Regisztráció Blogot indítok
Adatok
lvl

98 bejegyzést írt és 52 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az elmúlt egy hónap fontosabb megjelenéseiből:Először is, új verzió (3.1.1) jelent meg a klasszikus Angbandból. Rengeteg kisebb-nagyobb javítást és fejlesztést tartalmaz, letölteni szokás szerint innen lehet.Elindulóban a G.O.R.E, a roguelike MMORPG környezet. A fejlesztők célja…..
 Rengeteg remek roguelike van, amiről (már látom) az életben nem készül teljes értékű ismertető a blogra. Kihagyni viszont súlyos gáz lenne; ha már annyi boldog órát (napot, hetet stb.) szúrtam el velük az életemből, miért ne tennétek ti is. Ismertető helyett tehát három…..
Többször volt már szó arról, milyen elemi viták tudnak dúlni máig olyan kérdések körül, mint 'mifene is a roguelike?', illetve adott, roguelike-nak tűnő tárgy valóban (szívből, igazán) roguelike-e, avagy sem. Ezekbe a vitákba most kivételesen nem megyek bele. Nem mintha…..
Válogatás a tavaszi-nyári megjelenésekből.Június elején jött ki a Dungeon Crawl Stone Soup v0.5. Rengeteg az apróbb változás, a varázslatoknál megjelent a fejlődő hatótáv, hasznosabb tárgy- és ellenségleírások, eltűnt a grey elf és az ogre mage, viszont lett deep dwarf…..
A tohonya emberevőt csak másodikra kapta el a wand of confusion - na de akkor aztán.. Seggberúgás, tortacsata, létrapárbaj. I love this game...
lvl 2009.03.19 11:11:59
'Though wise men at their end know dark is right, Because their words had forked no lightning they Do not go gentle into that good night. Good men, the last wave by, crying how bright Their frail deeds might have danced in a green bay, Rage, rage against the dying of the light. Wild men who caught…..
Amíg nem voltam [egyéb teendők, illetve beteljesedett rajtam a jóslat, és egy időre elsüllyedtem a DCSS-ben, legyen ennyi], nos, addig a nemzetközi roguelike scene azért élt-virult. Meg egy kicsit ki is virágzott.Az idei 7DRL Contesten negyvenöt projekt indult (tavaly huszonnégy volt).…..
Futnék még egy kört az elefánt körül. Az alkalom, hogy a tervezett új helyesírási szabályzat jelen formájában való megjelenése ellen tiltakozó petíció új helyen feléledt, és az aláírók száma megint átlépte a százat. Egy petíciózó nyelvész megjegyzése az elefántos…..
Modorosblog Egy sör ereje 2008.11.11 12:48:00
Csá csumi csá!Tibi sajnos kicsinyég be van táblázva mostanság munka okán, így produktivitása a nullához konvergált az elmúlt napokban.De ne csüggedjetek, Nyelvész Józsi tanult kollegámtól kölcsönzött módszerrel élve néha be kell érnetek 1-1 kifejezéssel.A mai szócikk…..
Egy kis helyzetjelentés Pécsről. 3 évvel a pályázat megnyerése után (2005. október 19 volt a nagy nap) megtörtént az első pörölycsapás, lebontottak egy diszkót!!! Azt a betyárját ... Az épületeket Tasnádi Péter, Pécs polgármestere, Meixner András és Tóth Bertalan…..
lvl 2008.10.14 10:20:50
a posztból: Tasnádi azt mondta, "az Európa Kulturális Fővárosa program nem elsősorban a beruházásokról szól"

T. koncepciózusan téved, azaz:
- DE; az EKF regionális fejlesztésről szól. hogy ne summa x db normális, élhető, kulturált európai város legyen (London, München stb.), hanem minél több. legalább egy/EU-ország;
- és NEM, nem vmi jó magyaros, prosztó egyéves ökörsütésről
kérem kivenni a körteformát az úr kezéből

többeknek: Debrecen azért nem kapta meg, mert volt jobb pályázat. és bizony ehhez a pártpolitikának semmi köze nem volt (bármilyen jó is lenne belerángatni az aktuális kis törzsi torzsalkodásokba, igaz-e) - egyszerűen összeröffent a megmaradt (a hetvenes évektől viharos tempóban fogyatkozó, gyak. számottevő utánpótlás nélküli), világot-betűt látott pécsi értelmiség apraja-nagyja, és letettek egy színes, meggyőző pályázatot

Toller ott jött a képbe, hogy kikerült a képből. nosza, meg is érezték a helyi bürokraták, mucsai politikusok (figyelem, a mutyiban mindegyik párt mellszélességgel képviseltette magát!), hogy sehol a gyeplő, kisakkoztak minden ötletgazdát a projektből, szénné osztogatták magukat (prémium színiigazgató úrnak, kultúrházvezető bácsinak - igen, ilyen dedós szinten)

aztán annyi. se pénz, csak prosztó. 'ezeket már a golyó sem állítja meg!'

