Regisztráció Blogot indítok
Adatok
lécci

60 bejegyzést írt és 487 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A nevekből az azt viselők életkörnyezetéről, annak gazdasági, katonai, szociális, kulturális és egyéb szervezettségére, fejlettségére következtethetünk. Hangsúlyosan meg kell különbözteti egy név keletkezésének állapotát, s az idő közbeni módosulásait, így az…..
lécci 2010.01.19 09:08:01
@Donjuan:
Mert a "családi viszonyok áttekinthetőségének nehézsége" az nem kelthette benne azt, hogy (emiatt) "nem tartotta helyesnek/helyénvalónak" ?
S a "keleties forma" nem az amit aztán leírsz? :)

II. Jószefnek az "1787. július 23-án 10.426/aul.
számmal kelt rendelete volt az, mely kötelezővé tette számukra a kéttagú személynevek
és a német utónevek használatát. A rendelet a német családnevek használatát expressis
verbis ugyan nem írta elő, szellemiségével és nyelvezetén keresztül azonban legalábbis
sugallta azt"
mnytud.arts.unideb.hu/nevtan/ne/szamok/30/ne3003mp.pdf

Ebből azt olvasom ki, hogy nem önmagában a "családi viszonyok rendezetlensége" zavarta őt (ez a "rendezetlensége", legalább olyan pongyola, mint az én "nem tartotta helyesnek" megfogalmazásom), hanem hogy az egységesülő közigazgatásban nehéz volt a nyilvántartásuk, mert nem volt egyértelmű a beazonosításuk.

Az egész poszt, ill. mind a két rész arról szól, hogy a családnevek kialakulása az addig személyneveken kis közösségben élő egyedeknek egy nagyobb közösségben, ill. megváltozott környezetben való további életének során, azok beazonosítását elősegítendő alakult ki. Mint szükségszerűség.

Az első részben pedig benne van, hogy az apanevek (patronim), bizony egyik fajtája a családneveknek (s miként alakult ki), bármilyen formában is írjuk.
lécci 2021.03.24 14:11:57
@Konzervtigris: Nem értem kedves Tigris, hol a vád a szövegben? A "birodalomban élő zsidók ellen irányult", a "kötelezővé és megváltoztathatatlanná tette", vagy a "nem tartotta helyesnek"? Németesítés volt, igen. Sima-e vagy milyen, mindenki ítélje meg az említett Magyar Zsidó Lexikon alapján. mek.oszk.hu/04000/04093/html/szocikk/11139.htm
Gyakorlatias ember volt József, kétségtelen, így nem mondott le az említett adóról sem, csak más jogcímen szedette tovább. A zsidók jogállásának, adózásának további, XIX. század végéig szakaszolt sorsa ott van a MZSL szócikkében (ezt az olvasóknak írom tájékoztatásul,nem Önnek)
Egy tercio szemből... Jelenet az Alatriste kapitány című filmből 1525 és 1643. A paviai és a rocroi csatamezők, spanyolok a franciák ellen. A két elvi (és persze a maga korában gyakorlati) jelentőségű ütközet közötti több mint száz év a spanyol szárazföldi katonai hegemónia időszaka, az a…..
 Aki csak egyszer is látta Ilja Repin Rettegett Iván megöli fiát c. (eredetileg Rettegett Iván és fia, Iván - Иван Грозный и сын его Иван 16 ноября 1581 года - című) képét, az nem felejti azt a rémült tekintetet, amely minden oroszok cárjának -…..
A szlovákok eredete a románokéhoz hasonlóan érdekes és összetett, de teljesen más szempontok miatt. Itt a problémát, vagy az érdekességet nem az képezi, hogy egy hamis, dicső múltat kreáltak volna maguknak, hanem az, hogy a szlovákok kialakulása és története nehezen…..
Az ember viszonya a saját nevéhez időben ugyan változó lehet, de minden pillanatban pontosan kifejezi tudatát, függetlenül attól, hogy emócióval vagy értelemmel közelíti a témát. A gyermek először megtanulja, hogy „vagyunk mi, AZ ilyen-olyanék” (apa, anya, nagyi stb), majd…..
lécci 2014.12.14 08:41:57
@gibicsár józsef: Szervusz, ha az a G.J vagy, aki a RadixFórumon is a témában pár éve 'jelen van', akkor nem tudok újat mondani Neked. Csak arra tudok utalni, amit ott www.radixforum.com/vezeteknevek/gibicsar/ írtam 10 éve, hogy - Gibicsár nevűtől származó információm alapján - horvát név és vadász a jelentése. Igaz ott még vagy vadász, vagy fazekas jelentést írtam, de most belegondolva a fazekas esetében a gelencserrél keverhettem.
lécci 2016.01.23 19:39:06
lécci 2016.02.14 20:44:41
@Katalin Édua Jakab: Kedves Katalin ! Jól gondolja, mikor (dél)szláv etimológiát feltételez (ezt támasztja alá a jelenleg e névvel élők területi eloszlása is). Az -ovics képző is egyértelmű. Azt viszont már, hogy a szeretni igéből képzett személy (kedvelt,szeretett illető, vki, akit szeretnek) nevéből továbbképzett apanévről van-e szó, avagy a Ljubljana toponímából származtatott személy nevéből képződött-e az apanév - nyelvészeti ismeretek hiányában - nem tudom megmondani. Ha ugyanis ez utóbbi, akkor annak szláv etimológiája nem egyértelműen igazolt. Ami nekem gondot okoz (noch da zu 'jelez'), hogy az apanév mindig személynévből képződik, a Ljubljan pedig - érzelmezésemben - már egy származtatott név, akár eredetre, elszármazásra utaló név, akár más. Ezért olvasatomban nem kizárt, hogy felvett avagy a lakóhely megváltozása - migráció - miatt több lépésben (ergo mesterségesen) módosult névről van szó, mindenesetre a kutatás iránya ennek a feloldása kell legyen (annak, hogy a Ljubljan nem személynév, mégis ehhez a szóalakhoz kapcsolódik az apanévképző).

