Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Filmworlds blog

11 bejegyzést írt és 57 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A mesterséges intelligencia (artificial intelligence - AI) jelentős mértékben foglalkoztatja napjaink emberét, amit a nagy olvasottságú és nézettségű publikációk is bizonyítanak. Erre a bizonyos érdeklődésre a filmvilág is reagál, hiszen egymás után jelennek meg az AI -t középpontba állító…..
Két évvel ezelőtt, 2017-ben jelent meg Az utolsó Jedik (Rian Johnson rendezésében), majd jött tavaly a Solo-film (Ron Howardtól) idén decemberre pedig megkaptuk J.J.Abramstől a harmadik trilógia záróepizódját és egyben az egész Skywalker saga befejezését, a IX. részt. A zajos siker mindhárom…..
Jurassic World – Bukott birodalom Jurassic World – Fallen Kingdom 2018 Jó híreim vannak a dínók rajongóinak: J.A. Bayona (A lehetetlen, Árvaház, Szólít a szörny) rendező tökéletes választás volt egy ilyen jellegű film levezénylésére. Spanyol rendezőnk az eddigi munkáiban is elég markánsan…..
Filmworlds blog 2018.06.12 06:38:44
@Fritz Gerlich: .... Mi például pozitívan írtunk a filmről. ... Mondjuk valóban nem is került ki a posztunk a cimlapra!
Suzanne Collins 2008 -ban megjelent regényéből (The Hunger Games) Gary Ross 2012-ben rendezett fantasy kalandfilmet, melyben egy különleges világot ábrázolt. Egy világot, mely valójában egy diktatúra, ahol nincs szólásszabadság, ahol nincs szabad akarat és ahol nincs igazságosság sem. Az éhezők…..
Filmworlds blog 2018.04.28 10:36:54
@Insurgent: Persze nem mindig az IMDb pontozás határozza meg egy-egy film színvonalát. :-)
Amúgy a sorrend így alakul:
Éhezők viadala 1. - 2012
Éhezők v.2. - Futótűz - 2013
Éhezők v.3. - Kiválasztott - 2014
Éhezők v.4 - Befejező rész - 2015

Beavatott 1. Divergent - 2014.
Beavatott 2. Insurgent - 2015.
Beavatott 3. Allegiant - 2016.
Az alábbiakban a sok száz magyar filmes blog és oldal legjobbjait próbáltam meg összeszedni ABC sorrendben és folyamatos bővítési szándékkal. Négy csoportba sorolhatóak: 1.Profi-félprofi kritikusok oldalai , többnyire színvonalas elemzésekkel, de túlságosan az elvontabb, művészfilmekkel foglalkoznak…..
Filmworlds blog 2015.12.29 14:40:07
@Korifeus: ... erre nagyon korán rájöttünk mi magunk is :-)))))) ... és van egy kis versengés (meg "savanyú a szőlő feelling) is köztük! De jó csapat a filmesek tábora! :-)
Filmworlds blog 2018.01.12 16:03:05
@ponthogy: Nagyon köszi, az általad javasolt két honlapot már fel is vettük a listába! Ha esetleg van még javaslatod (további új oldal, vagy olyan ami törlendő a listából, mert megszűnt), azt köszönettel vesszük!
A posztban csak öt filmről írnék bővebben, bár az idei év rendkívül gyenge filmes termésében sokkal többről is lehetne. Rengeteg ember várta például nagyon Paula Hawkins világsikernek örvendő könyvének filmes változatát, "A lány a vonaton -t", ami aztán óriási csalódást okozott szinte mindenkinek…..
Lone Wolf kritika Mi tagadás, nagy kíváncsisággal ültem be a moziba a Zsivány Egyes megtekintésére és ez a várakozás - régi Star Wars rajongóként - konkrét elvárásokhoz, illetve bizonyos dolgokat illetően konkrét várakozásokhoz kötődött. Aztán megkezdődött a vetítés és sikerült "kikapcsolnom"'…..
Filmworlds blog 2016.12.16 22:25:53
@Ingyonbingyom: A halasztást illetően igazad van! Javítottuk a posztot! Köszi! :-)
Ahogy közeledik a Zsivány Egyes december 15-i bemutatója, a Star Wars-láz ismét kézzel tapintható. A jó öreg Csillagok háborúja jelen van a címlapokon, a kirakatokban, a reklámokban, a munkahelyi/iskolai/baráti/családi beszélgetésekben. A közelgő filmről leírtak és leírtunk már mindent;…..
