Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Görög Zoltán

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Az első világháború után az egyház szerepe értelemszerűen meggyengült és a státusza megmentése érdekében az egyház az »internacionalistából« nacionalista lett. Mint katolikus pap, későbbi püspök Prohászka keményen dolgozott az egyház új orientációjának sikeres magyar »honosításán«. Dr. Hrotkó…..
Kötőszó Mi az egyház bűne? 2018.10.16 08:05:37
Dietrich Bonhoeffer a 20. század egyik legismertebb evangélikusa. Lelkészként, teológusként próbált prófétai hang lenni a náci Németországban. 1945-ben végezték ki egy koncentrációs táborban, mivel részt vett egy Hitler elleni merényletben. Rendkívül gazdag irodalmat hagyott maga mögött, életének…..
Kötőszó Genderdilemmák 2018.10.10 13:19:48
A Kötőszó blogon szeptember 12-én megjelent, Társadalmi nemek és a hit című cikkben azt próbáltuk körüljárni, hogy „a jézusi utat kereső keresztényekként hogyan kell viszonyulnunk” a gendertanulmányok kérdéséhez. Ehhez kapcsolódóan, a párbeszéd jegyében szeretném személyes tapasztalataimat…..
Csapatunk egyik leggólerősebb játékosát, az idényben már két találatnál járó Bakonyi Palit ismerhetjük meg közelebbről. 1. Melyek az első focival kapcsolatos élményeid?Nem nagyon tudnék felidézni egy konkrét élményt, talán a 2002-es Vb pár meccse rémlik, valamint a 2003-as BL-t nyerő AC Milan…..
Görög Zoltán 2018.09.27 10:10:39
Még a jól működő gyülekezetekben is törvényszerű, hogy bizonyos időszakokban néhányan kilépnek. Ha azonban arra vagyunk kíváncsiak, hogy ma miért hagyják el egyházunkat olyan sokan, a legjobban tesszük, ha őket magukat kérdezzük. Most a válaszok közül ötöt mutatunk meg. Szerző: Kovács Barbara..
Görög Zoltán 2018.04.19 14:08:07
Sokan és sokat idézik a Nobel-békedíjas baptista lelkész beszédét, amely 1963 őszén hangzott el az amerikai fővárosban. A Capitoliumon negyedmillió ember – feketék és polgárjogi törekvéseikkel rokonszenvező fehérek sokasága – hallgatta a lelkipásztor átszellemült szavait: „I have a dream...” – Van…..
Mi az egyház? Ha egy kérdésnek nem szabadna a politika asztalára tartoznia, akkor ez az. A politika nem kompetens, csak a hívek, csak az állampolgárok és csak az egyházak. Összekuszálódott azonban a huszadik században az állam és az egyház, és így legfeljebb csak sokára lehetséges olyan szabad és…..
„Bárcsak jelét látnám annak, hogy a vélt vagy valós iszlám fenyegetés hatására egyházaink és híveink szorosabbra zárnák soraikat, szenvedélyesebben keresnék a Szentháromság Isten igazságát és vállalnák a közösséget Jézussal!” Fabiny Tamás evangélikus püspök írása.  „Amíg időnk van, tegyünk jót…..
Öt nappal ezelőtt terjedelmes cikk jelent meg a Magyar Nemzetben, amely részletesen feltárja Lehel Lászlónak, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatójának, evangélikus lelkésznek a titkosszolgálati múltját: „Filozófus” fedőnéven az állambiztonság beszervezett ügynöke volt. Lehel László…..
Olvasói kérdés érkezett a SZEMlélek szerkesztőségéhez, igyekeztünk utánajárni a témának...
SZEMlélek Majd az Isten megsegít 2017.03.08 10:00:44
A gyermek a családban mindig öröm. A tavaly augusztusban született Szofi pedig különleges reményt jelent édesanyjának, mert testvéreivel ellentétben szőke hajjal és kék szemmel született. Fotóriport egy tiszanánai romacsaládról, akiknek Isten ad erőt...
Görög Zoltán 2017.03.09 10:19:38
Biztosan lelkészgyerek-ártalom, de nekem az ökumenikus imahétről leginkább az alkalmak utáni közös beszélgetések jutnak eszembe, amikor az adott város vagy település egyházi vezetői, lelkészei, papjai összeülnek és kötetlenül beszélgetnek. Itt aztán óhatatlanul is előkerülnek az egyházi viccek,…..
Minapi indexes interjújában Balog Zoltán miniszter azzal magyarázta meg Bayer Zsolt Ferenc pápáról szóló rosszindulatú megjegyzéseit, hogy nincs ezen mit csodálkozni, Bayer evangélikus, hallották volna, mit mondott annak idején Luther Márton a pápáról! Ezzel a miniszternek sikerült jóval felülmúlnia…..
Kötőszó Foci és kerítés 2016.06.22 08:30:00
„Én most, egyszerűen, mindenféle politikai sallang nélkül szeretnék drukkolni a válogatottnak. Úgy ahogyan azt teszik más nemzetek is a sajátjuknak, meg másokénak. Bár sem a politikát, sem a focieredményeket nem tudjuk varázsütésre befolyásolni, mégis emberként tudunk tenni valamit. Például az…..