A nevet természetesen meg lehet változtatni a kívánt írott alakra, így:
igazsagugyiinformaciok.kormany.hu/anyakonyvi-es-nevvaltoztatasi-ugyek
a németújvári vár Az 1912-es Vasvármegyei Műtörténeti kiállítás egyik szenzációja volt egy kép, mely a Batthányiak németújvári (ma, és előtte is németül Güssing) vár lovagtermének falán függött azóta már vagy 400 éve, s akkor került először a nyilvánosság elé, s mely Keresztelő Szent János…..
lécci 2016.01.31 19:05:59
"A Miniszterelnökség szerdai közleménye szerint Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter jogszabályokban meghatározott jogkörében eljárva döntött arról, hogy az állam kiadhatja a Szépművészeti Múzeumban őrzött id. Peter Bruegel Keresztelő Szent János prédikációja című festményét, amennyiben az igénylők az örökösi minőségüket a jogszabályokban meghatározottak szerint igazolják.
Veronika Batthyány-Strattmann és Batthyány Ádám a festmény visszaadása érdekében tulajdonjogukra való hivatkozással, 2015. augusztus 26-án jelentettek be igényt az állami tulajdonjog gyakorlójához.
Lázár János döntésével megállapította, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., mint az állami tulajdonjog gyakorlója nem bizonyította kétséget kizáróan a vagyontárgy feletti tulajdonjogát.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek azokat a tényeket és körülményeket kellett feltárnia, amelyek alapján kétséget kizáróan bizonyítható és eldönthető, hogy a vagyontárgy állami tulajdonjoga jogszerű eljárás keretében keletkezett, és az állam tulajdonjoga az igénylés időpontjában is fennáll, vagy az más jogcímen és körülmények között került a közgyűjtemény őrizetébe. Utóbbi esetben a közgyűjtemény haladéktalanul köteles kiadni a vagyontárgyat, amennyiben az igénylő a vagyontárgy eredeti tulajdonosa, vagy igazolni tudja, hogy jogos örököse annak, akitől a vagyontárgy a közgyűjteménybe került."

