Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vasziljevics

31 bejegyzést írt és 451 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hétvégén nagyot ment az MTVA egyik riportere, aki a Bajai Halászléfőző fesztiválról kissé furcsán, galuskásan beszélve jelentkezett be, és le is keverték menten, mert hát égő volt kissé nézni a vergődést (a riportalanyok meg trollkodtak is egy sort a legendás népszopás-baki felemlegetésével…..
vasziljevics 2017.07.10 12:53:27
@pa-lee: gyerekek, házastársak, akiket részegen vertek otthon, őszerintük is biztosan nagyon "emberi" volt ez a pillanat.

akik munkaidőben piál, az számítson a retorzióra. és ha végül megtarthatja az állását, akkor egészen jól járt.

még egyszer mondom: a munkája közben.
Ha a Kyuss megcsinálta, hogy Josh Homme helyére egy tribute-zenekarból hozott gitárost, akkor az AC/DC miért ne tehette volna meg ugyanezt? Jó, itt énekesről van szó, de Darren Caperna, aki a Back In Black nevű zenekarban énekel, simán hozta volta Brian Johnson hangját. Tessék csak…..
Kijöttek az Alien: Isolation krityók, és többek szerint elég fosatós játék (már amikor nem bugzik), de nekem ijesztgetésben akkor is a Silent Hill 2 marad a csúcs, és nem hiszem, hogy azt bármi überelni fogja. Pedig vannak annál félelmetesebb játékok, de ha egy megfelelő…..
Elnézést a nagyérdeműtől, megint volt egy kis szünet, sajnos ügyeleti heteimen néha napokig nem tudok posztolni. Egy megható történettel térek vissza, amit a Yahoo autórovatában találtam, és akinek nem szorul el a szíve a végére, annak valószínűleg kőből van. A portál…..
Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója tegnap az Egyenes beszédben magyarázta Kálmán Olgának, hogy ha valakit megütnek, és egyedül van a támadójával szemben, akkor nincsen más lehetősége, mint hogy visszaüssön. Kálmán Olga azt kérdezte Kolositól, hogy olyan volt a…..
vasziljevics 2014.06.13 11:16:05
@amsz: @druppel: akkor még egyszer, hátha. (bár @Nem Penny hajója: volt szíves felhívni a figyelmem, hogy tulképpen pusztába kiáltott szó az egész)

az RTL egy gazdasági vállalkozás, röviden cég. mint ilyen, az egyetlen érdeke, hogy a tulajdonosai számára bevételt termeljen, és abból nyereséget realizáljon. bár tudom, hogy sokaknak már ez önmagában valami ördögtől való dolog (plusz "társadalmi felelősségvállalás" stb.), de egy cégnek alapértelmezésben _NEM_ feladata kritizálni a mindenkori kormányt. mint ahogy ideális esetben a kormány sem tekintené feladatának, hogy különböző különadókkal szopasson szektorokat pusztán azért, mert azok nyereségesek mernek lenni egy piacgazdasági környezetben.

nadeviszont ha a kormány mégis úgy dönt, hogy a saját szubjektív szempontjai és érdeke alapján megpróbál betörni tőle független gazdasági társaságokat (ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni), akkor engedtessék már meg az adott cég tulajdonosainak, hogy saját lehetőségeikhez mérten viszontszopassák a kormányt. a kormány támadott, az RTL meg védekezik (ahogy Kolosi is mondta).

