Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tölgyes Péter

40 bejegyzést írt és 767 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vágó István hívta fel a figyelmemet főkülügyérünk / főkereskedőnk tegnapi szózatára, amelyben dicshimnuszokat zengett a kormányról és voltaképpen saját magáról. A kiváltó ok minderre, szerinte, az a tény, hogy "Csak az elmúlt néhány hétben több mint 90 milliárd forintnyi kínai beruházás bejelentésén…..
Tölgyes Péter 2021.12.01 09:29:04
@cvsvrs: Látod, mekkora hülye vagy? Ha mi nem írjuk, akkor ti se fértek hozzá. Mert az orbánok fenntartják maguknak a jogokat, dehogy engednek oda ilyen szolgákat, mint ti.

Hát egy frászt írjátok ti a történelmet. De meg még Orbán sem. Legfeljebb úgy, mint Ceausescu... Majd a bukása után beszélgetünk - ez nem fenyegetés, mert én nem ti vagyok, pusztán arra utalok, hogy akkor villámgyorsan minden másként fogsz, fogtok látni.

És átsoroltok, szokás szerint, a győztes oldalra. Amit megkönnyít, hogy álnéven - már, ha egy ilyen cvsvrs egyáltalán névnek nevezhető - kommunikáltok.
Tölgyes Péter 2021.12.02 20:33:24
@_atpijkamo_: Ezt nem igazán értem. Sosem értettem egyet azzal, hogy egy kormányváltás után lecserélik az állami gépezet vezetőit. Most viszont gyakorlatilag kötelező lesz, tekintve, hogy tudjuk: a Fidesz 2010-től kezdve mélyen a vezetői szint alatt is cserélt, méghozzá fidelitasos ifjakkal töltve fel a rendszert.

Jó néhány megszólalásból egyértelműen kiderült az utóbbi években, hogy a Fidelitast még részrehajlás esetén sem lehet azzal "megvádolni", hogy a kormánypárt ifjósági elit alakulata lenne, annyi sületlenséget kevesen tudnak összehordani, amennyivel az orbáni jövő letéteményesi telítették az étert...

Úgyhogy most valóban rendszert kell váltani és lebontani a NER-t, amely elszigetelte az országot a civilizált Európától, ez pedig megköveteli, hogy - a szakmai felkészültség messzemenő figyelembe vételével - mindenütt váltás történjen, ahol szükséges.
Tölgyes Péter 2021.12.02 20:56:59
@_atpijkamo_: Szakmabeliként én ezt úgy éltem meg, hogy a köztévét már jóval a kormányváltás előtt megszállta az egész pályás ellenzék. Úgyhogy azt követően csak annyi történt, hogy már a látszatra sem kellett adni...
NemGogol Ahol a part szakad 2021.07.09 15:10:13
Illusztráció a kályhacsőből készített pantallóhoz (Fotó: hvg) A miniszterelnök Facebook oldalán hoztak nyilvánosságra egy videófelvételt arról, miként válaszolt Orbán újságírói kérdésekre Belgrádban. A rövid felvétel akár kórismeként is értékelhető. Nem, kivételesen nem a kormányfő egészségügyi…..
Tölgyes Péter 2021.07.12 23:37:51
@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: A szólás- és véleményszabadság nem terjed ki arra, hogy egy, a gyermekek tízezreit veszélyeztető, súlyosan aberrált bűncselekmény-fajtát összemoss a génhibára visszavezethető mássággal. Az én oldalamon garantáltan nem. Kommentjeidet intő példaként fennhagyom, téged viszont azonnal tiltalak.

A műveletlenséged bizonyítéka mindaz, amit ténynek, bizonyítéknak hiszel, tekintve, hogy ugyanakkor a szigorú törvénykezők nem kis hányada - akárcsak ma a Fidesz soraiban ülők - maga is előszeretettel osztotta meg ágyát saját nembeliekkel. A veled e téren hasonló nézeteket osztó nácik persze a rokkantakat, a mozgássérülteket, a szellemileg fogyatékosokat is csak koloncnak érezték és igyekeztek megszabadulni tőlük.

Minden ilyen "keménység" addig tartott és tart, ameddig valakinek a saját családjában nem kerülnek napvilágra ilyen esetek. Többek között az olyanok miatt kényszerülnek embertársaink a színlelésre, amilyen te is vagy. A statisztikád is hazug, mivel a homoszexuálisok jelentős hányada a hátrányos megkülönböztetést elkerülendő máig titkolja orientációját, a bázis tehát valójában jóval nagyobb - vagyis az összehasonlítás erősen sántít.

A szexuális "aberrációt" már jól kitárgyaltad, de a normálisan gondolkodó embereket a tényleges, lelki aberrációk zavarják - amilyen például a tiéd is.
Tölgyes Péter 2021.07.13 12:50:42
@11 Favágó: Mielőtt kategorikus kijelentéseket teszel, próbálj meg tájékozódni. A mai, átpolizitált médiavilágban koránt sem garantált, hogy a hír valódi - és nem egy más tartalmú információt alakítottak át a hergelés céljának jobban megfelelővé a központi hírgyárban (MTVA)...
Tölgyes Péter 2021.07.13 21:47:43
@11 Favágó: A saját ostobaságodat bizonyítod ezzel az egésszel. Tényleg úgy gondolod, hogy lehet valakiből homoszexuálist NEVELNI? Szörnyű lehet ekkora sötétségben élni. De ez legyen a te egyéni szoc. problémád.
Még kedden vélte úgy a Fidesz miskolci országgyűlési képviselője, Hubay György, hogy a közvagyont érintő új szabályozást illő röviden elmagyarázni az olvasóinak. Ezért FB-oldalára kitette az alábbi néhány sort: Ma nagy nemzetstratégiai kérdésekben döntöttünk a parlamentben. Sok esetben a Fidesz –…..
Tölgyes Péter 2021.04.30 15:45:33
@Muhammad Balfas: Szerencsétlen, mondd, nem unalmas ez a mutogatás? Miért lenne az én vitakultúrám kérdése az, hogy a te szellemi képességeid nem teszik lehetővé néhány összetett mondat megértését?

