Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fkorbi

1 bejegyzést írt és 200 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy a legnagyobb zenészeknek biztosan nem volt sem ideje, sem szüksége arra, hogy egyetemi végzettséget szerezzenek. Pedig ez nem így van, ráadásul többen is a művészetektől egészen távol álló szakokra jártak. Persze nem a tanulás az egyetlen út,…..
Isten ments, hogy provokáljalak, hogy újra elővegyem a torrent-hisztit (amiről magáról is azt írják, hogy "so yesterday") és társait, egyszerűen csak körbenéztem itthon - a nappalimban, a neten, az országban -, és felmerült bennem a kérdés, hogy ha hirtelen minden "illegális…..
fkorbi 2013.02.28 09:43:12
Én olvasnék, és nézném a legális filmjeimet. Nem vagyunk egyébként nagyfogyasztók, de havi pár film azért befigyel, és mindig van pár rákattanós sorozat is. Amúgy sokan leírták már, ez az egész nem(csak) pénzkérdés.

Megváltoztak a fogyasztási szokások, ezt valahol leköveti a piac (pl. Netflix), valahol meg nem. Nálunk inkább nem. A torrent - legalábbis nekem - nem csak az ingyenesség miatt vonzó, hanem a gyorsaság, aktualitás, és a nagy választék miatt. Ha ésszerű áron (a netflix havi 8 dollárja nagyon az) ezt megkapnám, ráadásul úgy, hogy van egy normális kezelőfelület, garantált a szolgáltatás minőség, nem kell utánajárni, feliratokat keresni/berhelni, stb, akkor soha többet nem torrenteznék. Arról nem is beszélve, hogy a netflix népszerűségéhez nagyban hozzájárult, hogy nem csak számítógépen működik, hanem a fotelből távirányítóval tudod az okostv-den vagy médialejátszódón használni, anélkül, hogy a gépet egyáltalán bekapcsolnád. És 720p esetén ráadásul még jobb minőséget is kapsz, mint a dvd.

No, ezt egész egyszerűen nem tudja a fizikai adathordozós piac. Akkor sem tudná, ha 3 forint lenne egy dvd/bd lemez, egész egyszerűen azért, mert kevesebb az igény a polcra kirakható adathordozók iránt. (Jó, tudom, a kedvenc film díszdobozban az még mindig kívánós, és az is marad, de annál sztem az átlagember jóval több tartalmat fogyaszt, a kínálat is lényegesen nagyobb lett.)
Meglehetősen régen, majdnem egy éve készítettem a legutóbbi életképes oldalt, és bevallom, kétségekkel küszködve vágtam bele a mostaniba: van értelme megcsinálnom? Elolvassa valaki ezeket az oldalakat, vagy legalább a képeket megnézi? 12-13 éve még újdonságot jelentett, ha…..
Naiv biciklista szóváltásba keveredett a Pronto Pizzéria személyzetével, miután átgörült a szerintük a teraszukhoz tartozó járdán. A szóváltásból verekedés lett, másnap pedig a tulajdonos megígérte neki, hogy többet nem fogják bántani: 2012. augusztus 7.-én kedden, hat…..
"A kerékpáros az út négere", állította a városi biciklizéssel kísérletező Para-Kovács Imre tíz évvel ezelőtt. A hasonlat ma már csak rossz emlék, az egyre több városi bringás egyre több figyelmet kap. Ezért is volt érthetetlen a belváros szívében évtizedek óta kint…..
fkorbi 2012.08.28 08:26:06
Én bicajozom, autózom és BKV-zom is a városban (40-40% BICAJ/BKV, 20% autó).

A lánchíd autósforgalom előli lezárásával nem értenék egyet, fontos közlekedési folyosó, ráadásul megkerülhetetlen. (ugye az egyik első fontos lépése volt a lánchíd-alagút kombó megépítése a főváros funkcionális egyesítésének, a teljes belvárosi úthálózat erre épül.)