szó mi szó, ahogy az RTL-nek alapesetben nincs semmiféle "társadalmi felelőssége" a "népbutításban", ugyanúgy nincs a kormány kritizálásában sem. viszont a saját érdekeit hadd védje már meg, főleg ha ilyen cinikus/hazug érvek mögé bújva nyomulnak rájuk.
vasziljevics 2014.06.13 11:26:30
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: példádnál maradva: a Nike (mint személytelen "cég", hangsúlyosan elválasztva a vezetőitől, mint emberi lényektől, akiknek [remélhetőleg] van saját erkölcsi értékrendjük [haha...]) szempontjából mindez teljesen rendben van. azonban itt jön képbe a mindenkori Mordori Kormány, aminek viszont (szintén funkciójából adódóan) elsődleges feladata megakadályozni, hogy a területén működő gazdasági társaságok gyermekmunkásokat kizsákmányoljanak. így tehát ideális esetben (=normális országokban) a Nike sehol nem tudna gyerekmunkásokkal cipőket varratni, még Mordorban sem.

a másik: írod, hogy az RTL "ebből a társadalomból szerzi a bevételeit". ez minden egyes cégre igaz, a sarki fodrásztól a Tesco-ig. de (megint csak ideális esetben) a piacgazdaság arról (is) szól(na), hogy választhatok többféle dologból, amit fogyasztani akarok. ha nem tetszik egy vállalat működése (akármilyen - erkölcsi, gazdasági stb. - okból), akkor lecserélem egy másikra. és ha egy cég annyira rosszul működik, hogy sokan cserélik le másra, akkor tönkremegy.
korábban is ezt írtam, de ez csak és kizárólag az egyes egyének ("felhasználók") felelőssége (lásd még távkapcsoló használata), személytelen cégeknek egy társadalomban nincsen semmiféle felelősségük.
vasziljevics 2014.06.13 11:52:22
@Sárga Király: a főkommunista ebben az országban a lakosság, de ez tényleg nem tartozik ide. viszont ha figyelmesen elolvasod, amit írtam (meg a többi hsz-emet), pont hogy amellett próbálok érvelni, hogy miért NE fogadják el. de ahogy nézem, itt is sokakból tényleg csak az irigység beszél - ezért mondhat OV ilyeneket reggel a rádióban, hogy a profit léte önmagában igazságossá tehet egy új adót. és valaki ennek tapsol.
"...amíg a VIII. kerületi kapitányságon még WC-papírra sincs pénz, addig a Terrorelhárítási Központ (TEK) tagjai Q7-es Audikkal furikáznak, fizetésük pedig háromszorosa a mezei zsarukénak." Ez az a mondat, amiért Bajusz Ferenc rendőr őrnagynak, a VIII. kerületi körzeti…..
Kedves ügyfelünk, bankunk a piaci környezettel lépést tartva megújítja szolgáltatásait, ezért szeretnénk, ha elvinnéd tőlünk a pénzed a jó büdös francba. Húzzál innen gyorsan, mint a vadlibák, csak bukunk rajtad, amíg itt rontod a levegőt. Erről szól a levél, amit a gyerek…..
vasziljevics 2013.09.19 13:18:59
@Online Távmunkás: policy-váltás van a banknál: olyan üf.-re, akinek nincs komoly betétje, vagy annyi az összes banki tevékenysége, hogy hó elején az egész fizuját felveszi egy összegben, nincs szüksége a banknak (egyiknek se), mert csak viszi a pénzt.