Filmworlds blog 2016.12.11 09:20:38
@LúzerMan: ... nem értünk egyet! Ez nem azt jelenti, hogy "a filmben Mickey egér is futkoshatna a Millenium Falconnal a Grand Canyonban".

Két esetről ír a poszt és ugyanerre a két esetre utaltunk mi a hsz.-ban. Az egyik, hogy készítünk egy filmet (a három és feledik részt), ahol a kezdet a New Hope befejezése, a vég pedig a Phantom Menace kezdete. Ennél a verziónál az elkészítendő fejezetnek pontosan illeszkednie kell a két végponthoz. A másik eset teljesen más: itt egy vadonatúj rész készül, a kánon új részeként, ahol legfeljebb az egyik illeszkedési pont adott, a 8. résznél, a hetedik rész vége. (De amikor például a legelső rész készítették, a Baljós árnyakat egyáltalán nem kellett sehová illeszteniük az új történetet.)

A lényeg: más-más rendezői és egyéb filmes kihívás a két eset. És ez tényleg így is van. Amit mi ehhez hozzátettünk: a Zsivány egyes, vagyis a három és feledik rész kicsit kivétel, mert ez szerintünk a legérdekesebb epizód. És megéri a kihívást ennek elkészítése!
Filmworlds blog 2016.12.11 09:25:49
@LúzerMan: bocsánat. Tettünk egy elírást a fenti kommentünkben: a három és feledik résznél (Zsivány egyes) a kezdet nm a New Hope, hanem a Revenge of the Sith befejezése, a vég pedig a New Hope kezdete. ... Bocsi. Elírtam!
A Filmtörténet utolsó fél évszázadának nagy szexikonjai közé tartozott például Claudia Cardinale, Ursula Andress, Ann Margret, Faye Dunaway, Rosanna Arquette, Rebecca de Mornay, Kim Basinger, Jane Fonda, Jennifer Connelly, Michelle Pfeiffer, Sharon Stone, Melanie Griffith, Jessis Alba és még…..
Önkritikusan be kell vallanom, mikor évekkel ezelőtt láttam a The Hunger Games első részét, feledhető, túlbonyolított, harsány marhaságnak találtam. (Ezúton is elnézést kérek azon kamaszkorú ismerőseimtől, akiket esetleg megsértettem akkori véleményem őszinte hangoztatásával.) Sem a műfajt, sem…..
Lone Wolf kritika Hosszú ideje adósok vagyunk ennek a filmnek az elemzésével. Most, az új Bourne film megjelenése kapcsán és legutóbbi posztunkhoz kötődve melyben a Bourne – Bond – Hunt filmeket állítottuk párhuzamba, alkalom nyílott végre a Kéjjel-nappal (Knight and Day) jellemzésére is. Személy…..
Egy picit hadd legyünk önzők. Miután megmutattuk milyen filmek lesznek idén. Milyen látványfilmek és milyen egyéb alkotások debütálnak a nyáron, most szeretnénk megmutatni a szerkesztőség mit vár ebben az évben nagyon. A bemutató dátumok nem a hazai bemutatókat jelentik, és változhatnak…..
A francia filmek szinte a mozgókép megjelenése óta az iparág élvonalába tartoznak. Az elmúlt fél évszázadban a sajátos stílus, eredetiség, intelligencia, humor és számtalan filmóriás - Jean Gabin, Funes, Belmondo, Delon, Depardieu, Chaterine Deneuve ... stb - munkássága "fémjelezték" a gall…..
Filmbook Joy 2015.12.28 06:00:00
Vannak olyan filmek, amelyeket alapvetően sose néznék meg, mert egyszerűen nem érdekel a témájuk. Ilyen a Forma 1 (Hajsza a győzelemért) vagy a dzsesszdobos srác megpróbáltatásai (Whiplash). Aztán a készítők profizmusának vagy ihletettségüknek köszönhetően mégis sikerül…..
[Supernatural Movies] Hiába futsz 2016.04.08 20:00:00
Nem igazán kecsegtet semmi jóval az, amikor egy rendező megpróbálja túltolni a birtokában lévő alapanyagot. Robert Harmon pontosan ezt a hibát követte el, amikor megpróbálta Jean-Claude Van Damme-ot belepasszírozni egy komolynak tűnő moziba. A belga akciósztár nem is érezte igazán jól magát a…..
George Miller megnyergelte a retroparipát, felült rá és addig lovagolt a sivatagi naplementében, mígnem arra eszmélt, hogy a Mad Max újragondolt, mai igényekre hangszerelt változata ott van a legjobb filmek között, minden év végi számvetésben, sőt a leghírhedtebb, legnagyobb szabású díjátadó…..