Szilinek (meg a többi orsz. pol. arcnak) köze nincs a dologhoz. néha megpróbálnak felkapaszkodni a szekérre, aztán lepotyognak. ezt kérem a telivér kismagyar valóság intézte

nem (csak) a politikai bábjáték miatt rossz itt élni
Not yet dead - csak éppen komolyabb posztok készülnek a háttérben, kevés ráfordítható időkerettel.Új verzió jött a Blood Bowl táblás játékot roguelike-ba átplántáló SewerJacksből (v0.8.7). A hivatalos oldal egyelőre nem frissült, így az aktuális újdonságokat csakis…..
Netfetisiszta hírötperc. Az értetlenségtől a nyilvános szerverig - a tudománytól az önfeledésig:A felvert hullámok csak nem akarnak elülni (persze nagy örömömre). A Temple of the Roguelike közzétette az IRDC 2008 összegyűjtött anyagait, köztük a roguelike…..
Hogy ne mindig csak bénázásom legyen a kirakatban, kitúrtam a CrawlWikiről egy folyékony stílusban megírt, számomra (egyelőre) elérhetetlen mélységekbe kalauzoló travelogue-ot.Banei, a pusztító krónikája itt olvasható (érdemes)...
Szégyen, avagy gyalázat, a legtöbb időt mostanság még mindig a Stone Souppal baszom el. Sag schon, akkor ebből lesz poszt.Elővettem az ismertetőben bemutatott, szép gleccsernevű deep elf conjurert. Ott hagytuk abba, hogy sikeresen belefutottam Sigmundba. A kaszás rémbe. És átkozott…..
LEVEL UP! > rogue-like blog 30/5 2008.10.02 13:00:00
A nagy sikerre és az elhanyagolható posztsűrűségre vetett tekintettel új rovatot indítok. Havi mérleg cím alatt minden hónap első hetében összeszedem az elmúlt harminc nap öt leglátogatottabb posztját, majd (opcionálisan) elnyammogok az eredményen. Ezeket a…..
Még jó, hogy a roguelike ilyen évtizedes múlttal, kialakult hagyományokkal, letisztult konvenciókkal megáldott műfaj. Mi sem természetesebb, hogy időről időre megpróbáljuk megragadni, aztán és/vagy felrúgni az egészet a gecibe.Az 'időről időre' mostanság leginkább Slash…..
Egy hír mind felett. (Vagy mind alatt. Ennyi termett, ne vitatkozzunk..)Egy jótét lélek grabancon kapta az egyik legrégibb, a maga idejében borzasztóan népszerű Angband-variánst, a Zangbandot, és kalapált rajta egy jó alaposat. Az eredmény, a Z+angband már a 0.2.3 bétánál jár. A…..
Szóljatok, fanfárok - itt az RL blog első exkluzív interjúja!Jeff Lait volt olyan kedves, és a Temple of the Roguelike után velünk is megosztotta gondolatait.Abban a roppant kényelmes helyzetben vagyok, hogy az alanyt nem kell bemutatnom. (Aki valamennyire is követi, mi…..
Kilóra ugyan nem sok.Megjelenések:Új verziót ért meg a Lords of Darkhall. A változások szinte mindent érintenek (pontos lista itt), letölteni szokás szerint a honlapról lehet.Letölthető az eddig suttyomban fejlesztett MetaCollider (beta 3). A színpompás…..
Ma a napilapok az őszödi beszéd kétéves évfordulójáról cikkeztek.Az átlagos magyar ember képe egy külföldi számára – zavaros. A magyarokat magukba néző, szomorú embereknek tartják. A magyarok ezt tudják.Az őszödi eseményekről széles a palettája a közemberek…..
Jelentem, nem és nem halt meg a blog. Írom én, írogatom.... persze abban a szent pillanatban rámomlanak azok a bizonyos Külső Körülmények (from Outer Space). Naná.Kárpótlásul (no meg a rettenet feszültséget oldandó) addig is egy kis roguelike-történelem...
Konzervatórium Nagy magyar-e vagy? 2008.09.16 14:02:00
Vendégszerzőnk, Kozonithy írása ( http://kozonithy.blog.hu )   Évekig nagyon szívesen tartoztam azon néptömeg közé, amely magát jobboldalinak kikiáltva attól érzi magát igazán magyarnak, hogy szívesen vesz fel „nagymagyarországos”, turulos, árpádsávos,…..