Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szalai Renáta

4 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vége a Fesztiválnak, ideje visszapillantani az előadásokra, amiket volt szerencsém látni. A múlt szerda masszív szellemi dopping volt, vénába injektálva. Komolyan. Mert ez a három, teljesen különböző előadás, három különböző helyszínen, egymás után, az erős volt. Hullafáradtan, mégis kattogó aggyal…..
Már szombat van, a Sóvirág meg kedden volt, én pedig azóta sem jutottam nyugvópontra. Ha őszinte akarok lenni, azt sem tudom, hogy igazából tetszett-e. Azt érzem, tudom, hogy ezt az előadást látnom kellett. Tele volt gondolattal és érzéssel, ütött, ahogy azt kell, de az élvezeti érték valahogy…..
Elsötétült a nézőtér, és minden tekintet a sugárzó színpadi kristálycsillárra szegeződött. Túl ragyogó, túl díszes, túl fényes volt. Vakító hazugság. Az árnyék valódibb volt a csillogásnál. A fénykör szélén egy nő állt. Hátrébb egy férfi, aki birtoklón figyelte őt: görcsös, merev, valahogy mégis…..
Nulladik nap, első gondolatok. Ahogy egy rendes kaland, ez is az utazással indult. Na nem azzal a fajtával, amit azért teszünk meg, hogy elkezdődhessen a lényegi része az adott dolognak. Ez az út a Promenáddal in medias res indította a fesztivált. Évekig nagy buszozó voltam, elvégre nekem is el…..