A lánchíd ebben a formájában jelenleg adottság, az arra közlekedők többsége tudja, hogy mire számítson amikor arra megy (én is sokszor állok rajta a 105-ös buszon). Biztos vagyok benne, hogy a személyautóforgalom előli lezárás nem oldaná meg a helyzetet, csúcsforgalom idején még jobban bedugulnának a környező utak. Persze, műemlék, meg nem erre lett tervezve, stb, de ezt a problémát komplexen kéne kezelni (esetleg egységes belvárosi automentes övezetek kialakításával, megfelelő elkerülő útvonalak kiépítésével), és nem a híd azonnali kiemelésével a rendszerből.

Egyébként bicajjal meg igazából mindegy most is. Ki lehet bírni a járdán 5-el tekerést is a turisták felesleges terrorizálása nélkül, és dugóban így is gyorsabb vagy mindenkinél. Lehet az úttesten is menni, ha valakinek ahhoz van kedve, vagy éppen akkor és ott az a jobb.

Bicajosboom tényleg van, én még a critical massek előtt kezdtem el tekerni Bp-n, ahhoz képest drasztikusan változott a helyzet. De én úgy látom, hogy az autós-bicajos együttélés is sokat javult, az elmúlt pár évben egyszer nem volt bajom autóssal.
fkorbi 2012.08.28 08:31:19
@kkkchris: ez a bicajadóztatás nagyon fasza ötlet. ha bevezetik, akkor kocsival fogok járni - elkerülendőn a kettős adózást - és mindenkinek jobb lesz, nem? :)
fkorbi 2012.08.28 08:45:07
@kkkchris: biztosítást most is ehet kötni (opcionális)
Az adóztatás akkor is faszság jelenleg, ahhoz kicsivel több bicajos infrastruktura kéne.
Múlthéten írta meg a Blikk, hogy a kormánytisztviselőknek kedvezményesen (16 ezer helyett 60 ezres állami támogatás) igénybe vehető külön óvodát hoztak létre, három budai ingatlanban, ahol nyelvoktatás van, külön gyerekorvos, logopédus, és pszichológus vigyáz a gyerekekre.…..
fkorbi 2012.08.08 08:17:43
Kedves posztoló, szeretem az írásaidat, de most ez egy kicsit félrement.

Sokan leírták itt, ez munkahelyi juttatás, és vajmi kevés köze van az országos szocio-biszbasz politikához. Munkahelyi juttatások meg nem csak a közszférában vannak, hasonló elmés kérdéseket máshol is fel lehetne tenni, és ezek egy része is a "mi pénzünkből van", jelesül:
- miért jár a bankvezér céges Lexussal, amikor én a Suzukira felvett CHF hitelt alig tudom fizetni (sőt, Szabolcsban még buszjegyre sem telik), és a "válság is miattuk van"?
- miért kap a brokernetes ügynök egyedi rendszámos 5-ös BMW-t, amikor csak átvágták az embereket az agybafőbe nyomott unit linked biztosításokkal?
- a multis senior expertnek miért van havi 30 ezres lebeszélhető kerete a telefonján, amikor a nagyi vidéken a minimál csomagos vezetések telefonelőfizetést sem tudja kifizetni?

Van ezeknek kérdéseknek értelme? Nincs. Ezeken múlik az ország/hitelválság sikere? Nem. Munkahelyi juttatások sok helyen vannak, mindig van olyan, aki ezeken felháborodik, leginkább azért, mert nála nincs ilyen.

De ezt még az állam esetében is összevetni az országos helyzettel hülyeség és csúsztatás. ilyen alapon mondjuk ki, hogy az állami szférában az egyedi fizetések nem lehetnek nagyobbak az országos átlagfizetésnél, és ne legyen semmilyen motivációs cucc a jobb munkavégzés érdekében, stb. (Egyébként az esetek igen nagy többségében még alacsonyabbak is az átlagkerestnél a közszférás fizuk, az a baj, hogy közszolgából sok van, és nem hatékonyan megszervezve - de ez egy másik sztori, ebben az aktuálpolitika mindig nagy szerepet játszik).

