Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Keratomi

24 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hosszútáv blog Szép kilátások 2020.09.22 21:54:02
Nyáron tudatosult bennem, hogy őszre nem neveztem egyetlen futóversenyre sem. Gyorsan beneveztem a novemberi siófoki félmaratonra, mivel arra már egy ideje minden évben ellátogatok. Aztán arra gondoltam, hogy kellene terepen is futni valamennyit; meg is néztem a Vadlán Ultra Terep versenykiírását,…..
Idén már harmadszor voltam a BSZM-en, megírtam az első kettőt is (itt, és itt), illetve írtam róla úgy is, hogy biciklis kísérőként voltam jelen (itt). Hát megírom az ideit is. Mostanában szokás rövid futás beszámolókat írni, van annak is előnye, pl belefér egy tweet-be (vagy egy SMS-be). Ez kicsit…..
Régen voltam már a Borvidék Félmaratonon, akkor még a 23 km volt a leghosszabb táv. Már egy ideje viszont van 30 km is, és idén ráadásul Bohém Rapszódia lett a rendezvény témája. Amikor megláttam a rajtcsomag pólót egyből beindult az azonnal kell érzés. Amikor neveztem sütött a nap, és nem…..
Ha valakinek, akivel beszéltem a Balaton Szupermaraton előtt, és mostanában elmesélem neki, hogy milyen volt a hétvége nagyjából ezt mondja: "Látod, bízz az edződben!". És valószínűleg igaza is van. Elmondom, hogy miért. Az előző posztomban írtam, hogy még tavaly ősszel kezdtem el a Plandurance-szel…..
Amióta Nemmaratonman (igazából Maratonman) Peti írt az akkor még Fuss Te Is!-nek hívott, ma már Plandurance-ként futó klubról, ahol olyan nevek csinálnak az egyszerű haladóknak edzéstervet, mint Lőrincz Olivér, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy én is tegyek egy próbát a szolgáltatással. Tavaly…..
Hosszútáv blog Vadlán jártunk 2018.10.09 21:25:30
Még tavasszal beneveztünk Rókával a Vadlán Ultra Terep 108 km-es távjára párosban. Ő már tavaly is volt hasonló módon, én először. De remélem nem utoljára. Nagyon szuper volt minden ezen a rendezvényen. A pálya tök jól futható, kiválóan jelölve (még én is csak kétszer mentem rossz irányba), szép…..
Hosszútáv blog Harmadszor sem 2018.06.20 11:24:45
Idén tényleg minden rendben volt. Az első körben. Van ez a nemfutóverseny, sokkal inkább önszívatás a Mátrában rendezvény, a 4up4down/2up2down (Dupla/Szimpla élmény), amikor egy 35 km-es körön kétszer kell feljutni a csúcsra, és ebből lehet menni kettőt is. Párban kell haladni, szóval, ha anyázni…..
Hosszútáv blog Végre sikerült! 2018.05.09 07:42:09
Lekésni a rajtot. Mert próbálkozás azért volt elég, de valahogy mindig odaértünk, időben. Most hétvégén viszont Kővágóörsön megtörtént az áttörés. A Káli futás tippjét még tavaly év végén kapta a menyasszonyom Rókától. Mint kiderült, ez egy elég régi rendezésű futás, idén már tizedik alkalommal…..
Főleg késésről lesz szó. Lehet, hogy kicsit futásról is, de nagyrészt késésről. Azt azért szögezzük le: késni nem szép dolog, de néha úgy alakulnak bizonyos körülmények, hogy el kell engedni az időben érkezést. Volt a múlt héten ez a BSZM nevű futóverseny, ahol négy nap alatt kell megtenni egy kört…..
nemmaratonman Plusz 2018.03.20 17:20:06
A szimbólumoknak hatalma van, kérem szépen. Elég régóta rajzolgatnak, mutogatnak jeleket az emberek ide-oda, kinek-hova, kezdve a barlangrajzoktól egészen a "Roly" megahipermárkájú shanghaji spuris pólomig, amire a szorgos technika most egy "+" jelent nyomott, és mint annyiszor már az emberiség…..
