Regisztráció Blogot indítok
Adatok
airdace

7 bejegyzést írt és 632 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Néhány információ az alsó Vízisport utcai támfal építéssel kapcsolatban: évek óta hatalmas probléma volt az alsó Vízisport utca közlekedése és a vízelvezetés kérdése, a Vakvarjú és a gyógyfürdő átadása csak növelte a közlekedési káoszt, s az, hogy az ESMTK évek óta zárva tartja a közpénzen, a…..
Pesterzsébetet és Kispestet is sikerült összekötni egy se eleje, se vége kerékpárúttal! Fotók: Sümeghi Mátyás Újabb kerékpárbarát fejlesztés valósult meg: a pesterzsébeti Nagysándor József utcát és a kispesti Hunyadi utcát összekötő (a Nagykőrösi út feletti) felüljárót felújították, és csináltak…..
Úgy adódott, hogy Bodajkra kellett látogatnom. Elvben roppant egyszerű, vonattal Székesfehérvárig, a fehérvári állomástól egy alkalmas busszal az autóbusz-pályaudvarra, majd onnan egy másik busszal Bodajkra. A gyakorlat kissé bonyolultabb...
A kínai, koreai, japán márkák ma már tömegével vannak jelen a magyar piacon is. Mi pedig rendre meggyilkolásszuk őket kiejtésileg, bár nem csak mi, de a nyugat úgy összességében. Összegyűjtöttem itt az ismertebb, leginkább "elferdült" márkákat megközelítő kiejtési…..
Vitézy Dávid ma a Közlekedési Múzeumot vezeti, illetve újítja meg. Természetesen aktuális terveiről is beszélgettünk vele a Forbes márciusi számában megjelent interjúban, de rengeteg érdekes rész nem fért be a lapba. Ezeket két részletben közöljük itt a blogon, ez az első - többek között…..
Az előző bejegyzésemben részletesen leírtam, hogy mit mond a csepeli hév jövőjéről a főváros hosszú távú fejlesztési koncepciója. Egyértelműen látható volt, hogy Budapest hosszú távú fejlesztési koncepciójában szó sincs fonódó villamosról, valamint a hév nyomvonalán haladó villamos 2-es és 6-os…..
Van egy ház a Palotanegyedben, ami mióta ismerem a környéket szúrta a szememet. Eltűnt. Végleg. Ez egy bordó, jellegtelen ház volt, ám az ablakok típusából, méretéből adódóan nyilvánvalóan nem mai gyerek. Kíváncsi voltam, hogy most csak fölvette régi ruháját egy bombázás utáni elnagyolt felújítás…..
Átadták. Használható. Használható? Érdemes messzemenő következtetéseket levonni egy hét tapasztalásai alapján? A rendszer még bejáratós, már sokak megszerezték első élményüket a nemrég átadott budai fonódó villamoshálózat kapcsán. Mi is tapasztaltunk ezt-azt, melyet most meg is osztunk Tisztelt…..
airdace 2016.01.22 14:29:58
@NAR: Tényleg elég béna lett ez így. Ez azt is jelenti, hogy egyre többen fognak átszokni a Bem rakpart/Fő utca, ill. Lánchíd használatára, már ahol lesz bringasáv. A rakparton a Jégverem-Vám u. között már van, elvileg márciustól a Fő utcán is lesz.
Az elmúlt napokban szinte minden budapesti érintettségű hírportálon a Dél- és Észak-Buda közti "fonódó" villamosvonal(ak) elindulásáról volt szó, ami nem csak újdonsága, meglehetősen nagy költsége miatt fontos, hanem, mert több mint 40 év után sikerült visszatérni egy - korábban a főváros életét, az…..
airdace 2016.01.18 12:40:17
@zoli_: Eddig is csak egy sáv volt (a másik buszsáv volt, most meg majd parkolók lesznek helyette), de ilyen szempontból valóban mindegy. És mivel a Clark után minden irányban szintén egy sáv van, nincs is értelme több autót átengedni a téren.
airdace 2016.01.18 12:44:07
@lezlidzsi84: A Desirónál valóban hosszabb a CAF, meg a 3 Tatra is :)
airdace 2016.01.18 14:31:21
@n3spr3ss0: Mert ezt a pénzt máshol nem fogják elkölteni az emberek? Pl a Bécsi úton a Puskás Öcsi tér környékén, ami sokáig halódott, most pedig várhatóan fel fog pörögni. Tehát aki bezárta máshol az üzletét, itt újranyithatja. Persze az is lehet, hogy más nyitja újra. Egy városban nem örökre szól az ilyesmi.
Ez valami olyan extrán cool irónia, hogy én nem érthetem, vagy a 444-es akiraly tényleg ünnepli az Airbnb erzsébetvárosi robbanását az "A VII. kerület a 13. lett a legcoolabb helyek világranglistáján" című cikkében? "Ha abból indulunk ki, hogy airbnb-zni cool, és az alkalmazást…..
