Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zsuzsi és Tekergő

34 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kedves Olvasóink!Hosszú vívódás után be kell látnunk, hogy az afrikai autós utazás során elérhető internet nem elég megbízható ahhoz, hogy a blog.hu-n osszuk meg élményeinket. Rengeteget küszködtünk a képfeltöltéssel és a telefonos posztírás sem működik rendesen. Úgyhogy kérlek Benneteket,…..
Megjött a nyár? Csípkednek a szúnyogok? Összeszedtük Nektek az 5 legszörnyűbb ízeltlábút, akivel Afrikában találkoztunk! 5. LégyNagyon nehéz olyan útszéli kajáldát találni, ahol nincsenek legyek. Gyakran ülünk ki a helyiségből az utcára, hogy ne kelljen egyik kezünkkel folyton legyeket üldözni.…..
A kameruni-gaboni határon nyerték a ki tud többet Magyarországról versenyt. Már a kameruni oldalon is nagy örömmel fogadták az első magyar határátlépőt, és csillogtatva földrajzi-történelmi ismereteiket, Ausztria-Magyarországot és az első világháborút emlegették. Gabonban erre is rátettek egy…..
1. 2017 februárjáig az első és egyetlen élményünk Kamerunról az 1990-es Argentína-Kamerun mérkőzés volt. Szépen illeszkedett ebbe a sorozatba, hogy pár nappal a megérkezésünk előtt megnyerték az Afrikai Nemzetek Kupáját. Joggal gondolhattuk tehát, hogy egy igazán vidám országba fogunk belépni. Nem…..
1. Until February 2017 the Argentina-Cameroon match of 1990 was our first and only experience of Cameroon. Next thing we learnt was that they won the Africa Cup a few days before our arrival, so we assumed Cameroonians must be still celebrating when we enter their country. They were not.The 70 km…..
Íme egy totálisan szubjektív lista a Szenegál és Gabon között útba ejtett kilenc ország street foodjáról. Elöljáróban annyit, hogy tapasztalatainkat szó szerint az út széléről szereztük. Igazán ritkán járunk igazi étterembe, így a helyi gasztronómia csúcsa valószínűleg elkerül bennünket. Ehelyett…..
You are gonna die in 5 minutes – These were the encouraging words of a Hungarian visa applicant at the Nigerian embassy who happens to have been living and working in Nigeria for years. Admittedly, Nigeria was one of the high-risk country in our itinerary. On the North East the Boko Haram is still…..
Öt perc alatt meg fognak halni. Ezzel a szöveggel kezdett barátkozni a nigériai nagykövetségen az egyik, évek óta ott bizniszelő vízumigénylő. Mi tagadás, Nigéria az egyik legneccesebb ország volt az útitervünkben: északkeleten a Boko Haram emberrablásai és öngyilkos merényletei mindennaposak,…..
  Ez az igazság. Aki Afrikában akar utazni európai rendszámú autóval, annak rengeteg adminisztrációval, tökéletesen értelmetlen költségekkel és számos kifejezetten ellenséges akadállyal kell szembe néznie. A leleményes utazó ezért sokszor használja ki azt, hogy nehéz ellenőrizni az állításait vagy…..
Benin legfőbb látványossága, a Pendjari Nemzeti Park biztos nagyon szép, de mi a malária és autószerelés miatti késedelmek miatt nem láthattuk. A Beninben töltött nettó három nap mégis igazán jól telt. Vasárnap érkeztünk az ország gazdasági fővárosa, Cotonou melletti üdülőfalvakba és a bosnyák…..
 Togóban lényegében végig szívtunk. Bürokrácia Azzal kezdődött, hogy megtagadták a belépésünket az országba. A lényeg, hogy van egy visa entente nevű vízum, ami Afrika öt országában is érvényes: Niger, Burkina Faso, Elefántcsontpart, Togo, Benin. Ezt megvenni olcsóbb és egyszerűbb (lenne), mint…..
Ghána nyerte a „Melyik nyugat-afrikai országot ajánlanánk a barátainknak” versenyt: fejlett, biztonságos és változatos látnivalói könnyen megközelíthetőek. Nekünk persze a legjobban az tetszett, hogy végre angolul beszélnek. Ghána a világ 140. legfejlettebb országa, ami fekete Afrikában igen…..