Forrás:
vaskarika.hu/hirek/reszletek/11133/a_batthyanyak_bejelentkeztek_erte-kiadhato_pieter_bruegel_keresz/
Emilio Mola, az Északi Hadsereg parancsnoka 1936. szeptember végén, amikor Varela csapatai felmentették az Alcázart, úgy tűnt, hogy a nacionalista csapatok gyors győzelmet fognak aratni a köztársasági erők felett.Mola tábornok kijelentését, miszerint az októberi 12-i nemzeti…..
lécci 2016.01.23 19:44:21
@Tehéntőgy: Szervusz. Nem hiszem, hogy a szerző az "ott végezte" megfogalmazással arra akart volna utalni, hogy ott "végezte be", inkább arra, hogy ott "találta magát".
Nemzeti mítoszaink sorában előkelő helyet foglal el váraink Habsburgok által történt módszeres fölrobbantásának a sorozata. Mindenki, aki valaha is járt iskolába azt tanulta, hogy a lakóhelye határában álló vár nem más, mind a Habsburgok tudatos rombolásának szomorú…..
lécci 2009.07.21 09:40:10
Werfen és Csobánc között van 'némi' különbség. Akár ha azt tekintjük, hogy
- milyen céllal építették,
- hol !!!
- milyen anyagi háttérrel rendelkezett az építtetője és a mindenkori tulajdonosa (így milyen lehetőségei voltak a fenntartás során),
- milyen szerepet töltött be az évszázadok során
(ezek a geopolitikai szempontok)

akár, ha méretét, megközelíthetőségét (elérhetőségét), az ellene alkalmazható ostromtechnikát tekintjük
(ezek a harcászati-haditechnikai szempontok)

Werfent Salzburg várával együtt a salzburgi érsek építtette egy olyan völgy bejáratának két oldalán
maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=Werfen,+Austria&sll=37.0625,-95.677068&sspn=30.957823,56.337891&ie=UTF8&ll=47.627455,13.18222&spn=0.410934,0.88028&t=p&z=10 ami gazdaságilag is katonapolitikailag is 'erősebb' volt, mint Csobánc helyzete. Akár ha a kereskedelmi útvonal forgalmát, akár ha a mellette elvezető úton elérhető városokat, erősségeket, az oda felvonultatható és 'felvonulni szokott' csapatok méretét tekintjük. Szükség is volt rá (invesztitúraharc, német parasztháború)en.wikipedia.org/wiki/Burg_Hohenwerfen

Így Werfen mintegy Salzburg várával alkotott egységet. a XVIII. században már eltért a két vár-környezet fejlődése (direkt nem írok várost), de addig párhuzamos.

Csobáncot 1250 után a környékbéli nemesek építtették ugancsak kereskedelmi útvonal közelébe maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=Csob%C3%A1nc.+Hungary&sll=37.0625,-95.677068&sspn=30.957823,56.337891&ie=UTF8&ll=46.871458,17.722321&spn=0.416842,0.88028&t=p&z=10 (Sümeg is így épült), de sem építésekor, sem később a történelem folyamán Werfenhez nem mérhető stratégiai jelentőséggel bírt (ha egyáltalán beszélhetünk csobáncnál, de akár a nála nagyobb Sümegnél is stratégiai jelentőségről)

Csobánc mégcsak lovagvár sem. Megerősítésére 1490 után került sor, majd, hogy jött a török. Sebtiben. Akkor, amikor minden használható kővárat igyekeztek megerősíteni, hogy egyrészt hátha pár napot jelent a felvonulások megállításában (már ott ahol ilyen egyáltalán szóba jött, Csobáncnál ez másrészt, hogy már a hódoltsági időkben lehetőséget/oltalmat adjon kis számú magyar katonaság állomásoztatására, akiknek nem csak a vár védelme szempontjából volt szerepük, sőt nem elsősorban (!), hanem a környék 'felügyelete', a hódoltsági terület bejárása, egyáltalán 'jelenlét' a török más hasonló erősségekben való hasonló 'jelenlétével' szemben.