Ha botrányt akarsz ebben keresni, akkor nem az a botrány maga, hogy ilyen munkahelyi juttatás van, hanem inkább az, hogy az ovodákat üzemeltető állami vállalat (asszem a Humán jövő Kft, mintha valahol írták volna) ezt a pénzt milyen trükkös keresztfinanszírozással kapja meg.
fkorbi 2012.08.08 08:29:27
@nu pagagyí: azért mondom, hogy azt kell vizsgálni, hogy az állam esetleg nem a saját cégét támogatja -e ezzel a húzással trükkösen. De önmagában az, hogy van egy ilyen munkahelyi juttatás - feltételezem még berkeken belül is korlátos hozzáféréssel, és összegszerűségében sem a fellegeket nyaldosóan - még nem kéne, hogy ilyen felháborodást váltson ki. Szerintem.
fkorbi 2012.08.08 08:58:23
@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: MINDENT mi fizetünk, a bankvezért és a brokernetet is :)

Értem, amit írsz, alapvetően igazad is van, csak általánosítasz/csúsztatsz. egy ktv sosem fog a szó klasszikus értelmében hasznot termelni, ilyen alapon akkor dolgozzon ingyen, sőt fizessen érte, nem? Nos, a rendszer talán érthető okokból nem így működik, és ebbe szerintem az X ezer HUF-os óvodai hozzájárulás belefér, sem a közszféra hatékonysága, sem az ország helyzete nem ezen múlik, a kettőt összemosni botorság.
Nemcsak Orwell világában dúl a demokrácia, hanem kicsi hazánkban is. Eddig is sejtettük, hogy nem minden gyermek születik egyenlőnek, de most már tudjuk is – már az első években sem mindegy, kinek milyen (és mennyire) funkcionárius a papája vagy a mamája, a luxus együtt jár a…..
fkorbi 2012.08.05 20:23:15
@tiborc2008: Az illető cégnek is te fizeted meg, amikor a termékét/szolgáltatásait megvásárolod :)

Az állammal szemben nyiláván más ez, mert van egy olyan elvárás, hogy ezek a költések átláthatóak legyenek, tudd, hogy mennyi személyi kiadás volt, és ha csökkentést ígértek, akkor tényleg csökkentették -e, stb. Ezeken a kereteken belül viszont igazából (nekem) mindegy, hogy milyen személyi jellegű juttatások vannak, ha ez az előre megállapított, és az ígéreteknek megfelelő keretek között történik.

(Itt sem az az érdekes, hogy béren kívüli juttatásként elitovodába járathatják a kölkeiket a közszolgák, hanem az, hogy emögött milyen sötét keresztfinanszírozási dílek lehetnek - amiről mellesleg a dolgozók nagy valséggel nem is tudnak)
Kevés olyan, igazi gyökér van a rockvilágban, mint az ötvenedik életévét nemrég betöltő Axl Rose. Az egykori indianai parasztlegény hosszú, keserves szopásokkal teli, rögös utat tett meg azért, hogy feljusson a csúcsra, ahol aztán eltöltött pár, mániákus egoizmusával a…..
Egy érdekes olvasói levelet olvastam az egyik újságban ma. Így szólt: Egy újabb törvénymódosító indítvány a devizahitelesek megsegítését nem az ingatlan 30 millió forintot meg nem haladó értékéhez, hanem az eredetileg felvett, 30 millió forintot meg nem haladó összeghez…..
fkorbi 2012.03.09 07:41:05
Azért rossz szerintem a posztban felvázolt gondolatmenet, mert akik tényleg nagy szarban vannak, azok jellemzően:
- a devizahitelezés legnagyobb hajrájában vették fel a hitelt, amikor bankok a kiélezett verseny miatt gyakorlatilag semmit sem ellenőriztek, így lényegi önerő, és jövedelemigazolás nélkül - hiszen nem akarták elhajtani a szürke jövedelmeseket sem - adtak hitelt gyakorlatilag mindenkinek;
- fejenként kb 180-200 ezret vittek haza - tehát hazai szinten már az átlagnél jobban keresőnek számítottak, a saját szemükben mindenképp;
- a bevétel egy része természetesen zsebbe jött, több adót semmiképp nem fizettek;
- látták, hogy mindenki veszi a haveri körben a 30 millás házakat az agglomerációban, úgy gondolták, ezt az átlagnál jobban keresőként ők is megengedhetik maguknak;
- úgy voltak vele, hogy 200 törlesztőt ketten kibírnak, majd úgyis jobb lesz a fizu idővel, és a maradék 150-200 elég lesz a rezsire, megélni, stb;
- nemhogy az árfolyamkockázattal nem számoltak, de még a jövedelemkieséssel (munkanélküliség, gyes/gyed) sem.

