás pedig…..
• Főhet Orbán és Kaczynski feje, mert két év múlva várhatóan elvész a kohéziós támogatások jó része, ha a két ország továbbra is szembemegy az uniós alapértékekkel • Magyarország egypártrendszert épít, vazallushálózatot alakít ki és eltávolodik a jogállamtól, valamint az emberi jogoktól, miközben…..
Gedeon Vinklmann 2018.04.23 22:39:18
@Kovacs Nocraft Jczsefne: Babakocsit toló menekültek.......ez olyan, mint a narancsot osztogató szovjet katonák.
Isten mint kapkodó szaki, a magyar történelemmel sarokba szorított skinheadek, rock&roll arc Petőfi és Schobert Norbi, mint a modernkori forradalom eszköze –  többek között ilyen poénokon nevethetünk a stand-up hazai sztárjait egyesítő Comedy Club harmadik évadában. Az ígéretek szerint a Kovács…..
Dezső eddig két, meglehetős vihart kiváltott írásban számolt be arról, miért és hogyan vágtak neki feleségével Angliának közel a 60-hoz. Ami poszt inkább egy-egy pillanatkép különböző témákban, és persze személyes tapasztalat alapján. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert mást él meg az, aki egy kis…..