Ne kérjük 'hát számon Csobáncon, hogy nem hasonlítható össze Werfennel (meg, hogy nem "normális fejlődési utat" járt be)
lécci 2015.11.28 10:16:21
@rozsomák: Nem a francia forradalom alatt alkalmazták a nyaktilót a franciák először (nem is francia találmány), J.I.Guillotin nem az eszköz feltalálója volt.
Az, amit ez a francia orvos javasolt, az annyi volt, hogy a nemeseket illető kedvezményt - a nyaktiló általi kivégzést (mert, hogy az egy kevésbé fájdalmas eszköz volt) - terjesszék ki a közrendűekre is.

Ebben már benne is van a válasz a problémádra.
Vízkereszt előtt egy napjainkban egyre inkább kiteljesedő spanyol népszokás történetét tekintjük át, mely olyannyira alanyává lett a média világának, hogy élő adásban közvetítik Vízkereszt előestéjén, azaz 5-én este a nagy spanyol adók, ill. azok a városi…..
lécci 2010.01.09 23:36:12
@bloggerman77: Szerintem meg az a gubanc, ha nem azon kezdünk el gondolkodni, hogy miért írta ezt valaki, akitől nem várnánk, mert közben az iskolás emlékeinkből elsőre az ellenkezője ugrik be.

Én elkezdtem, és Zarathustra-ról, mint a dualista jellegű monoteizmus megalapítójáról olvasok. (Walter Beltz, Humbold Egyetem, Berlin de.wikipedia.org/wiki/Walter_Beltz )

A "vadhajtások" kifejezéstől a szerző elhatárolódik.
lécci 2010.01.11 15:23:07
@bloggerman77: Előbb lett pap, mint fizikus.
Sőt licenciátust teológiából és biblikumból, azaz jogot arra, hogy taníthassa is a teológiát, még pappá szentelése előtt kapott.(1959-ben szentelték pappá, s csak 1962 után kezdett el - tanári szakon - matematikát, fizikát és asztronómiát tanulni.) "Ráadásul" - szerintem -mindkettőnknél közelebb állt a témához.

Arra kérem az olvasót, hogy - ha érdekli egyáltalán eme vita tárgya - akkor annak járjon utána, hogy mi a különbség a 'monoteizmus', a "dualista jellegű monoteizmus", meg a "monotesita jellegű dualista vallás" és hasonló megfogalmazások között. Meg ha valami dualista, akkor az politeista-e is egyben.
lécci 2015.01.07 21:20:19
@Julia Fülöp: Félreérti Júlia. A bambergi lovas, hogy kit ábrázol, arról vitázva van a művészettörténetnek 3 jelöltje.
1. a Háromkirályok egyike
2. Nagy Konstantin
3. a mi Szent Istvánunk.