Nem ismered a mondást, ugye: ne mutogass, mert rászoksz a lopásra... Ha így folytatod, vigyázz, még bekerülsz a kormányba, még éppen idejében ahhoz, hogy jövő április után beülhess a vádlottak padjába, onnan meg a sittre.
Tölgyes Péter 2021.04.30 17:22:21
@Boar.: Na jó, de az a lényeg, milyen hozományt adsz mellé. Látod, Mészáros is elkelt, noha nem is ingyen adták, elvégre a válás - mindenféle jogi fondorlat árán is - elég sokba került... Igaz, a hozomány az ő esetében meglehetős.
Tölgyes Péter 2021.05.01 03:02:42
@Boar.: Korábbi élete publikus részleteinek egy részét ismerve inkább szűkíteném a kört: a pénz és akár még egy malaclopó szemű mangalica is, persze, csak ha nagyon pénzes.
Aligha érdemes a történtek teljes kronológiáját feleleveníteni, hiszen jóformán mindenki tudja, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolata az utóbbi időben - a magyar kormánypárt pávatáncos politizálásának és a már a konzervatívoknak is kellemetlen radikalizálódásának következményeként - erősen…..
Tölgyes Péter 2021.03.05 13:28:14
@jobbdemokrata: Még valami. A mai Fidesz jóval inkább náci - csalhatatlan jelzés erre a rendpártisága, amely, akárcsak Hitler Németországában, kiválóan alkalmas a politikai indíttatású szankciók elfedésére és a saját körre jellemző disznóságok paraván mögé rejtésére - és rasszista / antiszemita, mint a mai Jobbik. Lásd: a Soros-plakátok és a nyomban rájuk kerülő firkák, a Dávid-csillaggal és a horogkereszettel, no meg az állandó migránsozás, a diszkriminatív politika megannyi eleme, a keresztényvédelemnek nevezett elmebaj, a kitörés-évfordulós megmozdulások engedélyezése - meddig soroljam még?

Ennek az égvilágon semmi köze az Európai Néppárt keresztény-konzervatív irányultságához. Ez amolyan érdekvezérelt orbáni álkereszténység csupán, amelyhez a magyar egyházak - a rájuk zúdított állami pénzeső következtében - szolgai módon asszisztálnak, Erdő Péterrel az élen.
Tölgyes Péter 2021.03.05 15:15:32
@cardiobascuralis: Kétlem, mivel az ő kommentjei közül választottam mindig ki egyet - és jelöltem, hogy végeleges kitiltás, összes posztja törlésével. Mivel több néven mocskolódott, minden néven külön ismételnem kellett a procedúrát.
Tölgyes Péter 2021.03.06 01:46:17
@horrorpornó bábszínház: közel háromszázszor másolta be ugyanazt az idióta szöveget. Tényleg nem tudom, hogy tudtam más kommentjét is kidobni, de ha így történt, mindenkitől elnézést kérek.
A csokvaományi földek a mezőgazdasági központtal – Fotó: Bődey János / Telex Először arra gondoltam, talán meseként lenne a legjobb megírni az alábbi történetet, hogy az esetleges támadásokat is kivédjem. Aztán mégsem erre, a különben népszerű formára esett a választásom. Egyrészt vannak a műfajnak…..
Tölgyes Péter 2021.02.13 11:54:12
@T1GRIS: A most hozzáférhető dokumentumok alapján az információ téves - az atlatszo.hu és a 444.hu eredeti írása is azt állította, hogy a miniszter vagyonnyilatkozatában jelezte felesége földszerzését. (A cikkben természetesen javítom.)

Ettől függetlenül van itt még egy sor érdekesség arról, mekkora előnyökkel jár egy ilyen házasság, érdemes végig olvasni:

atlatszo.hu/2021/02/02/allami-bank-finanszirozza-rogan-antal-uj-neje-es-csaladja-tobb-mint-ezer-hektaros-foldvasarlasat/
Az ellenzéki pártok vezetői nem csak formai okokból ülnek egymás mellett az asztalnál Befagytak a pártprefenciák januárra címmel friss felmérési adatokat közölt a Republikon. Eszerint konzerválódtak az eredmények: a kormánypártok támogatottságában kimutatott, csökkenésről tanúskodó trend megállt,…..
Tölgyes Péter 2021.02.04 15:24:40
@a nagy hohohorgász: Hogy szerinted Gyurcsány eljátszotta - egy kis fogalmi tisztázás néha nem árt, a hitelünket biztosan nem játszotta el, amit viszont mondani szerettél volna -: a hitelességünket, az megérne egy külön misét. Orbán híveként ezt a szót ki sem lenne szabad ejtened, na de te tudod, mindenki úgy csinál hülyét magából, ahogy akar.

Már megint olyan szót vettél a szádra, aminek égetnie kellene a bőrödet. Hogy is volt az a sztori, a választási szoftver eladására rákényszerített és öngyilkosságba menekült IT-szakembertől a mit ád Isten, éppen az urnazárás után meghibásodott szoftveren át a négy évvel korábbi, 2018-ban értelemszerűen nem is hitelesített szoftverre történő átállásig, no meg addig, hogy az első részeredmény maga a végeredmény volt, a parlamenti patkó képében?

Jó, ez ismert számítástechnikai trükk, amikor a végeredményhez igazítják aztán a körzeti eredményeket, na de az egy idióta feltételezés, hogy a demokratikus oldal csak csalással nyerhet - miküözben az egész rendszert a kormányzó úr őfőméltósága emberei vezénylik le, hivatalból.

Látod, ennyire vagy akaratlan, önálló gondolkodásra képtelen báb, ugyanazt a baromságot mondod, amit már Orbán sem átallott kiejteni a száján, miközben ők, vagyis ti vagytok ott minden választási csomópontban, a választási irodákban, minden a ti kezetekben van.

Noha az ellenzéknek eszébe sem jutna csalni, ha akarna, sem tudna. Rólatok ellenkező pozíciók ismertek. Kubatov különítményesei szállítják az embereket választani, lételemetek a csalás, méghozzá a kezdetektől, és már a gyakorlatotok is megvan, hogyan lehet épppen kihozni a kétharmados sikert.

Csakhogy a győztes mindent visz alapon most a köztársasági összefogásnak lesz többsége, így hoppon maradtok. Nem kicsit - nagyon.
Tölgyes Péter 2021.02.04 16:26:52
@a nagy hohohorgász: Nyilván az MSZMP-s tagkönyvre gondolsz - képzeld, nincs. Más köynveket szeretek, tőletek eltérően, forgatni. Nem úgy, mint az ellenzékiek közé sorolt szövetségesetek, a Mi Hazánk elnökhelyettese, Dúró Dóra, aki inkább égeti őket. Meg titeket is ezzel.

Különben se engem faggass, ott vannak a kormánytagok, ugye, tudod, mennyien voltak közülük MSZMP-tagok?

Szopóágra kerültél, öcsi, ha így folytatod, kezdheted elölről a trollképzőt. :D
Tölgyes Péter 2021.02.04 16:31:41
@a nagy hohohorgász: Haha-ha - ha nem ismersz valamit, csak az ezerszer felböfögött manipulált változatot, azzal legalább ne kérkedj. Az ember ne dicsekedjék azzal, hogy néhány nem túl bonyolult mondatból összeálló mondatfüzért képtelen másként érteni, mint azt a szájába rágták.

A magyar politikai elit párthatárokon átívelő megélhetési részéről szól az a gondolatsor, arról, hogy a politikusok - nem ő személy szerint, hanem en bloc - éveken át visszaéltek a bizalommal, és ennek egyszer s mindenkorra véget kell vetni.

