Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ildicosafrod

12 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Kapcsolódva a korábbi posztomhoz, arra gondoltam, hogy német nyelvű dalokból állítok össze egy listát. Tekintettel arra, hogy gyerekkoromban a kábelcsatornákon lógtam, feltételeztem, hogy biztos nem lesz gond. Aha, persze... mint láthatjátok, eléggé vegyes lett a dolog, így, ha van…..
Három hetet volt szerencsém Salzburgban eltölteni, a képválasztás nehézkes is volt. Végül a város legromantikusabb helyére esett a választásom - ezt nem én mondom, hanem az útikalauz könyvek. A képen a Petersfriedhof, vagy más néven a Szent Péter-temető látható, A muzsika hangja című filmből…..
Cirka 15 éve nézem az Eurovíziónak nevezett monstrumot. Szerintem itt elsődlegesen nem a dalok, vagy az énekesek teljesítménye a döntő, hanem ennél sokkal fontosabb az adott állam megítélése. Azonban ez engem nem tántorít el, csak egy kis plusz, amit figyelni kell. Engem leginkább a "maradandó"…..
A tavalyi évhez hasonlóan idén is tiszteletét tette Szent Miklós püspök az Eötvös Loránd Kollégiumban. Ez évben is rendhagyóra sikerült a program, hiszen a sütiversenyen túl a kollégisták forralt borai is versenyre, majd szárnyra keltek egymással. Mindehhez a dicső nedűt Igazgató Úr szolgáltatta,…..
A következő kis lista nem teljesen ijesztő, inkább az érzéseimet és a Halloween hangulatához illő dalokat szedtem össze. A kelta gyökerekre való tekintettel e dalok a felvezetők, majd egyre jobban erősödik, és a legvégén egy "hard" dalban fog az egész kicsúcsosodni. Jó zenehallgatást! :)   1.…..
Jelen képünk főszereplője nem Tás, hiszen a címlapmodellünk - híven a Vogue-hoz -, egy tojó. :) Tudományosabban szólva, a tojó kültakarója tipikus rejtőszínezet, egész teste barna alapszínű, amelyet kisebb-nagyobb méretű, szabálytalan alakú fekete pöttyök és foltok tarkítanak. Feje tetején egy, a…..
A naplemente talán az egyik legszebb és leghálásabb jelenség, hiszen a sárga és a vörös szinte összes színárnyalatát egyszerre jeleníti meg. A  fák és a házak már-már alig látszanak, minden kezd fekete lenni, de az ég még mindig "ég", és a Nap aznapi utolsó próbálkozását mutatja meg rózsaszínes…..
Ha nyár, akkor: tengerpart, barátok, esti kiülős beszélgetések és az elmaradhatatlan "egynyári" slágerek. Senki nem felejti el őket (ki így, ki úgy), de akár évekkel később is üvöltjük egy bulihajón a Balaton közepén, hogy „napfény járja át a szívem újra, egy szál bikinit hoztam el az útra”.  Jelen…..
  Kisebb késéssel, de annál nagyobb szeretettel szeretném ismertetni a kollégium "Ötvözzünk csapatot” című csapatépítő eseményének második felvonását. November 25-én nem a szokványos vizsgaidőszak előtti szerda este volt a kollégiumban, hiszen az ismerkedős est…..
  Az Eötvösben idén sem maradhatott el a már hagyománnyá vált Mikulás-est, azonban az idei esemény több szempontból is rendhagyónak bizonyult a kollégium életében és történetében. Az ünnepségen a kollégium igazgatóságának tagjai, védnökei, a szegedi egyetemi…..
Kutatási és tanulási céllal 2008 óta többször megfordultam Kolozsvárott, és erről szeretnék nektek egy kis szösszenetet írni.   Legfontosabb, hogy készüljetek fel a román nyelv teljes ismeretére, hiszen sem a könyvtárban, sem a levéltárban nem ismernek más nyelvet. A…..
   A kollégiumban sokadjára került megrendezésre a hagyománnyá vált Halloween-parti, amelynek először voltam részese életem során. A természetes környezet védelméért elengedhetetlen a közösségben erősíteni az újrafelhasználás jelentőségét, éppen ezért az estnek…..