főleg, hogy a bankadót az évekkel ezelőtti adózott eredményhez képest kell fizetni (ügyes, mondhatnánk ilyenkor, ha nem rajtunk csattanna ez is), ezért az orbitális veszteségek mindenhol.
Libertarian Fogalomtár 2013.07.01 00:00:00
Kedves Gyerekek és Velük Azonos Értelmi Szinten Lévő Felnőttek! Örömmel értesítelek benneteket, hogy az Állam Bácsi (és a kedves szüleitek befizetett adóforintjai) jóvoltából most már játékos formában is tanulhatjátok a jogot a jogosakerdes.hu-n. Sajnos blogunkhoz nem csordogáltak adóforintok,…..
Miután hétfő délután megjelent a Mandineren a Budapest Pride-ról szóló tudósításom, úgy gondoltam, végre megérdemlek egy kis pihenést. Ellátogattam a Hátsó kapu nevű műintézménybe, hogy megnézzem a Budapesti Anarchista Színház Többszörös orgazmus című előadását.…..
vasziljevics 2013.07.03 19:36:01
A KARD A fideszes dohány napja 2013.07.01 05:59:54
Ma vizsgázik gyakorlatilag élesben az új, fideszes dohánykiskereskedelmi rendszer. Dohányos honfitársaink - sajnos nincsenek kevesen - ma szembesülnek élesben azzal, amiről már két hónapja lehet tudni mindenfélét, hogy nevezetesen sokkal kevesebb helyen, és lényegesen…..
vasziljevics 2013.07.01 16:06:04
@BenFranklin: kifejtenéd?
Megírjam? Ne írjam? Ezen töprengtem egy sort, miután a bosszúság vaskos felhője immáron végre tovaszállt, hisz hülye vagyok az egészhez, mezei felhasználóként én mindig arra kattintok, ami mellé oda van írva, hogy "javasolt". De talán épp az általam képviselt vaskos réteg az,…..
1. ábra a vallások eloszlása a világban országonként ábrázolva Mi a különös a vallások világtérképén? Persze, ha megszokás szerint nézzük, akkor semmi. Nincs ebben semmi különös, a világban különféle helyeken különféle vallások vannak. De tényleg nincs?! Vessünk a…..
vasziljevics 2013.06.09 18:13:47
@Epokit Drive: mi van, ha nincs cél? ha nincs út, nincs miért, csak az ösztönök vannak.
Általában vannak bizonyos sztereotípiák az emberekben a közösségükről vagy nemzetükről, aztán eléggé meglepődnek, ha egy kutatás teljesen más eredményt hoz ki. A magyar társadalom magáról alkotott képmása alapján mi a nyugati kultúrához közel állónak gondoljuk magunkat,…..
vasziljevics 2013.06.09 00:05:38
Libertarian Katasztrófaközelben 2013.06.04 00:00:00
Rengeteg dolog van, amit nem értek az emberekben. Van például az a pillanat, amikor élőhelyet választ magának valaki, hosszasan bámulja a térképet, alaposan válogatva az ingatlanhirdetések alapján szóba jöhető helyek közül. Hosszas tanakodás után talál is magának egy pöpec kis…..
vasziljevics 2013.06.06 19:16:18
Miért beteg a magyar metál?A kérdés költői, és egy kicsit hatásvadász is, úgyhogy gyorsan sietve leszögezem, hogy nem a magyar metálzenével van a baj, hiszen az elmúlt 10-12 évben tucatjával tűntek fel a kiváló hazai zenekarok, és ha mostanában ugyan mintha egy kicsit nagyobb…..
vasziljevics 2013.06.06 11:15:33
A brit NME magazin listáin mindig nagyokat szoktunk nézni, mivel zenei hetilap néha egészen furcsa sorrendet képes összeállítani egy-egy témában. Most minden idők legjobb ötven gitárszólóját próbálták összeszedni a szerkesztők és zenészek segítségével, aminek a végén a…..
vasziljevics 2013.05.27 13:48:22
@gigabursch: attól, hogy valaki képes hosszú percekig (órákig) maszturbálni a gitárján (és párezren ezt képesek még meg is venni lemezen), az illető még nem fog "jó" gitárszólókat játszani - különösen nem abból a szempontból, hogy egy "jó" gitárszóló nem attól válik azzá ami, hogy valaki 85000 hangot lejátszik az összes húron 1 másodperc alatt, hanem valami egészen mástól.
Vöröshajú lányok Sara 2013.04.22 07:34:00
..
vasziljevics 2013.04.22 22:13:16
Májusban jelenik meg a Tudósok zenekar A legszebb szerelmes dalok című albuma, ami az első lesz, mióta Tövisházi Ambrus, a Péterfy Bori & Love Band és a néhai Erik Sumo Band fő dalszerzője tavaly tavasszal beszállt drMáriás frontember mellé. Ezen a lemezen szerepel a Vágd…..
vasziljevics 2013.04.18 15:58:04
Önmagát valamire is tartó publicista nem áll neki a trash-kultúrát (?) ócsárolni: nem feketepákózik, nem kiszeltündézik, nem elemzi, mivel masszírozták a nézők agyát az Éjjel-Nappal Budapest legutóbbi adásában. Jóérzésű polgár nem jelöl ki magának efféle ellenfeleket,…..
vasziljevics 2013.04.18 12:39:08
@Csempepempe: Stohl Buci lehet bármennyire értéktelen mint magánember, kevés nála zseniálisabb színész él ma ebben az országban.
Az Élet Menetének időpontjára tervezett motoros felvonulást a miniszterelnök utasítására nem fogja engedélyezni a rendőrség. Sokan beszéltek a jogállamiság végéről, de legalábbis a jogállamiságot fenyegető döntésről. Nos, nyilván miközben a baloldal egyik csoportja…..
A történetet ismerjük. A náci Németország egy elvetemült téveszmétől vezérelve emberek millióit ölette halomra. Nem a dolog perspektívába állításának céljából, és csak halkan meg merjem említeni, hogy sajnos nem a zsidóság az egyetlen, akiket a világtörténelem során…..
vasziljevics 2013.04.09 10:08:42
szívből örülök neki, hogy az Index címlapos vélemény/cikke is ezen az állásponton van - bár a szerző egy kicsit más oldalról közelíti meg a dolgot.