Ameddig lesznek ilyen agyfolytonosság-hiányosak, mint te, ez bizony emberes feladat lesz, de majd csak megbirkózunk ezzel is. Te meg csak mondogasd a magadét, legfeljebb bérelt helyed lesz a kényszerből a 93 ezer négyzetkilométerről ismét néhány épületbe összezsúfolandó hárshegyi műintézetben.
Olyan az egész, mint egy egyszeri rossz álom (vagy mint egy tizenöt év elteltével ismétlődő rossz álom, de erre még visszatérek). A demokráciák mintájának tartott Egyesült Államokban a négy éve legalábbis furcsa körülmények között hatalomra került elnök egyszemélyes ámokfutása egyszeriben csoportos…..
Tölgyes Péter 2021.01.10 23:33:14
@nincs1agy: A tényekkel különben is te állsz hadilábon. Egyetlen egy szegény ember szemét sérítette meg a gumilövedék. Úgy vagyunk ezzel is, mint a II. világháborús partizánokkal, akiknek a száma 1948-tól éveken át duplázódott...
Tölgyes Péter 2021.01.12 21:29:19
@nincs1agy: Posztot a nick neveddel konform. Elképzelted, ahogy miniszterelnökként ostogatja az olmosbotokat? Mivel bizonyították, hogy csak annyit kért a rendőrség felső vezetőitől: biztosítsák a rendet, ez eleve hazugság. Derék fölé leadott lövések? Nahát, érdekes, akkor a tények: egyetlen ember szeme sérült meg, az is egy falról megpattant gumilövedéktől. A többi a fantázia és a karaktergyilkosság műve, na meg azé a folyamaté, amely hőst csinált a randlírozókból, azzal sem törődve, hogy jóval több rendőr sérült meg, mint az oszlatási parancs ellenére a rendőrökkel szembeszálló "békés" tüntető.

Vajon a te ostobaságod kit sodor válságba?
Tölgyes Péter 2021.01.12 21:38:14
@nincs1agy: A tény nem ész kérdése. A történelem - márpedig 2006 mára már az - gyakran produkál nehezen hihető dolgokat. Valószínűleg a szövegértelmezéssel is meggyűlik a bajod, ami azért sok mindent érthetőbbé tesz. Nem azzal "magyarázom", hogy ez történt, hogy a két ember között jó a kapcsolat, sőt, egyáltalán nem magyarázom.

Tényként közöltem, ahogy tényként közölte velem olyan valaki, aki mindkettejüket és a rendőrség belső viszonyait is kitűnően, testközelből ismeri. Gergényi "ki lett tüntetve", aztán el lett zavarva nyugdíjba. És utána, Orbán bíróságán - a súlyos vádak ellenére - megúszta 400.000 forint pénzbírsággal. Nekem ez legalább annyit mond...

Az pedig, hogy még az ötvenes éveket is idekevered, sőt, még te mersz koncepciós perekről beszélni - aminek az "intézményét" éppen Orbánék melegítették fel és alkalmazzák, téged minősít.
NemGogol Vakvágányon 2021.01.09 14:00:26
  Érdekes megközelítésban foglalkozik Kádár Barnabás, a Momentum egyik alapítója azzal a ténnyel, hogy Donald Trumpot, hosszas vajúdás után - szerintem erősen megkésetten - kitiltották a "két legmeghatározóbb" közösségi médiaoldalról (El lehet hallgattatni egy ország vezetőjét?).  Mivel a cikkel…..
Tölgyes Péter 2021.01.11 17:47:02
@6.Lenin: Nem tudom, ezt olyanoktól kellene megkérdezned, akik szégyellik.
Tölgyes Péter 2021.01.11 19:46:41
@6.Lenin: Kevered - már megint - a szezont a fazonnal. Abban az értelemben nem vagyok független, ahogyan most jelzed. Demokrata vagyok és most ez a legfontosabb, mert a lényegi eltérés nem az oldalak között van, hanem abban, hogy valaki ellene van-e az autoriter hatalomnak vagy mellette. Amúgy inkább baloldali vagyok, liberális beütéssel ott, ahol az szükséges.
Tölgyes Péter 2021.01.11 21:54:12
@kunzoo: Sebaj. Neki sem lehet mindig igaza. Neked meg úgyis nagyon ritkán van, most is így jártál.
"... nem egyszerűen kijelöli az aktuális szelepet, de arról is gondoskodik, hogy az így levezetett harag az ő aktuális céljainak leginkább megfelelő személyekre irányuljon." Sokan nem értik, hogyan lehet egy szabadság- és vendégszerető ország lakosságának jelentős részét éveken át megtéveszteni, ha…..
Tölgyes Péter 2020.08.04 12:49:05
@enrikokaruszo: Az önkritika képessége olyan messze van tőled, hogy azt csak fényévekben lehet kifejezni. Hagyd már a mellébeszélést. Még hogy én mutogattam rád, pedig egy szóval sem állítottad, hogy kevesebbnek vagy kisebbnek tartanál saját magadnál?

A kronológia fontos eszköz. Az egyik "kulturált" kommentelő barátságos mondatára ("Ami meg az ellenzék idegenszívűségét jelenti,minden egyes szavukból süt a lenézés és az utálat Magyarország és a magyar szavazók iránt.") írt válaszomban fejtettem ki, hogy senkinek nem áll jogában pusztán azért megkérdőjelezni bárki magyarságát, mert más véleményen van. Én sosem tennék ilyent, még ha élesen bírálok is valakit - tettem hozzá, majd kiegészítettem azzal: az egy országhoz, egy nemzethez tartozás persze nem jelent globális garanciát a minőségre.

Te erre reagáltál csupán a családi példáddal, vagyis még véletlenül, egy fél mondat erejéig sem kifogásoltad a "klubtársad" kirekesztő kijelentését. A szövegkörnyezet sajátossága miatt ez egyetértést jelez Ekrü elv-társaddal.

Hát erre válaszoltam neked. Azt pedig, hogy nagy kegyként fogadná bárki, ha jobbulást kívánnak neki, te sem gondolod komolyan. Ráadásul nem körbemutogattam, hanem a te ötletedet kifejtve neked válaszoltam. Tudod, az ember nem kalkulálhatja mindig bele, hogy az illetőnek mindez magas, mint prepának a logaritmus, mert csak a betáplált lecke felmondására képes.
Tölgyes Péter 2020.08.04 13:30:01
@nincs1agy: Szerintem nagyon rossz lehet a végtelenített gumiszalag mintájára végtelenített hangszóróként üzemelni. Mondhatok én bármit, biztos lehetek benne, hogy nincs1agy úgy folytatja, mintha bárhol, bármilyen vonatkozásban helyeseltem volna muzulmán menekült tömegek beengedését Európába - igaza van, az élettér tipikus náci kifejezés, ezért azt tényleg nem használom.

Éppen itt, a kommentek között próbáltam megnyugtatni mindenkit (megnyugszik a beteg") azzal, hogy egyetlen ellenzéki párt sem akar tömegesen betelepíteni muzulmánokat, sőt, senkit, e hazába és Európába sem. Nem mi keverjük össze a menekültjogot valamiféle, Orbán által előszeretettel az EU-ra húzott betelepedési kényszerrel.