Burkina Fasói útleírásunkban új dolgot próbáltunk ki. Egyben publikáljuk az ottani hét nap naplószerű krónikáját, magyarázatok nélkül (kérdésekre szívesen válaszolunk). Mi így éltük meg Burkinát.  (Facebookon sokkal több kép elérhető.) január 4. Csaba leeszi az autót és magát a foniós-tojásos…..
Már Európában kinéztük magunknak a Cool Campet, ami Mali Manantali nevű faluja/víztározója mellett fekszik. Ugyan nem esett éppenséggel útba, de több fórumon is áradozó véleményeket olvastunk arról, hogy milyen nyugis hely és milyen jó fej Casper, a tulaj. A szenegáli-mali határ (Kenieba, a…..
Fadiouth Szenegál minden valószínűség szerint legszebb települése Fadiouth. A falu – mint a korábbi posztból kiderült, hogy Szenegál leglátogatottabb helyeihez hasonlóan – szigetre épült (így csak gyalogos közlekedés van), ez a sziget viszont több méter magasan kagylóhéjjal van borítva. A…..
Megszerettük Szenegált. Mondjuk ezt annak ellenére, hogy volt, amikor a püffedt kecskehullát látva menekültünk el a tengerpartról, ezt pedig egy olyan városból írjuk, amit az útikönyv is a hónaljhoz hasonlított, nem érdemtelenül. Szenegál ugyanis egyébként szuper: könnyen utazható, biztonságosabb…..
Öt éjszakát töltöttünk Mauritániában, ebből hármat emberektől távol, két különböző nemzeti park mélyén. Sajnos hiába kutattunk alkalmi útitársak iránt, így biztonsági okokból le kellett mondanunk arról, hogy az ország nagyobb hagyományokkal rendelkező keleti részébe utazzunk kétszáz kilométernyi…..
We have crossed our first African border to enter Mauritania from Morocco (Western Sahara for some sensitive readers). We were preparing a lot for this crossing for two reasons. First, according to many reports the Mauritanian side of the border is so bureaucratic and corrupt that you either hire a…..
Átestünk az első igazi afrikai határátkelésen, beléptünk Mauritániába. Elég sokat készültünk a dologra, két ok miatt. Az egyik, hogy a beszámolók alapján a határ mauritán oldala annyira bürokratikus és korrupt, hogy vagy fizetsz 10 euró – 50 dollár közötti összeget, hogy egy fixer elintézze neked a…..
Ha az utunk első hetét az eső jellemezte, akkor a másodikat – az Atlanti-óceán partja mentén – a szél. Sidi Ifniben hajnali 5-kor kezdtük lebontani a tetősátrat, mert attól féltünk, hogy a századik próbálkozásra talán végül tényleg letépi azt az autóról a szél, vagy legalábbis valami elszakad,…..
If the first week of our trip was most influenced by the rains, the second week was about the wind - on the shore of the Atlantic Ocean. In Sidi Ifni we started to dismantle our rooftop-tent because we were afraid that for the hundredth attempt the wind will eventually tear it off from the car, or…..
(* - untranslatable pun, sorry English posts are normally translated from Hungarian) After long preparation and unpreparation, finally on 18 November we left Hungary. One word to describe our vicissitudes: rain. It was raining in Croatia, Slovenia, drizzling in Venice, pouring on the serpentines to…..
Első hét (tíz) November 18-án, hosszas készülődés és kapkodás után végre elindultunk. Utunkat eddig egy szó jellemzi a leginkább: az eső. Esett Horvátországban, Szlovéniában, Velencében (csak kicsit!), a Genovába vezető szerpentineken, Tangerben, Rabatban, Marrakeshben, és most itt Imlilben, az…..
Egy héttel ezelőtt még nem gondoltuk, hogy valaha önszántunkból terepjáró-túrára megyünk, de adódott a lehetőség és hasznos tapasztalatnak ígérkezett. Igazi klasszis vezetésével és prémium terepjárók társaságában mentünk öt napra Erdélybe. Vérbeli terepjárót vettünk ugyan, de nem azért, hogy…..
(Előzményként annyit, hogy elrepültünk Gambiába egy hétre. A felkészülés részeként ki akartuk próbálni Afrikát.) Az új év első éjszakáján feküdtem a kétszer kétméteres szoba döngölt padlójára terített gyékényen és a még Vietnámban vásárolt selyemhálózsákban forgolódtam. Ideges voltam, és nem tudtam…..