index.hu/velemeny/2013/04/09/pomade_kiraly_betilt/

azt viszont nem értem, hogy miért kell még neked is a poszton belül legalább öt helyen külön hárítani, hogy amúgy "az égvilágon semmi bajod nincs en bloc a zsidósággal". és ha van? a poszt többi részével meg pont azt próbálod alátámasztani, hogy miért van jogod hozzá, hogy bajod legyen velük. mert szólásszabadság van, azért.

szóval a jövőben egy kicsit bátrabban és következetesebben, ha lehet. a megélhetési rettegők meg megérdemlik, hogy körbemotorozgassák őket - máskülönben úgysem éreznék jól magukat.
vasziljevics 2013.04.10 08:15:08
@midnight coder: nem állt szándékomban általános kijelentéseket tenni, csak arra szerettem volna rámutatni, hogy mindenkinek szíve joga "en bloc" nemszeretni a zsidókat. aztán maximum hülyének lesznek nézve miatta - jogosan.
Libertarian Ki itt a bérrettegő? 2013.04.07 21:38:05
A jobboldal állandó mániája, hogy a ballibeket bérrettegőzi. Mert a tüntetők folytonos vegzálása, az Ügy nélkül egészen érdektelen Klubrádió ellen folytatott harc, az Alaptörvény-ellenes törvények Alaptörvénybe írása, a hivatalok káderekkel való kibélelése, a kapitalizmus minden téren való…..
vasziljevics 2013.04.08 13:11:07
@stark: +1

ezzel a lehető legjobban ki is vesézted a témakört.
Amikor a hatalom tökön rúgja magát, az mindig vicces. Olyan elnéző mosolyos, fejcsóválós módon gondolom ilyenkor, hogy szegények… De tényleg… Az internetes közönség készített egy összehasonlító videót arról, hogy az egyébként „nem népbutító” magyar köztévé…..
vasziljevics 2013.04.06 13:08:10
@zaza pipi: egyrészt az emberek viszonylag gyorsan megtanultak a sorok között olvasni, másrészt azért nem vált az ország KNDK-vá vagy Fehéroroszországgá.

viszont abban igazad van, hogy egyes témakörök agyonhallgatása vagy agyonhallgattatása a Nagy Testvér részéről (pl. a határon túli magyarságé) sikeresen elérte, hogy később (most) már elég nehéz normális diskurzust folytatni róluk.