(ez a három, nem az a három)
A kereszténység a létezésének háromszázadik évére Európa és a Közel-Kelet legfontosabb vallásává vált. Az addig megtűrt, vagy egyenesen üldözött vallás a 4. század folyamán egy sereg ország hivatalos és egyetlen államvallása lett, először az örmény királyságban, majd…..
lécci 2014.12.20 23:40:17
@E.Katolnai: Nem felvéve a témát Katolnai Úr, kérdezném, ír-e valamit Sir Peter Roberts az In Search of Christian Unity című művében a kivégzett, s így nem keresztény sírban eltemetett keresztények számáról? Laikusként úgy gondolom nem elégséges a sírok számából visszakövetkeztetni a populáció méretére.
(látom más blogokban is következetesen hivatkozik az Ön által említett címen Peter Roberts munkájára, melyet én nem találok a szerzőtől, viszont Wayne A. Meekstől igen, le is tölthető pdf-ben)
Nem kétséges, hogy ma a spanyolok legismertebb színészpárja Penlélope Cruz és Javier Bardem. Mindketten túl vannak egy Oscaron, világhíren, filmsikereken. 2008-ban, a Vicky Cristina Barcelona című film forgatásán szerettek egymásba, mára már megszületett a második közös…..
A világ legkülönlegesebb és legszebb temetkezési helyeit kapta lencsevégre egy észt fotós, aki nem kevesebb, mint 15 évet töltött azzal, hogy felkeresse ezeket a helyeket. Képeit elnézve annyit megállapíthatunk: megérte. A még mindig csak 31 éves Kaupo Kikkas még tinédzser…..
A madéfalvi emlékmű A "madéfalvi veszedelem" napjának szokásos éves csendes megemlékezése idén a jeles évforduló miatt fokozottabb országos figyelmet kap. A 250 éve történt eseményekre való visszatekintés itt, az anyaországban és ott, Csíkban is több helyszínen…..
Ez az írás egy 5 részből álló sorozat első tagja. A családnevek kialakulása témánál merült fel, hogy a betelepülő, ’szökött’ jobbágy új környezetében gyakran új nevet nyert, ill. hogy – az adó- és közigazgatás fejletlen volta miatt (milyen legyen…..
lécci 2013.10.27 22:29:26
@Kritizálom aA. Marhaságokat: Nincs (van Keresőnk, azzal meggyőződhetsz.)
Történetünket  anno ott hagytuk abba,  hogy a két ország összehasonlítása kapcsán megnéztük, hogy Chilében milyen eredményekre vezetett a szabadpiaci gazdaságpolitika, és mekkora szerepe volt ebben a Pinochet-rezsimnek. Argentína története hasonló fordulatot vett 1976.…..
lécci 2012.03.21 09:19:15
Idézet a posztból: "A probléma elsősorban az volt (mint ahogy Chilében is), hogy az állam az elmúlt évtizedekben folyamatosan belenyúlt a piaci folyamatokba, vagyis kvázi gondoskodó államként kívánt működni - ezzel azonban rendszerint (mint ahogy máshol is) leginkább csak kárt okozott."

S lássuk most mi a helyzet Argentínában:
index.hu/gazdasag/vilag/2012/03/21/argentina/
részlet:
<A korlátozásokkal a kormány többek között ennek a dollárkiáramlásnak próbálhatott véget vetni. Közgazdászok szerint azonban a recept nem éri el a kívánt hatást: legjobb esetben is csak arra jó, hogy azok a vállalatok, amik amúgy is exportálnának, keressenek egy kis pluszpénzt azzal, hogy eladják a külföldi megrendeléseiket importőröknek, akik így bemutathatják az exportszámlákat a kormánynak.

„Egyáltalán nem növeli az exportot” – mondta Martin Redrado, az argentin jegybank volt elnöke egy interjúban. „Ez csak egy jó üzlet az exportőröknek, akik megvámolják az importőröket, mondjuk 8-10 százalékos haszonnal azért, hogy együtt mehessenek a kereskedelmi minisztériumba bemutatni a számlákat, és azok importálhassák azokat a termékeket, amikre szükségük van”.>
Március 15-e emberemlékezet óta az 1848-as forradalmi események szinte kisajátított napja, ám napra pontosan 10 évvel korábban, 1838. március 15-én ugyanezen a napon volt a nagy dunai árvíz is, minden idők legnagyobb dunai árvize a maga 1030 cm-es vízszintjével.  Ama nagy árvíz,…..
lécci 2012.10.02 10:09:12
@szga: igazad van, javítom is.
Szinte minden háborúban részt vesz. Amióta az ember létezik és háborúzik, azóta van jelen minden nagyobb hadjáratnál, és sok ezer éven át gyakorolt alapvető hatást azok kimenetelére. A rettegett Járvány Tábornok mindig a legkritikusabb pillanatban, a leggyengébb ponton…..
lécci 2012.07.25 16:55:53
 1714. november 10-ről 11-re virradó éjjel (szombatról vasárnapra virradóan) XII. Károly (1682-1718) svéd király belovagolt a svéd fennhatóság alatt álló Stralsundba, e mecklenburgi Hanza-városba, mely a westfáliai béke óta Svédország (Svéd-Pomeránia) része volt, hogy kis…..
lécci 2012.05.08 10:09:47
@Zsigmond Attila:
Közben belefutottam, hogy a PTE 2011 márciusában közzétette a Digitális Univerzumában Ballagi Aladár könyvét. Ballagi Aladár: XII. Károly és a svédek átvonulása Magyarországon 1709-1715 (1922)