A folytatás mindenki előtt ismert, a fenti feltételezésekből a válság (és az ország helyzete miatt) semmi sem jött be, sőt, dőlt minden.

(és igen, amellett, hogy a bankok gátlástalanok voltak, és az állam sem avatkozott be, ezek az emberek bizony hülyék voltak, rövidlátóak, szívem szerint én sem áldoznék más hülyeségére az adómból, stb.)

Szal téves az a megközelítés, hogy a segítség az arányaiban több megfizetett adóforintért "cserébe" jár. Nem, a segítség alapesetben nem járna, azért érdemes mérlegelni most, mert a tömeges bedőlés káros hatásai jóval rosszabbak annál, amivel a segítség nyújtása járna. Ennek ilyenkor már semmi köze ahhoz, hogy ki volt a jó adófizető előtte, meg hogy ki a hibás, stb, ez bizony kőkemény tűzoltás, kísérlet annak elkerülésére, hogy a kollektív nagyravágyás, kapzsiság és hülyeség miatt még nagyobbat szopjunk.

(az más kérdés persze, hogy mi a jó segítség, a kormány ebben eddig nem brillírozott)
fkorbi 2012.03.09 08:07:56
@lariflari: a végtörlesztés tekintetében igazad van, az valóban idióta döntés volt (mondjuk ott is inkább a hitelpiac bedöntésére gyakorolt hatása miatt)

ez az árfolyamgátas cucc viszont nem csak a szerinted gazdagokat védi. ezenkívül - mivel ahogy fent is írtam, ez tűzoltás - minden megoldásnak vannak/lennének vesztesei.
Ez az ijesztő képet tegnap készítette BDZSH (a szép emlékű Városképp bloggere) a Reviczky utcában, pár háznyira a Szabó Ervin Könyvtár központi épületétől. A lehulló oromzat önmagában is szomorú dolog, de más is eszünkbe juthat róla. További fotók és gondolatok…..
fkorbi 2012.03.09 08:02:10
@Marianka55: "Végül de nem utolsó sorban, ezeknek a lakásoknak a fenntartása nem éri el a panelekét."

hát, egy huszonéve le nem cserélt ablakú, négyméteres belmagasságú, konvektorral fűtött 90 m2-es szörny fűtési költsége szerintem még több is lehet, az ott lakó max azon trükközhet, hogy kevesebb szobát fűt fel, és azt is csak 18 fokra...
Aki kereskedelemben  szezonális osztályon dolgozik, tudja, hogy a szezon elején az áruház kifejezetten magas árat ad a terméknek, majd a szezon vége felé szépen viszi lefele, készlettől és visszáruzási lehetőségektől függően persze. Így lehetséges, hogy ugyanaz a medence…..
A múlt héten végigfutottunk a NASA által javasolt négy kilométer átmérőjű mágikus körök mentén, amiket az űrhivatal az Apollo és a Surveyor missziók tárgyi emlékeinek védelme érdekében jelölt ki köréjük. A becsapódott holdszondák – például: Rangerek – körül ennél…..
Elutasította csütörtök este az újbudai képviselő-testület a Zöld Pardon (ZP) közterület-használati kérelmét, így nem maradhat a Petőfi híd budai hídfője mellett a szórakozóhely - közölte Horti István XI. kerületi jegyző a döntés után. Ennél a napirendi pontnál zárt…..
Nemsokára készül a költségvetés, és természetesen ismét előkerült a kérdés, hogy jó-e a jelenlegi egykulcsos jövedelemadó-rendszer vagy sem - én nem akarom megmondani a frankót, mondjátok meg ti! A következő posztban öt izgalmas elméleti lehetőséget vázolok fel röviden,…..
fkorbi 2011.09.06 08:31:37
Hát adófizetői oldalról tökmindegy, milyen rendszer van, tőlem lehet progrsszív is, kérdés, hogy ki a gazdag. A "nép gyermeke" szemében mindig az a gazdag, aki többet keres, mint ő, ilyen alapon nem lehet igazságot tenni :)

