Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hangodicsaba

3 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Magas hegyek örök hómezőin, így a svájci alpokban is, nyaranta időnként gyönyörű piros és rózsaszín elszíneződések figyelhetők meg a hóban. Már Arisztotelész is foglalkozott ezzel a különleges jelenséggel írásaiban, a korabeli túrázók pedig többféle magyarázattal is szolgáltak eredetét illetően. A…..
NaturalNet Ajakápolás, okosan! 2017.02.02 11:01:43
Javában dúl a tél, így még mindig aktuális védeni bőrünket, azon belül is ajkainkat a kiszáradástól. Ráadásul fokozottabban érdemes odafigyelni rájuk, hiszen mivel nem találhatóak bennük faggyúmirigyek, sokkal könnyebben kiszáradhatnak, kirepedezhetnek, ez pedig igen kellemetlen szövődményekkel…..
Először is, nézzünk egy kicsit a probléma mögé! A fogak sárgulása kétfajta lehet, felületi, illetve belső, szerkezeti elszíneződés. A belső szerkezeti elszíneződés alatt a fogzománc sérülését, elszíneződését értjük. Emögött általában trauma, fluoridhiány, valamilyen kémiai, savas anyaggal való…..