Regisztráció Blogot indítok
Tech

Gadget Shop: A meglepetések soha nem érnek véget - ULTIMEA Nova S70 soundbar teszt

Megérkezett az ULTIMEA Nova S70. Folyamatosan keresem azt a soundbart, ami megdobogtatja a szívemet, és „meglobogtatja” a tüdőmet. Vagyis másképp fogalmazva, elkápráztat a magasaival, lenyűgöz a középtartománnyal, és megdolgoz a dübörgő mélyekkel.   Bevezető Nem is olyan rég járt nálam az Ultimea S50, ami egy igazán meglepő soundbar volt. A méretéhez képest szépen és tisztán szólt, a mélynyomó megadta a kellő dinamizmust, összességében,…

PC Gaming: Mass Effect Andromeda - Intel Core i3 & Intel HD 4400

Elsőként is hadd említsem meg, hogy a tesztjeimet egy olyan gépen hajtottam végre, amely nélkülözi a külön videókártyát. Igen, egy olyan gépről beszélünk, ahol mindent az Intel Core i3 processzor és az integrált Intel HD 4400 grafikus egység bírt el. Kezdjük azzal, hogy az ilyen konfigurációval a játékot csak low grafikai beállításokon tudtam futtatni. Az alacsony grafika és a viszonylag alacsony FPS ellenére azonban örömmel jelentem, hogy még…

Retro játékmúzeum: Retro húsvét

A húsvét az én gyerekkoromban is komoly ünnepnek számított, amikor a család férfitagjaival együtt elmentünk meglocsolni az ismerős és rokon hölgyeket.Persze soha nem távoztunk üres kézzel és gyomorral egyik helyről sem, ami legalább valamilyen szinten kárpótolt a versmondásért és az egész napos programért cserébe. Ezúttal is hoztam nektek néhány retro fényképet a múltból, amely gyerekkorunk emlékeit idézi vissza fekete-fehérben.Tartsatok velem…

Antivírus blog: Halálos fegyver: doxing

A brit The Big Issue, amely egy hajléktalanokat segítő utcai újság és egyben szociális vállalkozás anyavállalata, elsőre nem tűnhet különösebben komoly és értékes célpontnak egy zsarolóvírus támadáshoz. Ám a Qilin ransomware banda ezt másképpen gondolta. A Qilin egy vélhetően orosz bűnözői csoport, a ransomware-as-a-service (RaaS) szolgáltatást működtet, a kódjaikat Rust és Go program nyelveken, oroszul írják. A nekik bedolgozó alvállalkozói…

Kipróbáltuk, hogy neked már ne kelljen!: 1000 wattos tereproller, akár kezdőknek is - iScooter iX6 teszt

Az utóbbi idők leg „barátságosabb” rollerjét próbáltam ki. Nézd meg videós tesztemet is, ha tetszett iratkozz fel csatornámra!   Bevezető Az iScooter iX6 tesztre nagyon készültem, amióta megkérdezték, hogy lenne-e kedvem kipróbálni. Ennek oka pedig az volt, hogy az iScooter iX6 lényegében megegyezik az utóbbi években általam legtöbbet használt géppel, a Laotie ES8-cal. Mondom lényegében, mert azért rengeteg eltérést találtam…

FREEDEE BLOG: Videó a 3D nyomtatás történetéről

Egy tudomány, egy technológia nagykorúságát semmi sem szemlélteti jobban, mint amikor a történetével, eredetével kezdenek el intenzíven foglalkozni tudós fők: honnan jött, mivé válik? Ez történik a 3D nyomtatással is. A YouTube-on közel húszperces videó számol be a történetről. A bemutatóanyag a The History of sorozat részeként készült, és az 1980-as években, a sztereolitográfiát kitaláló Chuck Hull munkásságával kezdődik, aztán kimerítő…

PC Gaming: Mafia II Director's - Intel Core i3 & Intel HD 4400

Nos, először is szembe kell néznünk a tényekkel: az eredmények nem a csúcsteljesítményről szólnak. Low grafikán és alacsony beállítások mellett a játék futott a gépemen, de érződött, hogy a rendszernek meg kell küzdenie a kihívással. Az alacsony fps számok néha megpróbálták elrontani a bulit, de azért még játszható maradt. A grafikai kompromisszumok ellenére a Mafia II hangulata és története még mindig ugyanolyan magával ragadó, amennyire…