Én mindössze annyit állítottam, hogy azoknak, akik életük védelmében odahagynak mindent, az európai menekültjogi egyezménnyel összhangban fedelet kell biztosítani. Vagyis emberszámba kell venni őket. Maga a kifejezés is sértő, amit Orbán ráhúzott valamennyi nehéz sorsúra is: illegális bevándorló. Ebben a megfogalmazásban ugyanis, persze annak függvényében, hogy ki és miként határozza meg az illegális bevándorlás ismérveit, csakis ellene lehet állást foglalni. Elvégre: illegális, vagyis jogszerűtlen.

De azért abban megállapodhatnánk ám, adott környezetet átlépve, hogy amit a magyar kormány nyilatkozott, mely szerint ide menekültnek csakis valamely ország nagykövetségén jelentkezve nyílhat meg az útja, bizony szintén illegális. Elszakad a valós helyzettől. Aki többedmagával keresztül menekül a fél világon, az hogyan keresné fel valamelyik magyar nagykövetséget?

Ez így nem más, mint a menekültjogi egyezmény ki nem mondott felmondása. Tipikus Orbán-féle pávatánc. Tudja, ha felmondaná, abból nagy balhé lenne. Hát inkább jöttek a jogászok, "oszt jónapot". Csakhogy mára másutt is jönnek a jogászok, és aláíratják a magyar miniszterelnökkel az uniós költségvetést (amelyet módjában állt volna megvétózni), miközben a neki nem kívánatos, jogállamisághoz kötött fizetési szankciók kidolgozásának részleteit és a szankciók alkalmazását már csak minősített többséggel lesz majd módja elgáncsolni. Ilyen minősített többsége pedig soha nem lesz.
NemGogol A vád koronatanúja 2020.05.11 09:35:09
A Válasz Online podcastjének legutóbbi vendégeként Schöpflin György, a Fidesz–KDNP volt európai parlamenti képviselője számos válaszában igyekezett óvatosan középre pozicionálni magát. Nekem egy, alább szó szerint idézett, minimonológja ragadta meg a figyelmemet:  „Ami Magyarországon kialakult, az…..
Tölgyes Péter 2020.05.12 13:02:04
@Sir Galahad: Nézd, én ugyan nem tökhülyéztelek le, de a jelző rád jobban illik, ha az általam leírtak ellenére arra a következtetésre jutottál, amelyikre. Tegyük fel, Gyurcsány ügyesen lop, olyannyira, hogy még hitelesnek megítélhető pletykák sem "keletkeznek" róla, de Orbán annyira pocsék ebben, hogy az ország normálisabb része pontosan tudja, minek köszönhető például a cikkemben is említett Mészáros világra szóló gazdagodása. És akkor a többi strómanról, Garancsiról, Tiborczról, stb. még nem is beszéltem. Hallottál valamit rebesgetni Gyurcsány strómanjairól?

Ja, hogy nem? De azt talán vissza tudod idézni, mit mondott Zuschlag, amikor vádalkut kínáltak neki - hogy Gyurcsánynak még csak említeni sem lehetett soha semmi inkorrekt "bizniszt", nyomban elküldte melegebb éghajlatra az ilyesmivel próbálkozókat.
Tölgyes Péter 2020.05.12 13:20:19
@Sir Galahad: Szerintem semmi közöd ahhoz, kinek vagyok a híve - amúgy senkinek. A politikában érvek és nézetek ütköznek vagy illeszkednek egymáshoz. Legalábbis normális emberek esetében, akiknek van önálló véleményük. A hívek az emberekhez kötődnek, én ezzel szemben álláspontokhoz. Te pedig mindenhez történetet gyártasz, amelyekről úgy véled, téged igazolnak. Pedig dehogy. :)
Tölgyes Péter 2020.05.13 08:30:59
@Célkereszt: Annak idején olvastam, és meg kell mondanom, ma szinte semmi újat nem mond nekem. Az eltelt tíz évben aki akarta - értsd: nyitott szemmel, füllel, normális érzékszervekkel, tiszta tudattal éli az életét -, gyökeresen kiismerhette Orbán rendszerét. Így aztán a nem ritkán dilettáns, analfusz lépések közül is kitűnik számára a "vezérelv", és a közhangulat torzulásait valósággal a bőrén érzi. Mit mondjak? Nagyon nincs az ínyemre, hogy a levegő körülöttünk barna színűre változott...
... azt vetik az emberiességi szempontokat érvényesíteni kívánó ellenzék szemére, hogy a vészhelyzetben is politikai szempontok vezérlik őket. Teszik mindezt (telj)hatalmi pozícióból, még a lélegzetüket is totálisan átpolitizálva, az ország ellenségeinek felcímkézett ellenfeleik megsemmisítésének…..
Tölgyes Péter 2020.05.07 00:51:18
@Kamugeri nem fogja meguszni a börtönt.: Azt írod: "minden egyes sortűzről, kilőt szemű M E G V A K Í T O T T, FÉLHOLTRAVERT emberről azonnal értesűlt."

Úgy érted, mind az egyről? Vegyél már vissza: egyetlen ember egyik szemét lőtték ki, ugyanakkor több rendőr sérült meg, mint tüntető.
Tölgyes Péter 2020.05.07 00:55:15
@Kamugeri nem fogja meguszni a börtönt.: Azt írod: "minden egyes sortűzről, kilőt szemű M E G V A K Í T O T T, FÉLHOLTRAVERT emberről azonnal értesűlt."

Úgy érted, mind az egyről? Vegyél már vissza: egyetlen ember egyik szemét lőtték ki, ugyanakkor több rendőr sérült meg, mint tüntető.

Gyurcsány pedig nem azt mondta, hogy Gergényivel volt állandó kapcsolatban, hanem azt, hogy a belügyminiszterrel, és hogy arra utasította a rendőri vezetőket, hogy a törvények betartásával őrizzék meg a törvényes rendet. Úgyhogy: turmix kikapcs.
Tölgyes Péter 2020.05.07 01:03:10
@Kamugeri nem fogja meguszni a börtönt.: Csak egy apróság, amely a jelek szerint elkerülte a figyelmedet. Pedig már 2011-ben feloldották a Parlament honvédelmi bizottsága jegyzőkönyvének a titkosítását. Nyitray András fideszes képviselő azt vetette a rendőri vezetők szemére, miért nem használtak éles lőszert...

"A Fidesz éles lőszerrel lövett volna 2006-ban
Feloldották az eredetileg 80 évre titkosított iratokat...

