Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szűcs Zoltán Gábor

7 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ezt a bejegyzést előre hoztam, este másról akartam írni, de végül ez lett belőle. Közben már elmúlt éjfél is. Ez a harmadik hely, ahol azt tapasztalom, hogy egy régi külterületi, vagy tanyasi iskola mellett közvetlenül temető van, vagy volt régebben. A mostani bejegyzésben szereplő temető részben…..
Szűcs Zoltán Gábor 2021.04.24 18:28:05
@l.balays: Én köszönöm a posztot! Eddig rengeteget olvastam a helyről és a családom történetéről, ami ehhez a helyhez k9tődik, de nem voltunk ott. Végre rászántuk magunkat és ma elvittem édesanyámat is, megnéztük a temetőt és véletlenül összeakadtunk egy távoli unokatestvérével is, akinek a családjával az én családom vagy 3 generáció óta nem tartja a kapcsolatot, de a genetikai lottó szeszélyének köszönhetően annyira hasonlítanak egymásra, mintha testvérek lennének.
Emlékeim szerint pár éve már a kezembe vettem John Horton 1992-es könyvét. Valami hatással is volt rám, ha nem is naggyal. Biztosan nem olvastam végig, de megmaradt, hogy a politikai kötelezettség elméleteiről szól, azokat tekinti át és ajánl egy saját változatot is a hatodik fejezetben. Horton…..
         "Az elnök kiemelte: az elmúlt egy évben végbement átalakítás célja a kutatóhálózat hatékonyságának növelése volt. Ennek két területen kell megmutatkoznia: a mennyiségi mutatókban, valamint a kutatási eredményeket minőségileg is javítani szükséges. Mint mondta, utóbbival kevesebb baj…..
     (Palkovics interjú a Zeitben június végén, a német kutatóintézetek leveléről) Palkovics: .... Megjegyzem, Reimund Neugebauer a Fraunhofer Intézet vezetője nem írta alá a levelet.  ZEIT: A Fraunhofer Intézetnek közös projektjei vannak Önökkel. Palkovics:   Neugebauer úr ismeri a magyar…..
Amerikai Plán John Adams 2018.12.17 13:01:39
Az HBO 2009-es minisorozatára egy kedves barátom hívta fel a figyelmem, akinek összehasonlíthatatlanul jobb ízlése van, mint nekem. Ez nem csak a filmekre terjed ki, de a szépirodalomra is. Utóbbira csak egy példa: én Esterházyt még csak-csak olvasgatok, de neki Krasznahorkai László az egyik…..
Milyen lett az új Star Wars-film? Kezdjük a negatívumokkal: a VIII. rész túl hosszú és időnként unalmas (finomabban megfogalmazva: nem egyenletes a cselekmény ritmusa); ahogy arra Alec Cawthorne is figyelmeztetett: időnként zavaróan vicceskedő (ebbe nem csak a 80-as évek akciófilmjeit/a mostani…..
Szűcs Zoltán Gábor 2017.12.22 12:35:51
@Filmes Harper: Hoppá! Toto, I don't think we're in Kansas anymore :)

Örülök, hogy végre rácsodálkoztál az élet nagy kérdéseinek egyikére: mi a érvelés?

Az érvelés röviden azt jelenti mint bizonyítékot felhozni egy állítás mellett.

Ha ez így nem lenne világos, akkor képzeld el kicsit úgy a szituációt, hogy nem csak arra próbálsz válaszolni, hogy MI van, hanem, hogy MIÉRT. Vagyis, amikor érvelni próbálsz, akkor azt mondod, hogy "ez így van, mert az meg úgy van" és ami a mert előtt van, az lesz az állításod (ez a Mi? kérdésre adott válaszod, tehát az, amit bizonyítanod kell) és ami a mert után van, az lesz az érved (vagyis, a Miért? kérdésre adott válaszod, tehát az, amivel bizonyítani próbálsz).