Köszönöm azoknak, akik a nem túl rövid cím elolvasása után még itt vannak. A közszolgálatiság jegyében ma két tippet mutatunk arra az esetre, ha olcsón szeretnénk cserélni dolgokat a drága óránkon; kis bepillantást engedve az óratulajdonos viszontagságos, félremért pulzus értékekkel terhelt…..
Most néztem meg, és tavaly december végén ajánlott Róka legutóbb dalt - egyből kettőt is, a minden szakkönyvben fellelhető, speciális két hetes maratoni felkészüléshez. Szóval ebben az évben ez az első ilyen bejegyzés, ezért megint két zene lesz megemlítve. Jövőre pedig ismét jelentkezünk nagy…..
Ötödjére állt rajthoz kis csapatunk, idén hét fősben, de végül hatan futottunk, mert a rajt előtti héten lett egy kis változás (ami egyébként teljesen megszokott és normális működés az UB csapatok esetében, olyan még nem volt szerintem soha, hogy egy októberben összeállt csapat változatlan formában…..
Sajnos idén nem sikerül az egyenlítés, a hazai csapat magabiztosan hozta a második menetet is. Az előrejelzések szerint is idén jobbak voltak a hegy esélyei, hiszen az ellenfél játékosai minimális időt tudtak csak felkészüléssel tölteni, és sérülés is hátráltatta őket. Ha ezekhez még hozzátesszük,…..
Fúj a szél, fáj a lábam, de ez a negyedik nap, szóval megyek előre szépen. Szépen?! Hát inkább vánszorgok 8 percesnél csak kicsit gyorsabb ezrekkel, és közben azon gondolkodom, hogy milyen címet adjak majd ennek a beszámolónak. Futás-barátság-buli-csoda. Na, hát az csoda, hogy én ma is elindultam.…..
Keratomi 2017.03.28 14:04:46
@rrroka: Perszepersze. Max egyszer, mint a 100 km-t. :)
Berzenkedtem a körözgetéstől, 100 km az 20, HÚSZ kör, de mindenki azt mondta: jó az, mert stabil helyen, stabil időközönként ott vár a kánaán, banán-só-angol WC képében. Banánkát eszegettem, sót nyalogattam, WC-re nem volt szükségem, a stabilitás meg háááát félig volt jó. Valahogy nem tudtam akkora…..
A futás azért is jó, mert egy csomó olyan helyre juthat el az ember általa, ahova egyébként nem biztos, hogy menne. Vagy esetemben, biztos hogy nem menne. Én túl kényelmes vagyok ahhoz, hogy csak úgy utazgassak, nekem kell legyen valami cél is. A vízparton ücsörgés, múzeum látogatás pedig általában…..
Keratomi 2016.11.22 18:09:04
@rrroka: szerintem nem lett volna hülyeség, ha nem egy kortyot iszik belőle a többség, aztán eldobja, hanem viszi magával. Nekem tök jó volt, hogy mindig kéznél volt a víz.

@Rehlaci: Akkor lehet, hogy jövőre már kevesebben fogják eldobálni a flakonokat. Köszi a helyes címet, javítottam.
Az egész tavaly kezdődött, amikor valamilyen oknál fogva kettő kötőjel négy terepfutással a hátam mögött (plusz Balboák! :) ) beneveztem a Piros 85 nevű terep kalandra. Jó, hosszút már futottam, csak nem föl-le, hanem jobbra-balra. Síkon, aszfalton, vagy legalábbis szilárd, nem csúszós, nem köves…..
Keratomi 2016.11.03 16:23:56
@nezumi: Köszönöm, most már lehet, hogy élek az ajánlatoddal, mert a zsák már-már használhatatlan. Az ivó része pedig nem már-már.

@téglánakgyors: hát, előbb ürítenem kellett, hogy tölteni tudjak. :)

@rrroka: jó ötlet, de szerintem én akkor fogok itt világosban beérni, ha júniusban lesz majd a futás, és pirkadatkor indul.
Hosszútáv blog Suhanás 2016.08.13 13:51:46
Viszonylag kevés sorozatot nézek, de például a Big Bang Theory-t igen. Aki nem ismerné, annak elmondom, hogy ebben négy kocka srác a főszereplő (meg a szomszéd csini csaj), akikkel mindenféle kalandok történnek. A kockát úgy kell érteni, hogy tényleg nagyon elvontak, például az egyik elméleti…..