A józsefvárosi Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) második (fél)nyilvános fórumát 2015. április 10-én a stratégiaírással megbízott Hétfa Kft. tartotta az ITS tematikus céljaihoz kapcsolódó javaslatok befogadásáról. A meghívó szerint helyi civil szervezetek,…..
airdace 2015.05.19 13:42:46
@bodis.lajos: ja, én már írtam privátban Évának és váltottunk pár levelet, szóval rendeződött a dolog :)
A kerékpáros közlekedés elősegítése érdekében a Budavári Önkormányzat Városüzemeltetési Irodájának megbízásából új kerékpártámaszok telepítését végzik az I. kerület nagyobb forgalmú közterületein. A telepítés I. ütemben - előreláthatólag február 28-ig - az…..
airdace 2015.02.06 19:46:58
@zsírdisznó: Az MK dicsérő hangneme azokra az esetekre vonatkozik, amikor valami használható jön létre. Én nem látok olyan okot, ami a fenti biciklitámaszokat nem teszi alkalmassá a biciklik tárolására. Lakattal lehet vázhoz rögzíteni, a bicikli nem dől el - mi kellene még?
(Mellesleg rengeteg olyan biciklitárolónak nevezett izé van az országban, ami ezt a feltételt nem teljesíti, de ez szerencsére nem olyan.)
Példanélküli, hogy a belvárosban magánbefektető beruházását nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségi beruházássá nyilvánítsák és így mentesítsék számos hatósági engedély megszerzésének kötelezettsége alól. Ha azt hitted, hogy legalább a sorozatos…..
airdace 2015.02.05 10:17:34
@♔bаtyu♔: Nem volt akkora aggódás? A Király utca 40. előtti tüntetés, élőlánc akkor mi volt? Nyilván mindig fel lehet sorolni személyeket, akik nem tiltakoztak (ez kedvenc szórakozása egyeseknek), de azért voltak, akik felhívták ezekre a figyelmet akkor is. Az más kérdés, hogy oldaltól függetlenül mindegyik kormány magasan tojt ezekre az ügyekre
2014.08.04 A Magdolna negyedik programokat az LMP sokszor állítja példaként, amikor a városrehabilitációról esik szó. Kifejezetten segíti a szegény környezet fejlődését, ha a közterületek megújulnak. Reméljük, hogy a Kálvária és Teleki tér környékén is el fog indulni ez a…..
Ugyan múltkori írása kisebb visszhangot keltett, mint gondoltuk, NZA barátom ihlete nem csillapodott, és ezúttal a fogaskerekűről, pontosabban _a_ Fogaskerekűről oszt meg néhány gondolatot velünk. Néhány gondolatot, melyek nem feltétlenül egyeznek az enyéimmel - bár az alapötlet…..
airdace 2014.07.17 00:36:17
@NAR: Gyöngyvirág utcától felfelé szinte párhuzamos a kettő, egymás mellett állnak meg.
Rég esett szó a közösségi kertekről, aminek oka lehet az is, hogy a tavalyi, tavalyelőtti felfutás után, vagy csak az újdonság varázsának megszűnésével a fokozott közérdeklődés alábbhagyott. Ma viszont egy hírlevelet kaptam, mely szerint a közösségi kertek alapításában…..
Már javában dolgoznak a Kossuth Lajos utca 13. földszintjének átépítésén, novemberre ígérik az élelmiszerbolt nyitását. Lehet, hogy végre lesz élet a Belvárost átszelő sztráda mentén? Az Aldi vállalkozása azért izgalmas, mert a hatsávos út mentén kell majd megoldaniuk,…..
Mindig örömmel számolunk be hányatott sorsú épületeink megújulásáról, így ez most sincs másképp. Hosszú idő után nemrég adták át a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia kívül-belül felújított főépületét. Az 1836-ban elkészült akadémiát Pollack Mihály tervezői…..
airdace 2014.05.19 14:56:39
@Fegyi: Köszönöm a választ!
Bár én úgy hallottam, hogy azt kommunikálják, nem költözik a múzeum, ezt nem lehet biztosra venni persze.. Attól, hogy be akarják lakni a Ludovikát, nem biztos, hogy kell ez az épület is, mert lesz sok új épület is, hely lesz bőven. De csak találgatok.
Törzsükben keresztbe vágott fák csak rosszat jelenthetnek. Márpedig ilyen vannak az Andrássy úton, ahonnan egy kedves olvasónk küldött egy csomó fotót. Úgy tűnik itt azonban nem hozzánemértésről vagy vandalizmusról van szó. Itt elkerülhetetlen volt a csonkolás. Miért…..