Nyilván nem mindig írod ki a teljes mondatot így, de ha érvelsz, akkor könnyű átalakítani, kiegészíteni úgy a mondatodat, hogy ilyen formára hozd. Sokféle érv lehetséges: például hivatkozhatsz arra, hogy valami valahogy van/nincs; hogy valaminek ez és ez a definíciója; hogy valami, amit állítasz, az ellentmondásos és így tovább. A személyeskedés is lehet érv, bár nem túl elegáns általában és nem is valami meggyőző, bár van helyzet, amikor fontos, hogy a másik ember milyen.

Namármost, felhoztam 6 (valójában több) érvet, amik mind érvek azaz mind a "miért?" kérdésre adnak választ a mondataimban. Te ebből kiragadsz egyet (egy mondat közepéből), ami nyilván közepesen tűnik elegánsnak, de ezt hagyjuk.

Nézzük meg, mire volt az érv, amit te most felhoztál?

Te azt állítottad: "Én nagyítóval sem találtam abban a komor háborús drámában humort, érzelmet vagy szenvedélyt."
Ezzel szemben én valójában azt állítottam, hogy "nincs igazad", (és innentől jött az érvelés:) MERT két szereplő "tök sokat viccelődik egymással két szereplő"

Érv volt ez? Az, hiszen egy állításomat (ti. hogy nincs igazad abban hogy nagyítóval se találni humort a filmben) próbálta bizonyítani. Milyen fajta érv? Olyan érv, amely azt próbálta bizonyítani, hogy van valami, amiről te azt állítottad, hogy nincs. Alkalmas volt ez az állításom bizonyítására? Igen, feltéve, hogy igaz az, hogy valóban viccelődtek ezek egymással. De tényleg alkalmas volt rá? Persze, hiszen ha két szereplő viccelődött egymással a filmben, akkor a filmre nem lehet igaz, hogy nagyítóval se találni benne humort.

Ez valójában egy nagyon egyszerű fajta érv volt, mert elég ellenőrizni, hogy valóban viccelődtek-e egymással vagy sem és máris eldőlt, hogy ez jó érv-e vagy sem. És történetesen olyan érv, amit elég nehéz megcáfolni, hiszen, ahogy később még youtube-linkekkel meg is mutattam, TÉNYLEG viccelődtek egymással ezek a szereplők.

Hát, valahogy így működik az érvelés.

Te most azt állítod, hogy " Nos ilyen "érvelésem nekem is volt. " Valóban? Kérlek, sorold fel őket, szó szerint idézve (és akkor például máris érvelni fogsz azon állításod mellett, hogy ilyen érveid neked is voltak és nem megint csak kijelentesz valamit :) Őszintén nyitott vagyok a beszélgetésre és szívesen átbeszélem veled, hogy melyik kijelentésed érv és melyik nem és hogy melyik érvedet tartom elfogadhatónak (és miért!) és melyiket nem (és miért).

Azt is írod még: "Vagy ha te irsz le ilyen kijelentéseket az érvelés, ha meg én, akkor az nem. Értem. Akkor ez nem kettős mérce kedves Phd doktor úr?"

Namármost, nem, ez nincs így és egyszerre rém szomorú, hogy ennyire nem érted, amit írok és vicces is, hogy általam nem mondott dolgokon próbálsz gúnyolódni. :) Valójában amikor én valamilyen (jó vagy rossz) bizonyítékot hozok fel egy állításom mellett, akkor az (jó vagy rossz) érvelés, amikor te nem hozol fel bizonyítékot az állításaid mellett, akkor az nem érvelés. És ezért aztán ez a legkevésbé sem kettős mérce, kedves fogalmamsincskiafenevagyteésnemésnemértemmiértvagyennyirefrusztráltegydoktoricímtől! :)
Szűcs Zoltán Gábor 2017.12.23 18:23:16
@Filmes Harper: Nagyon cuki, hogy 1) még mindig nem érted, hogy kezdettől pontosan értem, amiket állítasz, csak megalapozatlanoknak tartom őket és többször is leírtam, miért, csak épp ignorálod az érveket; 2) és azt sem érted, hogy miként tudnád az állításaidat meggyőzőbben kifejteni: úgy, hogy érvelnél mellettük és érdemben reagálnál az ellenérvekre, nem az állításaidat kellene ismételgetned.