Szerintem inkább az a lényeg, hogy mi a célja az SZJA rendszernek. A régebbi progresszívnek nevezett rendszerek arra épültek, hogy akiről lehet, szedjük le a lehető legtöbb pénzt. Itt a kizárólagos cél a bevételmaximalizálás volt, amiből aztán az állam azt a struktúrát, illetve állami gazdálkodási modellt működtette, amiről a mostani válságtól függetlenül is évek óta közismert, hogy fenntarthatatlan. A minimálbér adómentességével, valmint az adójóváírással ráadásul sikerült egy olyan bérstrukturát kialakítani, ami az alacsony legális jövedelmek felé terelte a munkáltatókat, bizonyos bérszintek felett ugyanis az állam duplán, illetve triplán büntetett minden egyes pluszban kifizetett forintot. Nem állítom azt, hogy egyedül a régi adórendszer felelős az alacsony hazai (legális) bérekért, de igen nagy része volt ennek a kialakulásában, és a fejlődést nem nagyon ösztönözte.

Lehet persze, hogy a mostani rendszer is el van baszva, meg sok embernek fáj, azonban ennek hatásai hosszabb távon jelentkeznek. Az is biztos, hogy drága kormányunk a folyamatos ötletelés helyett ha inkább stabil környezetet teremtene a beruházásoknak, és nem találna ki random megovnásokat mindenhonnan, akkor a fejlődés is könnyebben/hamrabb indulna el.

Plusz állampolgárként: ugye a mostani adócsökkentéstől a fogyasztás meglódulását várták. egyrészt válságban az ember óvatos, inkább megtakarít, minthogy költsön. másrészt volt itt ez a nyugdíj-einstand, amiből én azt a következtetést vontam le, hogy a demográfiai változásokra is tekintettel a leendő állami nyugdíjam kb. egy szabadon feldugható akciós glicerines végbélkúpra lesz elegendő, ezért az adóváltozásokból keletkező pluszbevétel egy igen jelentős részét olyan időskori megtakarítási cuccban helyezem el, amihez az állam remélhetőleg nem piszkál hozzá. Tehát ha úgy tetszik, az adócsökkentés fedezetére elköltött és ezért közvetetten "nálam maradó" ellopott manyup pénzekből a privát manyup alapomat növelem - és szerintem az adócsökkentéssel érintett rétegből sokan viselkedtek így. Az egykulcsos bevezetése ezekkel az elvárásokkal (fogyasztás prompt növekedése, izmos gazdasági növekedés) ezért elég hülye ötlet volt, ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy hosszabb távon jobb ez, mint a régi progrsszív rendszer.
 Tudom, nem Lidi, hanem Lidl, de én már rég rászoktam a kedvesebben hangzó magyar változatra. A hangulat szempontjából közel sem mindegy, hogy elment a Lidi néni a vásárba, csuhajja, vagy Jawohl, Herr Obersturmbahnführer. Kollégám, Papp Tibi régi Lidirajongó, igazából ő vett…..
Modorosblog A beilleszkedő 2011.07.18 06:00:00
- Ez az örökös marakodás nem vezet sehova, öregem. Itt vagyunk együtt, együtt kéne boldogulnunk - nem csak keresni, hogy miért eshetünk egymás torkának. Én útálom az ilyen embereket, akik a más szemében a szálkát is, érted. Amúgy meg nem lenne itt semmi gond, békében…..
fkorbi 2011.07.18 09:08:13
@Midbár: nem akarván kisebbíteni a családi tragédia súlyát, de ilyen alapon a Tanút is betilthatnánk megint, hiszen az is emlékeztet jónéhány tragikus sorsra.

