Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pál Zsombor Szabolcs

12 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A XX. század folyamán az Egyesült Államok sokszor tekintett saját hátsó udvaraként Latin-Amerikára, a latin-amerikaiak pedig gyakran gondoltak úgy Észak-Amerikára, mint az őket elnyomó és megnyomorító kolosszusra. Ennek a nem túl kiegyenlített viszonynak a gyökerei nagyjából a XIX. század végére…..
Az 1956. október 23-i események nem indultak erőszakosan. A Rádiónál eldördülő sortüzet követően azonban az első meglepetéséből felocsúdó tömeg egy része elindult fegyverért, hogy erővel szerezzen érvényt a követeléseinek és védekezni tudjon az erőszakkal szemben...
Portugália a XX. századba lépve egy elmaradott, a feudalisztikus előjogait őrző elittől megnyomorított országocskának tűnt. Ahogy a korabeli magyar sajtóban is megfogalmazták: Portugália ugyan ritka népességű ország, de népe évszázadokon át gazdag volt gyarmataiból s midőn ezeket elvesztette, a…..
1961-ben az Egyesült Királyságban egy addig kevésbé jegyzett amatőr filmes, Peter Watkins furcsa, 18 perces dokumentumfilmmel lepte meg a közönséget. A film címe The Forgotten Faces volt, rendezője pedig az 1956-os forradalomnak állított benne emléket. A film az újpesti Kálmán József…..
Mármint ezzel itt, a képenForrás: University of Kentucky Special Collections, Marshall A. Webb papers, Box 1, Folder 3, Item 12  Hát, őszintén szólva a mi oldalunkat is igencsak furdalja a kíváncsiság. Hitlerre általában nem kifejezetten volt jellemző a cukiskodás, elsősorban nem ezzel akarta a…..
A fenti címadó sorok Marton Endrétől származnak, aki az 1956-os forradalom idején az Associated Press magyarországi tudósítója volt, így testközelből tapasztalhatta meg a forradalmi harcokat. Az idézet folytatásában aztán le is ír egy olyan jelenetet, ami többé-kevésbé valószínűleg mindnyájunk…..
A németek 1941 nyarán a Szovjetunió ellen végrehajtott támadását követően a szovjet vezetésnek minden erőforrását mozgósítania kellett, hogy szembe tudjon szállni az országot elárasztó Wehrmachtal. Az emberhiány miatt sok nőt is besoroztak a hadseregükbe: a források szerint mintegy nyolcszázezer nő…..
A szovjet hadseregnek több olyan eszköze is volt, amelyeket harci körülmények között először 1956-ban a magyar forradalmárok ellen próbált ki. Ilyen volt a híres és a világban sok helyen még ma is használt AK–47-es gépkarabély, a blogunkon már megénekelt, a második világháború alatt kifejlesztett…..
Az 1891-ben született Bebrits Lajos életének hetvenkét éve alatt igen változatos pályát futott be. Mindössze két évnyi vasúti tisztképző tanfolyamot végzett, ennek ellenére volt forgalmi tiszt, szakszervezeti vezető, a kommunista párt amerikai aktivistája, Sztálin börtöneinek lakója, miniszter, a…..
Az első világháború előestéjére a legtöbb mai távol-keleti ország az európai nagyhatalmak és az Egyesült-Államok befolyása alatt állt. Ezek között akadtak olyanok, akik a nyugati országok tényleges gyarmatainak számítottak, míg másokat – például Kínát – egyoldalú szerződések sorával lényegében…..
A mára a létező szocializmus és az Amerika-ellenesség egyik ikonikus alakjává vált Fidel Castróban, aki 1959-től egészen a 2000-es évek első évtizedéig terelgette országát a társadalmi egyenlőség felé, Havannában töltött egyetemi évei előtt még nem sok volt meg a későbbi antiimerialista…..
Amit – mint később kiderült – valójában nem is a brazil kommunisták írtak, hanem Olímpio Mourão Filho, a brazil katonaság egyik tagja. A tervezetet 1937. szeptember 30-án „leplezte le” Góes Monteiro, brazil vezérkari főnök. A hamisított dokumentum a katonai vezetők megölését, a munkások és diákok…..