Abban nincs semmi meglepő, hogy tartod az állításaidat, az érveim ellenére is. Nincs ennél semmi megszokottabb. Ahogy az is teljesen megszokott, hogy az emberek valamiért azt hiszik, hogy a véleményük érdekes. Hát nem. A legkönnyebb dolog valamiről véleményt mondani. Még provokatív véleményt mondani sem nagy kunszt. Elég csak odaböfögni valami marhaságot. Ez nem érdem. Értelmes, érdekes, elgondolkodtató véleményt mondani : na, az valami lenne. Csak ahhoz az kellene, hogy az állításaidról lehessen értelmesen beszélni, derüljön ki, miért gondolod azt, mi alapján, milyen érveid vannak. Ezt az itt újfent előadott álláspontodat kezdettől erősen vitathatónak tartottam, de mióta kiderült, hogy nem tudsz mellette érvelni, azt is gondolom, hogy ez egy baromi unalmas és érdektelen vélemény.

Még valami: eddig nem akartam ezzel fáradni, de mivel eljutottunk oda, hogy most már csak az álláspontodat ismételgeted, szeretném jelezni, hogy még az álláspontod is kezdettől teljesen ellentmondásos (ebben a fenti formában is) . Két kommented között rendre váltasz is a különböző állítások között, ahogy épp neked kényelmesebb. Csak egy példát mondok: hol kategorikusan kijelented, hogy a filmben nincs humor, máskor meg azt mondod, hogy van benne, csak épp " minimális" mennyiségben humor, megint máskor meg úgy csinálsz, mintha ez a két állítás ugyanaz lenne, pedig nyilván nem az.

Amúgy ha egyszerűen csak annyit mondtál volna, hogy a te ízlésednek ez a film túl komor, s hiányoltad volna a filmből a humornak azt a mennyiségét és az érzelmeknek olyan változatosságát, amit elvárhatónak tartasz egy Star Wars-filmtől, máris sokkal vállalhatóbb lett volna a véleményed és akkor a kifogásaim zöme valóban irreleváns lenne. Igaz, nem is kezdtünk volna vitatkozni, mert nem lenne miről vitatkozni. Azt ugyanis senki (=én se) sem vitatja, hogy ez az egyik legkomorabb Star Wars-film, ahogy azt sem állítja senki, hogy nincs ennél viccesebb Star Wars-film. Tehát ezek olyan tények, amikben nem lenne nehéz egyetértésre jutnunk. Az meg, hogy neked valami nem elég, nyilván olyasmi, amivel kapcsolatban te vagy az illetékes, nem mások,ezért erről se kezdtem volna vitát. De nem. Te inkább olyasmiket kezdtél állítani, amiket nagyon könnyű cáfolni.

Hát ennyi.
SPOILER ALERT! ********************* Nem először írok itt a blogon a Trónok harcáról (pl. itt és itt) és nem először írok arról sem (ami persze elég triviális dolog), hogy a Trónok harca világát leginkább a politikai realizmus és moralizmus ellentétpárja segítségével lehet megérteni. Az…..
Sokféle értelemben lehet politikai üzenete egy filmnek és a Zsivány Egyes (Rogue One) már a mozikba kerülése előtt szembesült az egyiknek a lehetséges következményeivel, amikor az Egyesült Államokban sokan, elsősorban Trump-rajongók, Trump-ellenes propagandafilmként fogták fel, sőt, még bojkottot is…..
Önkritikusan be kell vallanom, mikor évekkel ezelőtt láttam a The Hunger Games első részét, feledhető, túlbonyolított, harsány marhaságnak találtam. (Ezúton is elnézést kérek azon kamaszkorú ismerőseimtől, akiket esetleg megsértettem akkori véleményem őszinte hangoztatásával.) Sem a műfajt, sem…..
Sokan nem szeretik a Star Wars második trilógiáját. Vannak, akik az első sorozat gyermeki báját, őszinteségét hiányolják belőle. Mások szerint az újabb trilógia túlságosan steril és üres. Egyesek a régi sorozat szerethető és eredeti karaktereihez mérik az új elrajzolt, néha dühítően ostoba figuráit.…..