Sztem a humor segít feldolgozni az eseméyneket, pláne ennyi év távlatából. Mégha ennek a posztnak nem is ez volt a kifejezett célja :)
A Budapesti Közlekedési Központ szerdán váratlanul bejelentette, 2011. július 15-étől újonnan kialakított kerékpáros nyomon közlekedhetnek a kerékpárosok a Margit híd északi és déli szélső forgalmi sávjában. A kerékpáros piktogramokat 14-én éjszaka festik fel az úttestre.…..
fkorbi 2011.07.13 16:07:15
@Ahoj-: mondjuk ha kocsival járnék a margit hídon minden nap, és nem bicajjal, nem a kerülgetés lenne a probléma, hanem az, hogy mögöttem araszolsz :)

Nem minden bringás demonstratív tekerő, sokaknak van autójuk, és meg is tehetnék, hogy járjanak vele (én is). Sztem a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a tekerők egy része bizony a kocsiját hagyja otthon, innen nézve azért egyszerűbb egy 25-el tekerő, hosszában másfél méternyi kerékpárt kikerülni, mint megpróbálni megelőzni a 10 km/h-val lassabban haladó 4,5m-es autót. Vagy állni mögötte a dugóban.

(mindezek mellett ez a megoldás nekem sem tetszik, se a járdán, se az úttesten sem teljes értékű)
fkorbi 2011.07.13 16:11:33
@Ahoj-: mondjuk ha kocsival járnék a margit hídon minden nap, és nem bicajjal, nem a kerülgetés lenne a probléma, hanem az, hogy mögöttem araszolsz :)

Nem minden bringás demonstratív tekerő, sokaknak van autójuk, és meg is tehetnék, hogy járjanak vele (én is). Sztem a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a tekerők egy része bizony a kocsiját hagyja otthon, innen nézve azért egyszerűbb egy 25-el tekerő, hosszában másfél méternyi kerékpárt kikerülni, mint megpróbálni megelőzni a 10 km/h-val lassabban haladó 4,5m-es autót. Vagy állni mögötte a dugóban.

(mindezek mellett ez a megoldás nekem sem tetszik, se a járdán, se az úttesten sem teljes értékű)
Egy néni ott ténfereg, nyilván buszra vár, benéz oda, ahonnan én jövök, nincs köztünk több, mint tíz méter, aztán hátat fordít, és ott marad az átjáróban. Mai cikkünk blogposztja...
Moczi esete bár egyáltalán nem tűnik kirívónak, felveti azt az érdekes kérdést, hogy mi a Homárért tart legjobb esetben is másfél (hivatalosan a CIB-nél 4, az OTP-nél pedig 12?!) hónapig az automatában ragadt 25 ezer forint helyzetének elbírálása? Már másnap meg lehetne…..
fkorbi 2011.04.05 07:47:27
@Rosszindulatú Vászka: nekem ezeket a beszedési limit kivédte. 8 éve használok csop beszedést - amióta lakásom van - ez idő alatt max 2-3 olyan alkalom volt, amikor a szolgáltató trükközni próbált. (és a limit miatt sikertelenül).

Én, ha csekkeznék, ennél jóval többször csúsztam volna meg.

Plusz a netbankomon egyenként is le lehet tiltani a gyanús megbízásokat, vagy ha tudom, hogy adott esetben jogos a limit feletti fizetés, akkor kézzel engedélyezhetem.
Havi 10 000 forintos parkolási díjról, megduplázott behajtási díjról álmodik a Levegő Munkacsoport. Vélemények az azonos című írásunkról...
fkorbi 2011.01.12 19:27:22
@stevie-w: alapvetően igazad van, csak az LM alkalmatlan a normális párbeszédre. Én nem is tekintem zöldnek őket - pedig alapvetően támogatnám Budapest ésszerű autómentesítését* - mezei megélhetési civilek.

*pl. milyen fasza lenne már, ha megfelelő alternatív útvonlakkal kiváltva a rakpartok sétálós, kocsmázós helyek lennének...
fkorbi 2011.01.12 19:34:23
@is: sztem a poszt csak annyit mondott, hogy a javaslat megvalósulása esetén az érintettek alapos megszopatása ellenére sem teljesülne az LM által tervezett várt bevétel. Amszterdamban minden valsz forgalomszabályozási eszköz, nem pedig mezei pénzbeszedés.

Mindezekkel együtt cserélnék a holland helyzettel, az adók, rezsi és parkolás utáni holland béremnek még az ott számított vásárlóereje is jelentősen meghaladná a hazai fix költségek és adók után maradó itthoni béremét :)