Retro játékmúzeum: Az utolsó csillagharcos kifestő

Eddig ilyen még nem volt a blogon, de mindent el kell kezdeni valahol. Véletlenül ráakadtam a gyerekkoromban nagyon népszerű Az utolsó csillagharcos című filmhez készült kifestőre, amit most gyorsan meg is osztok veletek:A kifestő lapjait akár Ti is kinyomtathatjátok, hogy átéljétek az élményt egy kis színezéssel. Jó szórakozást a rajzolt füzetecskéhez! RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK…

FREEDEE BLOG: Japán légjárműipari vállalat fektetett amerikai 3D fémnyomtató cégbe

Az additív gyártás légjárműipari alkalmazásai olyan előnyökkel járnak, mint a komplex geometria és az árcsökkenés, a komolyabb léptékű szakterületi térhódítást, a teljes áttörést viszont gyorsan megoldandó kihívások, például nyomtatóanyagok tulajdonságai, hitelesítési folyamatok hátráltatják. A jobb minőségű anyagokkal, újabb folyamatokkal a 3DP mégis egyre elfogadottabb, több vállalat felmérte a repülőtervezés és gyártás AM (additive…

PC Gaming: Dying Light The Following - Intel Core i3 & Intel HD 4400

Nemrégiben elhatároztam, hogy kipróbálom a Dying Light The Following játékot a szegényesnek mondható gépemen, ahol egy integrált Intel HD 4400 grafikus kártya kergeti az árnyékokat. Na, de ne féljetek, ha ti is csak ilyen hardverekkel rendelkeztek, mert megmutatom, mire képes a kis gépem! Először is, a konfiguráció: 8 GB RAM, Intel Core i3 processzor és az említett Intel HD 4400. Így alapból felkészültök a nosztalgia útjára, de a kérdés az,…

Retro játékmúzeum: Különleges szovjet játékok

Folytatom a sorozatot, amelyben nagyobb játékgyártók érdekes és különleges játékait mutatom be nektek. Ezúttal most nem kifejezetten egy cég termékeire összpontosítok, hanem egy ország érdekesebb játékaira.Az egykori Szovjetunióban a központosított játékgyártás miatt ez volt az egyszerűbb megoldás, hiszen az adott országban minden egyes játékot a megfelelő szervvel jóvá kellett hagyatni.Persze játékgyártók itt is voltak, de egyes cégek termékei…

IDDQD: Checkpoint Mini #235: Stunts

Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.) Olyan játék…

Gadget Shop: 20+2 remek kínai kütyü március végére

Érdekes válogatás lett, érdemes végig pörgetni! Szokás szerint 20+2 akciós terméket válogattam a listába, ezek között az órákról a fülhallgatón ár a sütőkig minden megtalálható. Természetesen megpróbáltam a legjobb akciókat összevadászni, de mivel minden napra kapunk friss árakat a legjobban akkor jársz, ha csatlakozol Facebook csoportunkhoz, ahol már 18 500 tag van. Jó csoport, ennyi ember nem tévedhet! Kattints az alábbi…

Antivírus blog: Várt és nem várt mellékhatások

Mellékhatások tekintetében keresse fel orvosát, gyógyszerészét - szól a szlogen, ami több dolgot is figyelmen kívül hagy, például ha az embernek nincs is gyógyszerésze. Eleddig jobbára csak arról szóltak az ilyen történetek, hogy a kórházak nem működtek, a betegek hoppon maradtak. Egy extrém módon elhúzódó ügymenet azonban rajtuk kívül még több szereplőnek is komoly gondokat okozhat. Egészségügyi intézmények, kórházak sem maradtak ki a…

FREEDEE BLOG: Innovatív szoftver egyszerűsíti le és demokratizálja a 3D gyártást

A személyautókat, kereskedelmi járműveket és ipari technológiákat beszállító német ZF elkezdte használni a szintén német 3D Spark platformot, egy innovatív b2b (business-to-business) gyártási és beszerzési szoftvert. A program használatával darabok, alkatrészek 3D nyomtatótechnológiával történő gyártását kívánják leegyszerűsíteni, demokratizálni. A 3D Spark a kereséstől, lekérdezéstől az árajánlatig, összefüggő és integrált megközelítést…

még több találat...