A beszkennelt oldalak szépen olvashatók.
digitalia.tudaskozpont-pecs.hu/?p=1607
Raúl Alfonsín Raúl Alfonsín kormányzata nehéz helyzetben vette át a hatalmat a katonáktól. Alfonsínnak azonban komoly tekintélye volt, azon kevés ügyvéd közé tartozott ugyanis, akik még a junta uralma alatt felvállalták olyanok képviseletét, akiknek…..
lécci 2009.12.17 10:24:25
@Lord_Valdez: nem olvastam bele abba a beszélgetés-folyamba, csak a linkelted választ, ill. előtte a megjegyzésed.
A válaszoló téved abban, hogy nem a kereskedelmi bank teremt pénzt, nem ő határozza meg a forgalomban lévő pénz mennyiségét (számlapénzt sem lehet csak úgy 'adni' az ügyfélnek, ha nincs forrása. Az pedig vagy betét, vagy bankközi hitel, mindkettőnek ára van a piacon), hanem a jegybank, ill. a monetáris politika. (Ez ugyanaz a kérdéskör, mint amiről az imént szóltam, a kormányzati felelősségről, a szabályozórendszer racionalitásáról, és állandó folyamatos ellenőrzésének hiányáról)

A mostani válság hátteréről ajánlok egy épp 1 éves cikket a Polgári Szemle 2008 decemberi számából (tavaly októberhez, azaz a fejleményekhez közeli időpontban, frissen született)
www.polgariszemle.hu/app/interface.php?view=v_article&ID=285
lécci 2009.12.17 13:07:45
@lécci: Közben elolvastam a diskurzust. Látom este 8 körül már másabb mederben folyt a téma (letisztultabb lett, előjöttek igazi érvek, de nem illik innen minősítenem).

Amúgy sztem is igazad van/volt, különösen a 20:47-es hsz-ed.
buksz.blog.hu/2009/12/16/ezt_tudja_a_nyugdijrol_a_fidesz/fullcommentlist/1#c8021741
A Főpolgármestereket bemutató poszt után a város közigazgatását (a hivatalt) ténylegesen irányító polgármesterek pályafutásának főbb mozzanatait, jellemzőit tekintjük át, a tekintélyes irodalom miatt szigorúan csak az alaptémához, azaz Budapest város közigazgatásának…..
lécci 2010.10.21 23:03:38
@Minorkavidor:
Harrer Ferenc alpolgármester 1919. augusztus 3-9. között.
www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/eletrajz/html/
De ez van az Országgyűlési Könyvtárban is.
www.ogyk.hu/e-konyvt/mpgy/alm/al935_40/90.htm
Az első Friedrich kormány létrejötte miatt mondott le. A románok aug.6-án foglalták el Budapestet (aminek ő akkor ugye alpolgármestere volt), és a Friedrich vezette Fehérház Bajtársi Egyesület lemondatta a Peidl kormányt, majd 7-én egy ún. hivatalnokkormány alakult Friedrich vezetésével (majd 15-től a második).
sagv.gyakg.u-szeged.hu/tanar/farkzolt/HORTHY/KORMANY.HTM
Bódy Tivadar a polgármester 1918. április 24-1920. szeptember 30. között (okt.1-vel nyugdíjba vonult)- a Tanácsköztársaság idejét kivéve persze.
lécci 2010.10.21 23:08:57
@Minorkavidor: No és persze Óbudán minden az apáról szól (akinek épp most, október 18-án volt a születésnapja:)
www.obuda.hu/hirek/1010/617842/20100308_felavattak_a_varosegyesito_polgarmester_szobrat_1.htm
"Bevezetés" a román őstörténetbeA román őstörténet bizonyos értelemben egyedülálló dolog a történettudományban, ugyanis amellett hogy központi szerepet játszik a román nemzeti identitásban, szigorúan tudományos érvekkel könnyedén megcáfolható az összes eleme.…..
lécci 2008.08.25 23:15:50
S egy friss hír. Meghalt Iosif Constantin Dragan a trák-római elmélet 'atyja'
index.hu/politika/bulvar/trako3028/
idézet a cikkből:
"Ő alkotta meg ugyanis azt a tézist, miszerint a trákok nem csak a dákoknak, hanem a rómaiaknak is az őseik voltak"
lécci 2012.03.14 23:21:08
@Landauer Szilárd: Talán, ha megnéznéd a nevezted toponímák pontos alakját, és keletkezési idejét (első említésüket, s annak szóalakját) egyel kevesebb legendának hinnél. S a többi olvasót is megkímélhetnéd az ilyenektől. Köszönjük.
Dilemmák, döntések Az új helyzet komoly dilemma elé állította a magyar vezéreket: dönteni kellett, hogy csatát vállajanak-e a rendelkezésre álló, Szülejmán hadához képest viszonylag csekély erőkkel, vagy az úton lévő erősítésekben reménykedve igyekezzenek halogatni a…..
lécci 2011.11.20 20:41:56
@Metin: Kedves Metin !
Ajánlom figyelmedbe a románok etnogeneziséről szóló 5 részes sorozatunkat, amely itt kezdődik: toriblog.blog.hu/2008/02/14/a_romanok_eredete_i
valamint a szlovákokról szóló hasonló egyrészest, itt: toriblog.blog.hu/2008/02/19/a_szlovakok_eredete