Keratomi 2016.08.16 08:29:42
@nezumi: @rrroka: Oké, pénteken viszek, de igazából nem zöldturmix, hanem inkább olyan...hát barnás turmix. :P
Keratomi 2016.08.16 13:13:30
@rrroka: Majd dokumentáljuk a kísérletet írásban, illetve álló- és mozgóképpel egyaránt. :)
Keratomi 2016.08.16 16:14:47
@nezumi: Csak nehogy felegyék a madarak, mint a Jancsi és Juliskában. :D
A Szimpla még vállalható lett volna. A dupla meg csak távban kétszer a szimpla. 73 km minden terepen sok, de ezen különösen. Ilyen meredek, mint a Sombokor Magyarországon nincs is. De akkor hol vagyunk?Ilyesmiken elég sok idő volt gondolkodni múlt hét vasárnap, amikor a Dupla Élmény nevű…..
Keratomi 2016.07.19 08:03:51
@Bozót: Mondjuk az elsőben sem, de legalább ott még belül voltunk a szintidőn. A második az már kevésbé esett jól. :)
Keratomi 2016.07.19 08:06:09
@nezumi: Azért eléggé meglepődtem, hogy azon az "úton" a Sombokornál le kell menni. Jövőre megnézzük, hátha fölfelé jobban járható. :)
Ma, ki tudja hány év után újra végignéztem egy teljes foci meccset. Magyarország játszott Izlanddal a foci Euróba Bajnokságon. Ennek kapcsán jutott eszembe néhány gondolat. Bár nem szeretem a focit, azért az EB előtt sokat olvastam a magyar csapatról, esélyekről, statisztikákrtól, találgatásokról.…..
Jól ezek a terepen futások. Vagy sétálások. Vagy mik. Szombaton volt a Börzsöny Trail, mi az L távra neveztünk, és sikerült befejezni szintidőn belül. Nekem éppen csak. Azért a többes szám egyébként, mert Róka felesége Andi, Róka és Lemúr Miki is ott voltak, mi több ők juttattak el a helyszínre.…..
Keratomi 2016.06.17 15:27:50
@rrroka: Én neveznék az M távra, de már nincsen hely. :( Az L-re van, de az kétszer az M, ha jól értettem mindent. Várok kicsit, hátha szabadul fel hely.
A fenti párbeszéd szombaton éjjel 11 után zajlott, Keszthely előtt, amikor mellém szegődött pár tíz méter erejéig egy középkorú úr, aki láthatóan nem tudta, hogy miért siet ennyi ember a legközelebbi város irányába. Jó, hát a sietség az részemről relatív volt, mert 6:45-ös perc/km átlaggal robogtam…..
Keratomi 2016.06.07 08:42:20
@rrroka: hát igen, bár a Velencei-tó körül mindig tök hangulatosak a futások, de én pl szívesen kipróbálnám a Fertő-tavat, meg a Tisza-tavat is.
Keratomi 2016.06.07 09:41:54
@rrroka: jól hangzik, csak lehet, hogy nem akkor kellene menni amikor a sok biciklis meg görkorcsolyás.
Lehet, hogy kicsit megtévesztő a cím (más megközelítésben kattintásvadász), mert ebben a posztban kb annyi tudományosság lesz, mint a Fókusz Pluszban, a közszolgálatiság meg még kiderül. Szubjektív leszek, a saját eddig futáshoz használt cipőimről fogok írni. Mindegyik cipő ugyanazon cég különböző…..
Hosszútáv blog Körözés alatt 2016.04.30 07:03:53
Van itt egy gyönyörű vár, csaknem tíz hektár területű arborétum, gyógy- és wellnessfürdő és még jópár látnivaló. Ja, és az Országos Kéktúra is keresztül halad rajta. Persze ezeket csak a Wikipédiáról tudom, látni nem láttam egyiket sem. Na jó, a Nádasdy-várat kívülről. Viszont minden kavics, aszfalt…..
Keratomi 2016.04.30 16:36:23
@rrroka: Szerintem már kedvet kaptál, egyszer (legalább) pedig ki kell próbálni. :) Biztos a front miatt ment gyorsabban a regenerálódás. A futókra ilyen hatással van. :)