Nyitrai András (Fidesz):

"A szolgálatban lévő rendőr az egyik olyan, aki egyébként, az ő életét és testi épségét fenyegető veszéllyel találja magát szemben, minden külön engedély nélkül használhatja a fegyverét, és mondjuk akit kockakövekkel hajigálnak - és higgyék el hogy isteni szerencse, hogy ott nem halt meg egy-két rendőr, meg egy-két nem rendőr is, hozzáteszem mert ott össze-vissza hajigálták a kockaköveket. Ha ez nem elég jog arra, hogy valaki használja a fegyverét, akkor itt nagy baj van."

www.delmagyar.hu/kecskemet-es-kornyeke/nyitray-eles-loszert-kellett-volna-hasznalni-az-mtv-ostromnal-3521323/
Magyarországon az istenek a fejükre estek. De ez nem vígjáték, hanem tragédia. Idézek a 24.hubeszámolójából: “A kormány most benyújtott javaslata a polgármesterek döntési jogkörét a megyei és fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyásához kötné. A védelmi bizottság a javaslatról öt napon belül…..
NemGogol Civilek a pályán kívül 2019.10.06 13:06:39
Civil a pályán - 2. rész 2019. 10. 05.  Video file not found Ritka dolog esett meg tegnap este a sajnos egyre inkább NER-esedő hangvételű ATV-n: Fiala János, esti műsora második felében, azzal a felvezetővel indított, hogy “Ha kirúgnak ezért, hát kirúgnak”. Miközben csak Mága Zoltánt és a hozzá…..
Gondolom, többen is vagyunk, akiknek ma… levelet hozott a posta. Nem is akármilyent, úgyhogy én például most jajjj, de nagyon boldog vagyok. Elvégre annak kell lennem, mi másért írta volna nekem, a használatosnál jóval durvább és kisebb méretű, kékre színezett, díszített vécépapír kíséretében s.k. a…..
Tölgyes Péter 2019.09.04 20:49:33
@Drizari: Okosnak gondolt komment, amely olyasmit tulajdonít nekem, ami borzasztó távol áll tőlem (hogy lekezelném a kis települések nyugdíjasainak találékonyságát). A lényeg az, hogy abban a pillanatban, amint a falvakban élő nyugdíjas eladja valakinek az utalványt, értelemszerűen ugyanaz érvényes rá, mint amit a nyugdíjasotthonok lakóiról írtam. Ettől függetlenül érvényes, hogy az élethelyzetük alapján egyik és másik csoport tagjai sem igazán szoktak hozzá ahhoz, hogy a kormány (bosszantó ostobasággal színlelt) "nagyvonalúsága" miatt üzletelni kényszerüljenek.

Amit feleslegesnek tart, az egyáltalán nem mellékes, mert az átgondolatlanságot és a gyakorlat hiányát jelzi. Egyelőre ugyanis nincs, aki megmondaná, hogyan lehet a csoportos beszedésivel történő automatizált banki teljesítést összekombinálni az utalvánnyal. A pénzvilágban eltöltött két évtizeddel a hátam mögött azt mondom, nem fog menni, marad tehát nekik is az utalvány elpasszolása.

Ha valóban a gondok enyhítésére szolgálna ez a felcímkézett - merthogy kötött felhasználást engedélyező - juttatás, akkor egyszerűen hozzácsapták volna a nyugdíjhoz. Amikor valakinek szívből jövően ajándékot akarok adni, akkor igyekszem nem egy plusz gonddal összecsomagolni azt. Márpedig ez a kék csoda mindenkinek gondot jelent, mert - alaprendeltetését figyelembe véve - bonyolítja a számlakiegyenlítést mindenki számára, aki eddig nem a szolgáltatótól kapott sárga csekk segítségével, postán adta fel a pénzt.

Egy szó, mint száz, ez a meglehetősen átgondolatlanul és kapkodóan célba juttatott választási csecsebecse a megvalósítás gyermeteg hibái miatt is több bosszúságot okoz a címzetteknek annál, hogy nagy bizonyossággal beváltaná a kormányzat hozzá fűzött reményeit.
Fotó: 24.hu Végre valódi politikai vitát láthattunk a minap, ami Orbanisztánban bizony ritkaságszámba megy. Aki nem látta volna, az alábbi linkre kattintva megnézheti: https://www.facebook.com/partizanpolitika/videos/2341384852770862/?hc_location=ufi. Az okos, felkészült, kulturált résztvevők –…..
Tölgyes Péter 2019.06.16 15:45:39
@Mázlista51: Igen, én is erre utaltam.
NemGogol Szellemi polgárháború 2019.02.01 11:51:43
A gyűlöletet sugárzó és azt felerősítő, a gyűlölet irányát kijelölő plakátrengetegről szokás megemlíteni, hogy sok milliárd forint közpénzbe került. Pedig ennél lényegesen több és nagyobb kárt okozott: a lelkekben és az emberi kapcsolatokban. A magyar miniszterelnök, feltehetően Finkelsteinék…..
Tölgyes Péter 2019.02.03 19:09:36
@erikgross: Hogy az ellenzék migránsbarát lenne? Mitől, mi teszi azzá? Ja, hogy a sok milliárd forint közpénzből - vagyis többek között az én zsebemből is - megtámogatott kormánypárti propaganda? Az persze természetes, hogy az ellenzék nem bólinthat rá a méretes ocsmány hazugságok garmadájára, mert például Brüsszelnek NINCS bevándorláspárti többsége, de még csak bevándorláspárti kisebbsége sem.

Hogy a megvezetett, becsapott tömegeket olyan lelkiállapotba lehetett hozni, amely a legelemibb szolidaritást és emberiességet, a valóban életüket mentők megsegítését migránspártiságnak láttatja, arról a hatalma bebetonozása érdekében szélsőségesen nacionalista húrokat pengető kormány a bűnös, az agyatlanok serege pedig a hibás.

A legfrissebb példa erre, a Magyar Idők tálalásában.

Öles cím:

DÖMÖTÖR CSABA: A KORMÁNY A JÖVŐBEN IS HARCOLNI FOG A MIGRÁNSBIZNISZ ELLEN

Kérdezem: vajon azzal kezdi-e a kormány, hogy Rogánt és a letelepedési kötvénnyel seftelve sok milliárdot bezsebelő társait letartóztatták-e már?

Miféle migránsbizniszről mer egyáltalán beszélni ez a bagázs, amelyhez képest Tocsik Márta - aki ugyebár az állam által ellátható feladatokat végzett el akkor horribilisnek érzékelt haszon fejében - még ipari tanulónak is gyenge lenne? Rogán baráti köre off-shore cégek közbeiktatásával azt csinálta, amit a követségek stábja könnyedén elvégezhetett volna, az amúgy is jól szabott fizetése fejében...

Most akkor miről beszéltél?
Tölgyes Péter 2019.02.03 19:48:56
@erikgross: Bocs, csak nem hittem el, hogy értelmesnek tűnő embert is ennyire meg lehet vezetni, és hogy te is elhiszed: a politikusok saját maguk ellenségei. Miért állna bárkinek az érdekében, hogy migránspártivá váljék? Ha a kormánypárti média torzított híradásaiból tájékozódsz, akkor persze érthető, hiszen nincs olyan híradó, de még "egyperces" hírösszeállítás sem, amelyik ne valamilyen, migránsok által külföldön elkövetett bűncselekményről szólna (amelyek jelentős részéről utólag kiderül, hogy helyiek követték el, persze a kö(ps)zmédia és a TV2 nem helyesbít.

