Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ecover

0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A paksi bővítésnek sok értelme nincs, magyarázata is kevés, de ezek közül az egyik legfontosabb a projektből kilopható pénz. Korábban is jól látszott, hogyan áramlanak a milliárdok a Fidesz holdudvara felé. A projektcég 2017-es szerződéseinek elemzése ugyanennek a folyamatnak a továbbélését…..
Sajnos, nem találtunk jobb szót, minthogy bunkóság. Kósa Lajos, Tarlós István és Hoffmann Rózsa nyilatkozott a CEU-ügyről, a Dumb és Dumber című film színvonalában. Kilógott a kapanyél...
A ballibsi, feminista, Soros pénzelte hazaáruló   Az utóbbi hetekben, napokban fokozott odafigyeléssel szemléltem a politikai eseményeket – és ezek leközlését a különböző oldalú és érdekű médiában. (Mellesleg egy-két megmozdulást volt szerencsém premier plánból is megtekinteni.) Szeretnék tisztán…..
De nagyon csúnyán. Most, hogy nyilvános, hol lesz fizetős január elsejétől az autókázás, eléggé felhúztam magam, egykori lakóhelyem érintettsége miatt is. Fizetős lesz ugyanis az M2-es autóút, azaz a 2/A, avagy az újkettes, ahogy Gödön ismerik. Ez három okból is óriási…..
Végleg lelepleződött az idei Festival of Speeden. Mert ennyire ember nem lehet ott gyors, semmivel, soha. Oké, hogy azt az autót neki építették, rendben, hogy erős és könnyű. De hogy ennyire megverjen mindenkit, gyorsabb-erősebb autókat is, legalább olyan legendás pilótákkal... na…..
TComment Biciklizel? Megöllek! 2013.08.14 06:51:13
Miért utálja az autós a biciklistát? És fordítva? Hülye biciklisekről hülye autósoknak. És fordítva. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Ötvenezer forintos pénzbírságot és öt büntető pont levonást szabott ki a rendőrség arra az autósra, aki januárban a VII. kerületben nagy sebességgel kis híján elcsapott egy kerékpárost. Az esetet a bringás fejkamerája rögzítette, így volt bizonyíték is: a sofőr…..
Nívó Van élet a Malév után? 2012.02.07 08:47:00
Ha valaki arra vár, hogy én is elsiratom a Malévot, az rossz posztot olvas. Szerintem a Malév bedőlésével olyan távlatok nyílnak meg, melyekről eddig nem is álmodtunk! Ez nem egy klasszikus bejegyzés lesz, inkább gondolatok, melyeket a pénteken becsődölt cég köt össze. ...Kezdjük…..
Kemény fellépést sugalló akcióval üzent hadat az illegálisan pakolóknak a litván főváros polgármestere. Artūras Zuokasnak elege lett a parkolási tilalmat rendszeresen figyelmen kívül hagyó luxusautó-tulajdonosokból, páncélozott katonai szállító járművel hajtott át Vilnius…..
Varánusz Palik Laci, gyere vissza! 2011.07.31 06:00:00
Itt van megint a száguldó cirkusz, a Forma 1 Magyarországon. A gyorsan változó világban, a még gyorsabban változó versenyhelyszínek közötti huszonéves állandóságra büszkék lehetünk. Az évtizedek alatt volt itt kaland és izgalom, az első nagydíj Senna-Piquet csatájától…..
ecover 2011.07.31 10:03:00
Olvasom Pali bá' újévi köszöntőjének a végén: "Isten, áld meg a magyart! Jó kedvel, bőséggel!" Hááááát... Oké, hogy olykor baj van a helyesírással, na de hogy éppen a Himnusz két sorát ne tudják rendesen leírni?!Először arra gondoltam, hogy annyira hülyék…..
2009. október 17-én, szombaton tartotta alakuló ülését a MAVESZ, azaz a Magyar Versenysport-ellenes Szövetség. A szövetség célja, hogy felnyissa az emberek szemét a versenysport által okozott társadalmi károkra, így többek között arra, hogy a versenysport mennyire veszélyes az…..
ecover 2009.10.19 21:10:32
@balaklava: Röhögj a tragédián, kedves 0 iq.
ecover 2009.10.19 21:11:50
@shitgun: Szerintem nem tudsz deriválni, nagyokos.
ecover 2009.10.19 21:13:26
@lamed: Sajnállak, de szerintem te egy hülye vagy.
Biciklivel a közlekedési szabályok betartása gyakran indokolatlanul hátráltatja a haladást, néhol veszélyes is. A biciklisek száma gyorsan növekszik, viszont az infrastruktúra fejlődésének tempója ettől messze elmarad, így rengeteg öntörvényű kerékpárost látni az utakon.…..
Egy lépésre vagyunk az A csoporttól. Egy nagyon nagy lépésre. Ahhoz, hogy világra szóló siker keretében feljussunk az elitbe, meg kell vernünk az oda erősen visszavágyó Ukrajnát. Muszáj ezt kiszurkolni valahogy. Élőben közvetítünk, szövegesen.És mindjárt az elején felhívjuk…..