Lone Wolf kritika Az egyik legjobb valaha készült akciófilm elemzése kapcsán könnyen eszünkbe juthat egy régi igazság: akciófilmek (és más "könnyű műfajú" alkotások) elemzésekor csak két esetben nehéz kritikát írni: akkor, ha nagyon sok a hiba benne és akkor, ha nagyon jó az egész. A „Sárkány…..
Filmworlds blog 2016.02.02 23:18:11
@Korifeus: Kötelességünk szólni, hogy a másokkal szembeni személyeskedésért kitiltás járhat, a "kommnentelési házi-szabályaink" 4. pontja alapján! Bővebben, itt:
filmworlds.blog.hu/2015/12/20/udvozlunk_a_blog_hu-n_53080
Filmworlds blog 2016.02.03 20:15:06
@neanderthal: @Snake_Ey3s: Szerintem, ha valaki éveken keresztül egész Kína nemzeti wuhsu bajnoka, akkor bőven kiérdemli, hogy bekerüljön a világ legjobb harcművészei közé (és nem csak a filmes világban)!
Sylvester Stallone – Dolph Lundgren. Film: Rocky IV. (1985) A Rocky filmek sorában a negyedik rész hozta a leginkább heroikus küzdelmet. A hidegháború korszakának utolsó éveiben ugyanis a szovjet – amerikai ellentét és rivalizálás (mely a fegyverkezési versenytől egészen a sportokig terjedt) még…..
Filmworlds blog 2016.01.30 15:06:30
@Kannás: Az "Ilyen a boksz" Banderas - Harrelson jelenet valóban itt lehetne a legjobbak közt!
www.youtube.com/watch?v=lJ3VUsRQJcg
Filmworlds blog 2016.01.30 19:36:19
@szepipiktor: Csak bátran! Rajta!
A filmtörténet tele van jobbnál jobb háborús filmmel, így nem könnyű feladat a 12 legjobb kiemelése. Mi mégis megpróbálkoztunk vele azzal a kitétellel, hogy értékelésünk és rangsorolásunk kettős: egyrészt az 1 -től 12 -ig terjedő listán kifejezetten a "háborús kategórián" belüli helyezést adtuk meg,…..
Lone Wolf kritika A Das Boot (A tengeralattjáró) előző posztunk, „A 12 legjobb háborús film” kapcsán került figyelmünk középpontjába, mégpedig azért, mert több levelet is kaptunk arról, hogy a műnek helye lett volna a listán (akár afféle 12 plusz 1 tagként) Nos, nézzük milyen film is „A…..
Ha az ember egymás után nézi meg az Aljas nyolcas és a Visszatérő című filmeket – melyek 2015 utolsó nagy filmes dobásai voltak - felmerül benne: vajon azért készítenek mostanában ilyen filmeket a rendezők, mert mindenáron valami olyat akarnak csinálni ami „nagyot szól”, vagy csak szimplán…..
Lone Wolf kritika Pontosan az ilyen gyenge, színvonaltalan és halvány minőségű filmekre hasznos a „villám-vélemény” írása, hiszen nagyon kár lenne velük komolyabb terjedelemben foglalkozni. A Knock knock is ilyen. Az ember csak azt nem érti, hogy mi a fenéért volt erre szüksége Keanu Reevesnek?…..
30/40 A visszatérő - filmkritika 2016.01.15 01:11:42
Az emberi természet már csak olyan, hogyha túl sok elismerés vagy díj éri, akkor hirtelen megittasodik önnön tehetségétől, művészi elhivatottságától, hasra esik a saját árnyékától, elhiszi, hogy neki mindent szabad. Ekkor történik az, hogy egy mámoros, megrészegült pillanatában azt képzeli, hogy…..
Január 7-én került bemutatásra a magyar mozikban Quentin Tarantino hányattatott sorsú (kiszivárgott forgatókönyv és torrentoldalakra felkerült verzió) nyolcadik filmje (illetve, ha a Kill Billeket kettévesszük és a Négy szoba epizódját is idevesszük, kilenc és fél), az Aljas nyolcas (The Hateful…..
Movie Tank A visszatérő (2015) 2016.01.07 15:34:06
Már jó néhány éve tudjuk, hogy Alejandro González Iñárritu rendkívül tehetséges filmrendező, azonban a 2014-es Birdmannel már a legnagyobbak közé emelkedés felé is tett egy jókora lépést. Nem csoda hát, hogy új alkotását, A visszatérőt minden filmkedvelő epekedve várta, nem csak azért, mert a…..