Migránspártisággal sehol nem lehetne szavazatokat szerezni - ezért gyanúsítja ezzel az ellenzéket Orbán lakájmédiája -, nincs is ilyen. Szolidaritás, segítőszándék van, nem általában a bevándorlási szándékkal érkezők, hanem a menekültek irányában.

Érdekes, mintha a Dömötör-féle vicces megnyilatkozás fölött elsiklottál volna.

Még egyszer elnézésedet kérem, többet néztem ki belőled.
NemGogol A jog joga 2019.01.22 11:10:44
A Fidesz vezérkara tele van jogvégzett emberekkel, akiket mintha speciálisan arra képeztek volna ki, hogyan lehet (1) megtalálni a joghézagokat és (2) visszaélni velük. Mivel a jogszabályok és velük együtt a joghézagok száma is véges, ezen jogvégzett emberek az évek során e különleges…..
Tölgyes Péter 2019.01.30 00:02:24
@rdos: Sok minden történhet, de mindent el kellene követni azért, hogy demokratikus úton sikerüljön távozásra kényszeríteni. Mert azt tudni kell hogy nem csak neki lesz fájdalmasabb bármely más, nem demokratikus megoldás, de az országnak is. Ezt pedig el kellene kerülni.
Mosolygós arcot kérek: most ugrik a majom a vízbe... MÉG EGYSZER a híres-hírhedtté vált Karmelita-menzáról, de más szemszögből. Nem a piszkos anyagiak oldaláról közelítve meg a dolgokat, hiszen azokról az utóbbi néhány napban már minden nyilvánosságra került. Tudjuk, hogy a nem igazán a…..
Tölgyes Péter 2019.01.11 09:39:59
@Populista Pista: Honnan tudod, hogy ami a tányéron látható, az a teljes menü vagy csak egy része? Vagy te annyira vizuális vagy, hogy már az ízeit is érzed? Amúgy szerintem a két udvari bohóc nem is fogyasztott semmit a menzán, csak a fotó kedvéért ültek oda az asztalhoz.

Mondjuk, inkább az tűnt volna fel neked, ha már annyira figyelsz, hogy Orbánnak még a kés is úgy van a kezében, mint egy visszamaradt gyereknek: az élével felfelé nehéz ám vágni vele...
Tölgyes Péter 2019.01.11 13:57:53
@yourmomtits: Mármint: kicsoda?
Megint nem úszta meg az ország. A nem létező köztársaság kö(ps)ztársasági elnöke elmondta ünnepi szózatát. Emlékszünk még, hogyne emlékeznénk Göncz Árpád hasonló - hasonló?, elnézést, még csak véletlenül sem hasonló, merthogy végtelenül emberi - évzáró-évnyitó köszöntőire. Nos, Áder János megint…..
Tölgyes Péter 2019.01.03 20:15:46
@Üldözött vélemény: Nem tudom, nem is akarom kitalálni, hogy ki az, aki egyik álcája után egy másik mögé rejtőzik nagy bátran azzal az ürüggyel, hogy elővezesse általam szerinte nyomban törlésre kerülő véleményét. Bevallom, szívesen meg is tenném, de sajnos sok minden zagyvaságot bele tudtál ugyan sűríteni ebbe a néhány mondatba, egy valamit azonban nagyon nem sikerült.

VÉLEMÉNYT.

Amit írsz, az gyerekes, hiszen ha azért nem voltál képes semmiféle érdemlegeset írni a posztomról - elvégre a kommentelés szerepe a megjelentetett írással kapcsolatos gondolatok kifejtése, az eltérő álláspontok megvitatása, nem pedig hangzatos nagy baromságok kinyilatkoztatása -, mert itt tombol az amúgy lejárt diktatúra, akkor elég lett volna bejelentkezned és közölnöd, hogy sajnos, a tőlem elszenvedett sérelem bénítóan hatott rád, üres vagy, mint egy tök.

De nem, te megkísérled véleménynek titulálni a semmit, engem okolsz a vészes gondolatszegénységedért, miközben felőlem írhattál volna véleményt, ha tolerálható, nem kirekesztő, mocskolódó, trollkodó, simán bent maradhatott volna, vitatkoztunk volna egy jót, ad abszurdum akár kompromisszumokra is képesek lehettünk volna, de te nem tudtál érdemi produktumot letenni - a bloggal kapcsolatosat, persze.

A véleménynyilvánítás szabadságának felkent papjaként és elszánt harcosaként blődlizel csupán, és engem okolsz azért, hogy - valójában meg sem kíséreltél véleményt mondani, megadni nekem az esélyt, hogy részben vagy teljesen elfogadjam azt, esetleg részben vagy teljesen vitába szálljak vele, veled.

Ennek két oka lehet. Vagy elveszítetted a kontrollt saját cselekedeteid felett (a tudathasadás egyik, minősített esete (bővebb tájékoztatást attól a miniszterelnöktől kaphatsz a betegségről, akit összekevertél velem, merthogy bennem sosem tomboltak egyeduralmi vágyak, ezzel szemben ő az említett idegrendszeri csökevényen túl egyre erősebben ragaszkodik saját diktatúrájához, noha ez a forma szerencsére felgyorsultan megy ki a politikai divatból), vagy - sajnálom - a fejedben tátong marha nagy ürességben automatikusan véleménynek gondolsz mindent, ami belőled eltávozván károsítja a környezetet.

Ezt a szösszenetedet intő példaként természetesen fenn hagyom, de azt azért tudd, ha megint trollkodni próbálsz és annak, amit írsz, semmi köze a blog témájához, azonnal törlöm a hulladékot. Ja, és alkothatsz magadnak, hasonlóan óriási fantáziáról tanúbizonyságot téve, egy újabb, szerfölött beszédes nick nevet.

Ha már egyszer más érték létrehozására a jelek szerint teljesen alkalmatlan vagy.
NemGogol Nullák országlása 2018.12.18 13:28:28
Papp Dániel, a hírhamisító néven elhíresült, mára a kö(ps)ztévé alapítvány megbízott vezérigazgatójává avanzsált fideszes médiafőtiszt felháborodottan nyilatkozott az ellenzéki országgyűlési képviselők „gerilla” akciójáról. Szerinte „visszaéltek hatalmukkal és zaklatták a kollégáit”. Jellemző az…..
Tölgyes Péter 2018.12.20 15:09:49
@Dzendör Sztadiz: Roppant gyatrán csúsztatsz. Önismétlővé nem az tesz valakit, hogy ellenzéki vagy sem - ez aztán tényleg nem oldalfüggő. Trollá az teszi, hogy a válaszoktól teljesen függetleníti magát, mintha azok nem is lennének, és egy végtelenített magnószalagról sorolja ugyanazokat a hamis érveket. Illusztris példa ilyesmire, hogy ha egy fogós tény kíséretében rákérdezel az illetőre, úgy tesz, mintha részlegesen látna csupán, még véletlenül sem arra válaszol, hanem folytatja a patent szerinti blődlit.