Az 1521. év hadi eseményeit tekintve döntő magyar győzelemről nem írnak/beszélnek a történészek. "Lándorfejírvár" (valamint Zimony) azévi elvesztése, hasonlóképp Szabácsé ellenben jelentős veszteség volt. Az, hogy 'Mohács' nem az évben következett be, azaz nem verte meg még az évben jelentős nyíltmezei ütközetben a török a magyarokat, javarészt annak köszönhető, hogy a Száva magas vízállása elvitte a török által Szabácsnál vert hidat, s nem kelt át a szultán Szabács "megvétele" után július közepén a Száván, Magyarország belseje felé (magyar erő akkor még sehol nem mutatkozott), s visszafordult Nándorfehérvár alá az azt ostromló nagyvezírhez.
Nándorfehérvár elvesztése viszont jelentős veszteség volt.
lécci 2011.11.20 21:52:23
@lécci: Közben megnéztem az egyes évek eseményeit, Te 1523-at akartál írni, akkor voltak az említetted helyeken ütközetek. Viszont döntőnek semmiképp nem nevezhetjük azokat, mert az 1521-26 közötti évekre épp az volt a jellemző, hogy a Nándorfehérvár és Szabács elfoglalásával 1521-ben nyitott rés "kiszélesítéséhez" elégségesek voltak a határok mentén állomásozó helyi erők is (hadjárat nem volt ez idő alatt).
S bár 1523-ban Ferhád ezirányú szerémi próbálkozása valóban kudarcba fulaldt, de összességében a török 1526-ig, az újabb hadjáratig jelentősen rombolta azt a végvár-rendszert, amelyet 1521-ben sikerült "kikezdeni".
- 1522-ben Bali szendrő-nándorfehérvári bég átkelt a Dunán, elfoglalta Orsovát, valamint Pét és Miháld várát
- 1523-ban az említetted szerémségi kudarc ellenére az adriai tengerpart horvát végvárrendszerének további felszámolása folytatódott
- 1524 Szörény elvesztéséről, valamint lerombolásáról szól.
Ezek után az első magyar-horvát végvárrendszer, mely előtte jó száz évig dacolt a török nyomásával, lényegében megszűnt létezni. Maradt ugyan délen Klisza (+1537), délnyugaton pedig Jajca (+1527), azonban mindkettő török által körülvéve, erőtlenül.