Ha nem viselném el, hogy más véleményekkel szembesítenek, akkor nem írnám le az enyémet. Nem hagynám, hogy lehülyézzenek, butuskának nevezzenek. Amikor úgy gondolom, hogy egy szösszenetet törölni kell, akkor az vagy túllépi a tolerálhatósági határt szélsőségességével, vagy már korábban figyelmeztettem a szerzőjét arra, hogy lehetőleg ne önmagát idézze folyton az ismétlésekkel - egyelőre még nem tartozik a klasszikusok közé.

A minősítéseid jelzik, hogyan szoktál te viselkedni akkor, amikor nem vendég vagy, hanem házigazda. Ezért jelzem, roppant egyszerűen megkímélheted magad ilyen tortúrától a, ha az enyémet is a téged irritáló "nagyon demokrata" blognak véled, kerüld el. Tudod, az izgalom még megárthat neked.

Nem én burkolózom zagyva nicknévbe; ellenőrizhető arccal, képpel vállalom a véleményemet. Engedtessék már meg nekem, hogy eldöntsem, ki az, akit az arctalan, név nélküli trollok közül nem látok szívesen, illetve mely fröcsögés veri ki nálam a biztosítékot. Amint látod, közel 120 komment így is megmaradt, ami még akkor sem kevés, ha egy részük tőlem származik. Apropó, a te "nagyon illiberális" blogjaidnál mennyi hozzászólás szokott fenn maradni?...
Tölgyes Péter 2018.12.21 08:21:43
@Dzendör Sztadiz: Nagyon jól tudod, hogy egyrészt vannak - voltak? - bizonyos általánosan elfogadott normák, keretek egyrészt arra, mi számít hamis érvelésnek, másrészt szélsőségesnek, trágárnak. A magam részéről megpróbálom a jó ízléshez tartani magam és igen, nem szégyellem, elsősorban baloldali értékeket vallok. És mivel ez az én blogom, a látogatók is kénytelenek ezt tudomásul venni.

Amúgy meg roppant érdekes, hogy máris igazolsz engem. Kaptál egy kérdést, arra még véletlenül sem reagálsz. Illetve, reagálsz te, jellemző módon azzal, hogy még véletlenül sem válaszolsz rá.

Megismétlem. Amint látod, több, mint 120 komment még így is fenn maradt, ami még akkor sem kevés, ha egy részük tőlem származik. Apropó, te a "nagyon illiberális" blogjaidnál mennyi hozzászólást szoktál fenn hagyni?...

Előre jelzem, az nem válasz, hogy amennyi születik, mert ez kettős kérdés. Ha már egyszer a moderálási stílusommal, az általam használt szűrőkkel foglalkozol annyit, ugyan, a te írásaidra úgy általában - szűréssel vagy anélkül - mennyien kíváncsiak?!
Tölgyes Péter 2018.12.21 18:09:39
@Dzendör Sztadiz: Miért tiltanálak ki? Rosszabb lenne a világ, ha mindenkitől elvárnánk, hogy úgy gondolkodjék, ahogyan mi. Egy méretes csúsztatást azonban helyre kell tennem, már csak azért is, mert bántó éle van. Az nem jó, ha lekezeled a másikat. Honnan gondolod, hogy előre jelenteném ki bárkiről, hogy nem értelmes a válasza? A szakmám - hivatásom - volt két évtizeden át mások írásainak a megítélése. De ez sem jelenti azt, hogy ne olvasnám végig, mielőtt eldöntöm, tudok-e "együtt élni" vele vagy sem.
Az alábbi írással szándékosan nem az ellenzéki követelések jogosságát kívánom bizonyítani (megtették már sokan mások), pusztán arra a kodifikáltan törvénytelen állapotra szeretném felhívni a figyelmet, ahová az vezet, ha egy országban a hatalom fura urai úgy gondolják, az általuk fabrikált, ezer…..
Tölgyes Péter 2018.12.19 08:10:04
@Gandosz: Még az is lehet, hogy nincs igazam. Kár, hogy összesen ennyi "ellenérvet" tudtál előbányászni egy hosszú, érvekkel alátámasztott, kifejezetten neked válaszoló kommentre.
NemGogol Fanyalgók figyelmébe 2018.12.10 15:17:09
/Fotó:  Mérce/ HOZZÁTOK SZÓLOK. Igen, hozzátok, fanyalgókhoz, akik homlokráncolva, vitriolos szavakkal, nagy-mérgesen, esetleg sajnálkozva, de mindenképpen bántó minősítésekkel szóljátok le minden tüntetés után azokat, akik erre a legkevésbé szolgáltak rá: az aktívakat. Ilyenkor jön az unalomig…..
Tölgyes Péter 2018.12.10 16:09:53
@Fábián András: Nagy tévedés. Már hogyne merült volna fel bennem a tiltakozás legerősebb formájának szükségessége, de a válasz rá ugyanaz - egyelőre biztosan. Ameddig egy ilyen tüntetésre csak néhány ezren jönnek el, mitől várható, hogy egy általános országos sztrájk országos is lesz, meg általános is?

Sajnos, még nincs meg az emberekben a kellő harag hozzá.
Tölgyes Péter 2018.12.10 16:14:24
@maxval balcán bircaman: Változtathatod a nick nevedet naponta, ettől még a véleményem nem változik meg rólad és a kommentjeidről. Még ha igazad is lenne, aki ezen örömködik, az nem lát az orrán túl és saját hazáját sajnálkozva vagy éppen mosolyogva dobja oda azoknak, akik leszopogatnak mindent a testünkről.

Amúgy meg egy folyamat részét nem is túl okos bukásnak nevezni, bukni ugyanis - előbb vagy utóbb, történelmi kényszer folyományaként - Orbán rendszere fog. Tudod, a jegenyék sem nőnek az égig, aki pedig a magyar miniszterelnököt jegenyének nézi, azon már egy lézeres szemműtét sem segít. Olivecrona professzor meg már régen halott, így aztán olyan sincs, aki garantáltan rendet tudna vágni a fejében.
Tölgyes Péter 2018.12.10 21:20:46
@Valóság nevű unokahúgotok: Sajnos, nehéz lenne a megállapításaiddal vitatkozni. Magam is erre utaltam azzal, hogy civileknek és pártoknak meg kell találniuk a közös nyelvet egymással és közösen kell felállítaniuk a helyes fontossági sorrendet. Ebben tényleg valamivel fontosabb szerep jut a pártoknak, de szerintem a legfontosabb irányok néhány tőmondatos meghatározásán túl a legnagyobb jelentősége annak lesz, sikerül-e pontosan meghatározni, megértetni és elfogadtatni a prioritásokat.

Ajánlatot, a fentieken túl, évekkel ezelőtt talán lehetett volna adni, ma aligha fogékony rá a társadalom. Azt állítom, először a diktatúra béklyóit kell levetnünk magukról, és ehhez Orbán, Kövér és a többi realitásérzékét vesztett hatalmi tébolyban szenvedő kormánypárti halljakend hathatós közreműködésével megteremtődik a szükséges harag és felháborodás.

Az események érzékelhető felgyorsulása, a téboly rohamos elszabadulása miatt lehet, hogy nem sokára már csak egy szikra hiányzik a robbanáshoz. Na, ezért sürgető a demokratikus térfél szereplőinek megállapodása, hogy a "bumm" előtt még időben kordába lehessen kormányozni az indulatokat.
NemGogol Zörög a haraszt 2018.04.09 15:00:07
IDEGESÍTENEK az összeesküvés-elméletek, és eddig mindig sikerült visszatartanom magam attól, hogy hasonlót állítsak elő. Pedig volt már úgy korábban is, hogy a véletlenek (?) összjátéka roppant gyanús következményekhez vezetett, mégsem engedtem a csábításnak, inkább azzal foglalkoztam, hogyan…..
Tölgyes Péter 2018.04.12 23:59:53
@Pagát: Én csak egy irreleváns kérdésre válaszoltam, ha volt csalás - szerintem több mint biztos -, azt nem elsősorban pénzért, hanem meggyőződésből követték el: pártkatonák. Ilyen feladatok esetén ugyanis a legfontosabb a "megbízhatóság", részben ez ad egy kis esélyt a hibázásra.

Azt a kijelentést pedig, hogy a csalással kapcsolatos elméletek sokkal haloványabb alapokon nyugszanak, mint akár a Soros-invázióval való fenyegetés, nem kívánom minősíteni, mert óhatatlanul megsértenélek. Amikor egy szavazatszedő bizottsági elnök a nevét vállalva megírja azokat a "furcsaságokat", amelyek egy része csak stiches, a többsége azonban önmagában bizonyító erejű, amikor az egyik legtapasztaltabb választási szakértő, Tóth Zoltán arra hívja fel a figyelmet, hogy nincs olyan előírás, amelyre hivatkozva az NVI egyetlen választókörzeti részeredményt sem hozott nyilvánosságra addig, ameddig az utolsó átjelentkezett szavazó is leadta a voksát, akkor ezt elméletnek nevezni teljes aránytévesztés.

Az pedig, hogy még a Sorossal összekapcsolt hazugságáradatnál is kevésbé tartod megalapozottnak, egész egyszerűen minősíthetetlen.
Fotó: Huszti István / Index Karácsony Gergely megint nyilatkozott, egész pontosan az index.hu-nak adott címlapos interjút. A közelmúlt történései alapján igazán megsúghatná már neki valaki tanácsadói közül, vagy a közvetlen környezetéből, hogy immár nem politológusként teszi ezt, hanem…..
Tölgyes Péter 2018.03.29 15:17:32
@DFK: Tekintve, hogy Gyurcsány többször is kijelentette: még csak frakcióvezető sem lenne, akár igaz ez, akár nem, semmiképpen sem Karácsony feladata már most arról beszélni, kikre nem számít az új kormányban. Már csak azért sem, mert az Orbán-kormány elbukása esetén az MSZP-Párbeszéd csakis koalícióban kormányozhatna, és még az sem biztos, hogy vezető pozícióban. Kár a leendő partnereket előre revolverezni ilyen nyilatkozatokkal, mert a reménybeli tárgyalófelek mozgástere szűkül általuk.
Az Orbán-rendszer leváltását áhító választópolgárként a kezdettől szimpátiával kísérem a különböző civil szervezetek erőfeszítéseit a változást akaró szándék koncentrálására. Vagyis arra, hogy az erősen manipulatív választási törvény torzításai ellenére minden körzetben elsőbbséget kapjanak a…..
Tölgyes Péter 2018.03.22 10:55:31
@chrisred: Tekintve, hogy én érveltem, de az érvek sajátosan csak az értelemre képesek hatni - ami a jelek szerint nálad hiánycikk -, minden további demagóg zagyvaságodat figyelmeztetés nélkül törlöm.
Tölgyes Péter 2018.03.22 12:26:58
@Couch Club Szunyi: Hogy miért lenne kevésbé alkalmas? Mondjuk azért, mert a Jobbikot már a kezdetekkor nem kellett volna regisztrálni, a teljességgel illegális magánhadsereg Magyar Gárda körüli cirkusz idején pedig egyértelműen törölni a pártok listájáról. Azért, mert a fasizmus gerjesztője csupán, amely régóta ismert demagóg eszközökkel téveszti meg a társadalom arra fogékony rétegeit és akarja létrehozni saját rendpárti államát, ami Kelet-közép Európában nem fog menni. Azért, mert ugyanazt az utat járta be a hatalom megszerzése érdekében - igaz, két év leforgása alatt és a szélsőjobbtól a centrum irányába -, mint amit Orbán megtett két évtized alatt a liberálisoktól a radikálisokig.

Az eltérés ennek ellenére nem csekély: Orbán amolyan alkalmi fasiszta, aki a szalonképes szélsőjobb lenyúlása érdekében voltaképpen a Jobbik programját valósítja meg, ezzel szemben Vona és a nehéz mag tényleges fasiszta. Ezt persze teljes erővel tagadják, de a lépéseket és megnyilatkozásokat nem lehet meg nem történtté tenni.

Aki tanulni tud a történelemből, az életképes, aki nem, az lassú kimúlásra van ítélve. El kellene végre dönteni, melyik táborhoz csatlakozunk.
Tölgyes Péter 2018.03.24 09:15:36
@naivugyfel: Örülök neki, hogy az önbizalmad töretlen. Tudod, aki akar valamit - túl azon, hogy naponta háromszor megveregeti a saját vállát -, az megtalálja a módját annak, hogy ha valóban jó dolgot ókumlált ki, azt megossza azokkal, akik meg tudják valósítani. De nem, te az előbbi utat választod, megemlíted, milyen zseniális vagy, hozzáteszed, mennyire ostoba mindenki más - és ezzel meg is szerzed magadnak a lelki kielégülést.

Nem akarom belerondítani a lelki békédbe, de egyrészt, ugyan, honnan tudod, hogy nálad van a bölcsek köve, másrészt, tisztában vagy-e azzal, hogy a legzseniálisabb elmélet is csak annyit ér, amennyit meg lehet valósítani belőle? És ilyen szempontból teljesen érdektelen, hogy miért nem megvalósítható, a befogadásra hivatott közeg befogadóképtelenségétől vagy a "feltaláló" ügyetlenségéből. Azt már hozzá sem teszem, hogy természetesen azok a legzseniálisabbnak tartott elméletek nem számítanak ide, amelyek nem is annyira zseniálisak, csak a megalkotójuk véli azt - mert ezen elméletek a fantazmagóriák világába tartoznak.

A puding próbája az evés. Te ülsz a saját zsenialitásod csúcsán, a pudingod pedig - nyereg alatt puhul. Mivel nem ismerem, csak annyit tudok mondani, nehéz lesz utána megtisztítani a nyerget - és a ló hátát - a rászáradt trutyitól...

Teszek egy gyenge próbálkozást arra, hogy a puding esetleg hasznosuljon (budapest.club@gmail.com). :)